Carl Spitteler

Carl Friedrich Georg Spitteler (Liestal, 1845. április 24. – Luzern, 1924. december 29.) svájci Nobel-díjas költő. A kortárs Gyergyai Albert méltatása szerint: „Utolsó mohikánja ő talán annak a heroikus falanksznak, amely a tiszta és transzcendens germánságnak sajátos, fényes erőpróbája volt, s amelynek mély humusza Hammerfesttől Luzernig, a fjordoktól a Vierwaldstätti-tóig húzódik.”^[1] Utóbb a díjra való érdemességét többen vitatták, egy 1967-ben készült elemzés „a régmúlt tragikus dinozaurusza” névvel illeti.^[2]

Carl Friedrich Georg Spitteler
1905-ben
Élete
Született	1845. április 24. Liestal,  Svájc
Elhunyt	1924. december 29. (79 évesen) Luzern,  Svájc
Sírhely	Friedhof Friedental
Nemzetiség	svájci
Szülei	Karl Spitteler
Házastársa	Marie op der Hoff
Pályafutása
Jellemző műfaj(ok)	költészet próza színmű
Első műve	Prometheus und Epimetheus (1881)
Kitüntetései	irodalmi Nobel-díj (1919, 133 127 kr) Nagy Schiller-díj (1920)
Carl Friedrich Georg Spitteler aláírása
A Wikimédia Commons tartalmaz Carl Friedrich Georg Spitteler témájú médiaállományokat.
Irodalmi Nobel-díj, (1919)

Élete

A gimnáziumot Bázelben végezte, ahol többek között Wilhelm Wackernagel és Jacob Burckhardt voltak a tanárai. 1863-ban édesapja kérésére beiratkozott a zürichi egyetem jogi karára. 1865-70 között teológiai tanulmányokat folytatott Zürichben, Heidelbergben és Bázelben. A teológusi diploma megszerzése után 1871-ben Standertskjöld tábornok meghívására Szentpétervárra költözött, hogy gyermekeinek tanítója legyen. 1879-ig maradt ebben az állásban, részben Oroszországban, részben Finnországban élve. Ez idő alatt írta Prometheus und Epimetheus című művét, amelyet hazatérve saját költségén adott ki 1881-ben Carl Felix Tandem álnéven. A könyv észrevétlen maradt, ezért Spitteler tanári állást vállalt (Neuveville, 1881-1885), majd különböző újságoknak dolgozott (Grenzpost, 1885-86; Neue Zürcher Zeitung, 1890-92).

1892-ben Luzernbe költözött, itt írta további műveit. 1900 és 1906 között jelent meg a négykötetes epikai műve, az Olympischer Frühling. Az első két kötet – Spitteler többi művéhez hasonlóan – nem aratott sikert.^[3] A második kötet megjelenése után azonban a híres zenész, Felix Weingartner egy pamfletben mutatta be a művet a német közönségnek (Carl Spitteler, ein künstlerisches Erlebnis) – ő fedezte fel Spittelert a világ számára.

Az első világháború idején a Zürichben tartott Unser Schweizer Standpunkt című beszédében kiállt a több kultúrájú Svájc mellett.^[4] A német-olasz feszültség következtében az író Svájc hagyományos bölcsességére és semlegességére, illetve a közös történelemre és állampolgárságra hivatkozva arra kérte az ország polgárait, hogy tegyék félre a két háborús félhez fűződő szimpátiájukat.^[5] 1919-ben irodalmi Nobel-díjat kapott.

Művei

• Prometheus und Epimetheus (1881)
• Extramundana (1883)
• Schmetterlinge (1889)
• Der Parlamentär (1889)
• Literarische Gleichnisse (1892)
• Gustav (1892)
• Balladen (1896)
• Conrad der Leutnant (1898)
• Lachende Wahrheiten (1898)
• Der olympische Frühling (1900-1905)
• Glockenlieder (1906)
• Imago (1906) regény, magyar kiadás 1942
• Die Mädchenfeinde (1907)
• Meine frühesten Erlebnisse (1914)
• Prometheus der Dulder (1924)

Magyarul

• Imago. Regény; ford. Hertelendy István; Révai, Bp., 1942