Constellation program

amerikai űrprogram From Wikipedia, the free encyclopedia

Constellation program
Remove ads
Remove ads

A Constellation program (A „constellation” angolul „csillagképet” jelent) amerikai űrprogram, mely a Columbia-katasztrófa után a George W. Bush akkori amerikai elnök által bejelentett Vision for Space Exploration (Vízió a világűr felfedezésére) terv gyakorlati megvalósítása volt. A program keretén belül a hordozórakéták és az űreszközök új generációját tervezték kifejleszteni, valamint emberes űrrepüléseket terveztek több közeli égitest felfedezésére.

Thumb
A Constellation program logója

A programot az amerikai kormányzat 2010 januárjában meghozott döntésének értelmében a 2010. szeptember 30-án kezdődő pénzügyi évre vonatkozó költségvetési tervezetből törölték. Az új amerikai elnök által felkért szakértői csoport javaslata szerint a programban szereplő űreszközök kifejlesztésével inkább privát cégeket kellett megbízni.[1] A Barack Obama elnök által meghirdetett új űrkutatási irányelvek keretében a NASA a SLS hordozórakéta és az Orion módosított változatának kifejlesztésére kapott megbízást.

A program több elemét is az Artemis-program részeként tervezik véghez vinni.

Remove ads

Tervek

A program keretében a következő célok megvalósítását tervezték:

Remove ads

Jegyzetek

Loading content...
Loading related searches...

Wikiwand - on

Seamless Wikipedia browsing. On steroids.

Remove ads