Faragó György (jogász)

Faragó György, születési nevén Feuermann György (Kecskemét, 1902. május 15.^[3] – Budapest, 1985. január 24.) magyar jogász, belügyi államtitkár.

Ez a szócikk a magyar jogászról, belügyi államtitkárról szól. Hasonló címmel lásd még: Faragó György (egyértelműsítő lap).

Faragó György
Született	1902. május 15.[1] Kecskemét[1]
Elhunyt	1985. január 24. (82 évesen)[1] Budapest[1]
Állampolgársága	magyar
Házastársa	Szücs Erzsébet Cecília[2]
Foglalkozása	ügyvéd politikus
Tisztsége	Budapest székesfőváros törvényhatósági bizottságának tagja (1945–) államtitkár (1947. június 14. – 1948. július 13., Belügyminisztérium) magyarországi parlamenti képviselő (1947. augusztus 31. – 1948. augusztus 4.)
Iskolái	Magyar Királyi Pázmány Péter Tudományegyetem (–1926, jogtudomány)
Sablon Wikidata Segítség

Élete

Feuermann Gyula és Feuermann Berta fia. Apja mészkereskedő, majd kútfúró mester volt. Ő maga a budapesti VI. kerületi Állami Főgimnáziumban érettségizett, tanulmányai mellett házitanító is volt. Később a Kereskedelmi Akadémia főiskolai tagozatán tanult tovább, végzése után pedig ipari és kereskedelmi vállalatok tisztviselője lett. Beiratkozott a Pázmány Péter Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karára, ahol 1926-ban abszolutóriumot szerzett, majd 1931-ben letette az ügyvédi és bírói szakvizsgát is, ami után ügyvédi irodát nyitott.

1939-ben lett tagja a Magyarországi Szociáldemokrata Pártnak (MSZDP), majd 1944-ben – feleségével együtt – bekapcsolódott az antifasiszta mozgalomba; ugyanebben az időben tagja lett a Stollár Béla vezette Klotild utcai fegyveres ellenállási csoportnak. 1945 után az MSZDP VII. kerületi pártszervezetének elnöke, továbbá a párt színeiben a Fővárosi Végrehajtó Bizottság és az ellenőrző bizottság tagja is lett; ügyvédi tevékenységét egyidejűleg felfüggesztette. Rövid időn belül alelnökké, majd elnökké választották a Közalkalmazottak Országos Szabad Szakszervezetében; szintén 1945-ben tagja lett a Magyar Partizán Szövetségnek is.

1945. szeptember 1-jén kinevezték a Kincstári Jogügyi Igazgatóság vezetőjévé, amely pozícióból 1947. június 14-én mentették fel, egyidejűleg kinevezték a Dinnyés-kormány belügyi politikai államtitkárának. Az 1947. augusztusi országgyűlési választásokon az MSZDP országos listájáról bekerült a törvényhozásba, 1948. július 13-án pedig visszahelyezték 1947 előtti, kincstári pozíciójába is. Mivel e tisztsége összeférhetetlennek minősült a parlamenti képviselőséggel, mandátumáról 1948. augusztus 4-én lemondott.

A szociáldemokrata párt XXVI. kongresszusán, 1948. március 8-án a párt Ellenőrző Bizottságának tagjává választották, a pártegyesítéskor pedig belépett az újonnan létrejött Magyar Dolgozók Pártjába (MDP). 1949. augusztus 15-én a Budapesti Felsőbíróság tanácselnökének nevezték ki, majd 1951 januárjában nyugdíjazták. Ugyanazon év júliusától az Építésügyi Minisztérium különböző vállalatainál tevékenykedett mint vállalati ügyész, majd 1958-ig mint vállalati jogtanácsos.

Utolsó minisztériumi munkaköréből átszervezés címén távolították el; azt követően három évre ismét felújította ügyvédi tevékenységét, 1961-ben az Kisipari Szövetkezetek Országos Szövetsége (OKISZ) alkalmazottja lett, annak egyik osztályvezetői beosztásából ment nyugdíjba.