Harold Wilson

James Harold Wilson, Rievaulx bárója, KG, OBE, PC, FRS, FSS (Huddersfield, 1916. március 11. –‎ London, 1995. május 24.) brit politikus, az Egyesült Királyság miniszterelnöke. Először 1964 októberétől 1970 júniusáig, másodszor 1974 márciusától 1976 áprilisáig viselte a hivatalt. 1963 és 1976 között a Munkáspárt vezetője volt, 1945 és 1983 között pedig parlamenti képviselőként dolgozott. Wilson az egyetlen munkáspárti vezető, aki négy kormányt is alakíthatott.

Harold Wilson
Az Egyesült Királyság miniszterelnöke
Hivatali idő 1974. március 4. – 1976. április 5.
Uralkodó	II. Erzsébet brit királynő
Előd	Edward Heath
Utód	James Callaghan
Hivatali idő 1964. október 16. – 1970. június 19.
Uralkodó	II. Erzsébet
Előd	Alec Douglas-Home
Utód	Edward Heath
Született	1916. március 11.[1][2][3][4][5] Huddersfield[6]
Elhunyt	1995. május 24. (79 évesen)[1][2][3][4][5] London
Sírhely	Cornwall
Párt	Munkáspárt
Szülei	Ethel Seddon James Herbert Wilson
Házastársa	Mary Wilson, Lady Wilson of Rievaulx (1940. január 1. – 1995. május 24., a személy halála)
Gyermekei	Robin Wilson Giles Wilson
Foglalkozás	politikus eszperantista statisztikus
Iskolái	Jesus College Wirral Grammar School for Boys[7]
Halál oka	vastagbélrák és végbélrák Alzheimer-kór
Vallás	kongregacionalista egyházak congregationalist polity
Díjak	a Brit Birodalom Rendjének tisztje a Bar Ilan Egyetem díszdoktora Térdszalagrend Financial Times Person of the Year (1974) díszdoktor (The Open University, 1974. május 18.)
A Wikimédia Commons tartalmaz Harold Wilson témájú médiaállományokat.

Fiatalkora

A yorkshire-i Huddersfieldben született, politikailag aktív középosztálybeli családban. Wilson ösztöndíjat nyert a Royds Hall Gimnáziumba, majd modern történelmet tanult az oxfordi Jesus College-ban. Később gazdaságtörténetet oktatott az oxfordi New College-ban, majd tudományos munkatársként helyezkedett el az oxfordi University College-ban.

Politikai pályafutása

Wilsont 1945-ben a parlamentbe választották Ormskirk körzetében, és azonnal kinevezték az Attlee-kormányba parlamenti titkárnak; 1947-ben tengerentúli kereskedelemért felelős miniszter lett, majd röviddel ezután a Kereskedelmi Tanács elnökévé választották. A Munkáspárt 1955-ös választásokon elszenvedett vereségét követően Wilson árnyékkancellárként csatlakozott az árnyékkormányhoz, és 1961-ben árnyék-külügyminiszteri posztra helyezték át. Amikor Hugh Gaitskell, a Munkáspárt vezetője 1963 januárjában hirtelen meghalt, Wilson elindult a megüresedett vezetői pozícióért, majd a munkáspárti tisztújítást megnyerve, az ellenzék vezéreként, és immáron a Munkáspárt vezetőjeként folytathatta munkáját.

Wilson szűk győzelmet aratott a Munkáspárttal az 1964-es brit általános választáson, így ő lett Nagy-Britannia következő miniszterelnöke. Első miniszterelnöki ciklusa csökkenő munkanélküliséget és viszonylagos gazdasági jólétet hozott, bár ezt később a Nagy-Britannia fizetőképessége körüli problémák beárnyékolták. Az első és a második Wilson-kormány jelentős társadalmi változásokat vitt végbe az Egyesült Királyságban: eltörölték a halálbüntetést, enyhítették a válással kapcsolatos jogszabályokat, és liberalizálták az abortusztörvényt. A program közepette Wilson 1966-ban előrehozott választást írt ki, amelyet a Munkáspárt fölényesen megnyert. 1969-ben a Wilson vezette kormány csapatokat küldött Észak-Írországba.

A Munkáspárt a közvélemény-kutatásokban mért vezető pozíciója ellenére váratlanul elvesztette az 1970-es választásokat Edward Heath konzervatívjaival szemben. Wilson úgy döntött, hogy marad a Munkáspárt vezetésében, és négy évet töltött az ellenzék vezéreként, mielőtt végigvezette a Munkáspártot az 1974. februári választásokon, amelyiken viszont egy párt sem tudott többséget szerezni. Bár a konzervatívok több szavazatot szereztek, mint a Munkáspárt, Heath tárgyalásai a Liberális Párttal kudarcot vallottak, és Wilsont másodszor nevezték ki miniszterelnöknek, immár egy kisebbségi kormány vezetőjeként. Wilson 1974 októberére előrehozott választást írt ki, amely kis többséget biztosított a Munkáspártnak. Második miniszterelnöki hivatali ideje alatt Wilson felügyelte azt a népszavazást, amely megerősítette az Egyesült Királyság Európai Közösségek-beli tagságát. 1976 márciusában hirtelen bejelentette lemondását a miniszterelnöki posztról, utódja James Callaghan lett. Wilson az Alsóház képviselője maradt egészen 1983-as nyugdíjba vonulásáig, amikor is megkapta a Rievaulx bárója címet, így a Lordok Háza tagjává vált.

Megítélése

A történészek úgy értékelik őt, hogy komoly szakértelemmel vezette a Munkáspártot nehéz politikai kérdésekben. Wilson népszerűsége alacsony volt, amikor elhagyta hivatalát, ez még 2016-ban is így maradt. A legfontosabb kérdések, amelyekkel szembesült, a köztulajdon szerepe, az Európai Közösségek tagsága, valamint az, hogyan kerülje el, hogy brit csapatok vegyenek részt a vietnámi háborúban. Wilson szocializmushoz való hozzáállását egyesek túl mérsékeltnek, mások túl baloldalinak tartották. A Munkáspárt enyhe-baloldalának ("soft left") tagjaként a zömmel szociáldemokratákból álló kabinet vezetésével sokszor úgy viccelődött, hogy ő mint bolsevista forradalmár vezeti a cárságpárti kabinettagokat.^{[8][9][10][11]}