Hável László

(1937-2012) magyar színész From Wikipedia, the free encyclopedia

Hável László
Remove ads

Hável László (Budapest, 1937. április 12. – Budapest, 2012. március 11.) magyar színművész.

Gyors adatok
Remove ads

Életpályája

Így írt magáról:

A közel ötven év, amit a színészpályán eltöltöttem, csak néhány színházhoz kötődött. Időnként átfestették a cégtáblát a fejem fölött, míg én valójában több évtizeden át ugyanazon társulat tagja voltam. Alig vettem észre a változást, a munkával voltam elfoglalva, miközben a cégérfestők állhatatosan dolgoztak, Dérynéből Népszínház, Népszínházból Budapesti Kamaraszínház lett... Az ötvenes évek végén amatőr pantomimesként a Pantomim 58 együttessel szerepeltem az Egyetemi és az Irodalmi Színpadon. Itt figyelt föl rám Szécsi Ferenc és Ascher Oszkár, és szerződtetett a Déryné Színházhoz.[2]

1958-ban az Egyetemi Színpadon, 1959-ben a budapesti Irodalmi Színpadon játszott. 1960-tól az Állami Déryné Színház, majd az Irodalmi Színpad, 1966-tól pedig a Mikroszkóp Színpad tagja volt. 1969-től a Várszínházban szerepelt. 1982-től egy évadot a Nemzeti Színházban töltött. 1983-tól a Józsefvárosi Színházhoz szerződött, majd jogutódjának a Budapesti Kamaraszínháznak társulati tagja lett.

Szintén magáról írta az alábbiakat:

...a Magyar Köztársaság Lovagkeresztjével tüntettek ki színészi munkásságomért. 1996-ban mentem szakmai nyugdíjba, és most, 2006-ban, végleg elhagytam a színpadot. Magamról még annyit, hogy kedvenc játékaim közé tartozott a festés, rajzolás, kisfilmezés – az idő haladtával a videózás –, és a zene, minden mennyiségben.[2]

Remove ads

Főbb szerepei

Színházban

A Színházi adattárban regisztrált bemutatóinak száma: 76; ugyanitt tizenkét színházi felvételen is látható.[3]

Thumb
Portréja az Állami Déryné Színház Az új ember kovácsa című kiadványában

Filmen, televízióban

  • Pesti háztetők (1962)
  • Kedd (1963) ... Vékony
  • Gyerekbetegségek (1965)
  • Othello Gyulaházán (1966)
  • A Múmia közbeszól ... Kázmér (1967)
  • Nem várok holnapig ... (1967)
  • A sofőr visszatér (1968)
  • Ismeri a szandi mandit? (1969) ... Rakacza
  • Utazás a koponyám körül (1969)
  • Bűbájosok (1970)
  • A nagy kék jelzés (1970)
  • Madárkák (1971) ... Az állomásfõnök
  • Volt egyszer egy család (1972) ... Rumschlik londíner
  • A locsolókocsi (1974) ... Fagylaltos
  • Álmodó ifjúság (1974)
  • Holnap lesz fácán (1974) ... Tornatanár
  • Vihar egy kalap körül (1977)
  • Ki látott engem? (1977)
  • Adáshiba (Színházi előadás tv-felvétele, 1979)
  • Brutus (1981)
  • Liszt Ferenc (sorozat)
- Korának betege című rész (1982)
Remove ads

Rendezései

  • Osborne: Dühöngő ifjúság
  • Petőfi - Harmaczy: Apostol

Díjai, elismerései

Jegyzetek

Források

Loading related searches...

Wikiwand - on

Seamless Wikipedia browsing. On steroids.

Remove ads