Fly with Me (Artsvik-dal)
Eurovíziós dal From Wikipedia, the free encyclopedia
Remove ads
A Fly with Me (magyarul: Repülj velem) Artsvik örmény énekesnő dala, mellyel Örményországot képviselte a 2017-es Eurovíziós Dalfesztiválon Kijevben.[1] A dal belső kiválasztás során nyerte el a dalversenyen való indulás jogát.
Remove ads
Eurovíziós Dalfesztivál

2016-ban az énekesnő jelentkezett a Depi Evrateszil eurovíziós tehetségkutató műsorba, ahol a december 24-i döntőben sikerült győzelmet aratnia, így ő képviselhette hazáját az Eurovíziós Dalfesztiválon.[2] Versenydala 2017. március 18-án jelent meg, ez volt a verseny utolsó bemutatott dala.[3]
A dalfesztivál előtt Tel-Avivban és Amszterdamban eurovíziós rendezvényeken népszerűsítette versenydalát. Eredetileg Moszkvában is fellépett volna, azonban törölték az eseményt.
Az Eurovíziós Dalfesztiválon a dalt először a május 9-én rendezett első elődöntőben adta elő, fellépési sorrendben tizenhatodikként, a Ciprust képviselő Hovig Gravity című dala után és a Szlovéniát képviselő Omar Naber On My Way című dala előtt. Az elődöntőből hetedik helyezettként sikeresen továbbjutott a május 13-i döntőbe, ahol fellépési sorrendben ötödikként lépett fel, az Ausztriát képviselő Nathan Trent Running on Air című dala után és a Hollandiát képviselő O’G3NE Lights and Shadows című dala előtt. A szavazás során a zsűri szavazáson összesítésben tizennegyedik helyen végzett 58 ponttal, míg a nézői szavazáson tizennyolcadik helyen végzett 21 ponttal, így összesítésben 79 ponttal a verseny tizennyolcadik helyezettje lett.
A következő örmény induló Sevak Khanagyan Qami című dala volt a 2018-as Eurovíziós Dalfesztiválon.
Kapott pontok
- Első elődöntő
- Döntő
Remove ads
Jegyzetek
További információk
Wikiwand - on
Seamless Wikipedia browsing. On steroids.
Remove ads