Dér Heni

magyar énekesnő From Wikipedia, the free encyclopedia

Remove ads

Dér Henrietta (Csantavér, Jugoszlávia, 1986. április 17.[1] –) Vajdaságból származó magyar énekesnő, aki a Sugarloaf együttesben kezdte pályafutását.[1]

Gyors adatok

Kommunikáció-média szakos, valamint politológus és operaénekesi diplomával rendelkezik.[2]

Remove ads

Zenei karrier

2003-ban jelentkezett a TV2 Megasztár című műsorának első szériájába.[1] Több döntőn is továbbjutott, de a 8. helyen végül kiesett. 2006-ban megjelent az első albuma a Sugarloaf nevű zenekarral.[3] 2008-ban jelent meg a zenekar első koncert DVD-je Stereo címmel, ami több elismerést is kapott.[3] 2009-ben elkezdtek forgatni egy dokumentumfilmet, amelyben a zenekar életét több mint egy éven keresztül követik és rögzítik a készítők.[3] A filmet a nagyközönségnek várhatóan a 2011-es filmszemlén mutatták volna be.[3]

2013-ban szerepelt a Sztárban sztár legelső évadában, ahol 11. helyezést ért el.

2014-ben az énekesnő bekerült A Dal 2014 eurovíziós nemzeti dalválasztó show elődöntőjébe Ég veled – Next please című dalával,[4] majd 2015-ben megint bejutott A Dalba, ezúttal Ébresztő című dalával.[5]

2016-ban A Nagy Duettben Kucsera Gáborral a 4. helyen végeztek.[6]

2024-ben Zsuzsival egy közös videoklipet készített Visszahívtalak volna címmel. Ugyanebben az évben szerepelt az RTL-en sugárzott Sztárboxban, majd visszatért a szintén az RTL-en a jól ismert Álarcos Énekes című leleplezős műsorban, ahol mókusjelmezbe bújt.

Remove ads

Videóklipek

  • 2006 Hajnalig még van idő: ez a szám bekerült az EURO 200 slágerlistájába is.
  • 2007 Szingli lány
  • 2008 Minden hozzád hajt
  • 2009 Barbie
  • 2010 Luftballon
  • 2011 Vadvirág
  • 2012 Dolce Vita
  • 2013 Ég Veled
  • 2014 Ébresztő
  • 2015 Még, Még, Még
  • 2016 Szedjük széjjel
  • 2017 Szemtelen (feat. Burai Krisztián x G.w.M.)
  • 2018 Meghalok[7]
  • 2018 Sztori
  • 2019 Pezseg a vér
  • 2019 Casanova
  • 2020 Dicaprio
  • 2021 Szeretemdal
  • 2024 Visszahívtalak volna
Remove ads

Elismerések

  • Kornay Mariann Művészeti-díj (2010)

Jegyzetek

Külső hivatkozások

Loading related searches...

Wikiwand - on

Seamless Wikipedia browsing. On steroids.

Remove ads