Horgas Ádám
(1969-) magyar színész, rendező From Wikipedia, the free encyclopedia
Remove ads
Horgas Ádám (Budapest, 1969. március 12. –) magyar színész, rendező, táncos, koreográfus, zeneszerző és író. Előszeretettel hoz létre összművészeti produkciókat. Az Atlantis Színház alapítója és művészeti vezetője. A Mab című első magyar web-thrillersorozat kitalálója és alkotója, mely után megszervezte az első országos websorozat portált, pályázatot és fesztivált.
Remove ads
Élete
Édesapja Horgas Béla költő, édesanyja Levendel Júlia író, testvérei Péter díszlettervező, Eszter fuvolaművész és Judit irodalmár,[2] nagyapja Levendel László, neves tüdőgyógyász főorvos. 1982-1986 között a budapesti Móricz Zsigmond Gimnáziumban végezte középiskolai tanulmányait, majd 1989-ben szerzett diplomát a Budapesti Tanítóképző Főiskolán, rajz speciàl-kollégiumra járt.
Festőművésznek készült, amikor – még a gimnáziumi évei alatt, 1986-ban – felvételt nyert az Arvisura Színház stúdiójába, ahol a színészmesterség mellett színpadi mozgást, kontakt táncot, etnikus táncokat, akrobatikát és pantomimet is tanult. 1988-tól már társulati tag Somogyi István társulatában. Innen nyolc év után a Pinceszínházhoz szerződött, majd 1995-ben[3] Molnár Évával megalapította saját társulatát, az Atlantis Színházat. Társulatukat először a VSZM közösségi ház igazgatója, Nagy István Sándor fogadta be. Két évig csak képzéssel foglalkoztak, önálló társulattal csak aztán kezdtek előadásokat készíteni. 2000-ben[4] Jordán Tamás a Merlin Színházhoz szerződtette a társulatot.[5][6] Később a vele – már mint a Weöres Sándor Színház igazgatójával – együtt állította színpadra a Szakmák Színháza előadássorozatot.[7] 2018. augusztus 1-jétől 2022-ig a Szegedi Nemzeti Színház tagozatvezető főrendezője és prózai tagozat vezetője volt.[8][9][10]
Négy évig tanított színészmesterséget és mozgást a Színművészeti Egyetemen, több alternatív társulatnál, valamint a főváros különböző művelődési házaiban. 2013-tól oktat a Pesti Magyar Színiakadémián.[11] Vendégként játszott és koreográfiákat készített többek között a Katona József Színházban, a Vígszínházban, a Pesti és az Új Színházban.[5] Országszerte rendez színházakban.
2010-ben az első magyar web-thrillersorozat, amit MAB címen töltött fel a YouTube-ra kitalálója és alkotója,[12][13] mely után létrehozta az első országos websorozat pályázatot, portált és fesztivált.[14][15]
Művészeti tevékenységei között lehetőség szerint nem tesz különbséget, szeret összművészeti alkotásokat létrehozni, abban gondolkodni. A Horgas Eszter nevével fémjelzett és általa vezetett Partitúra Összművészeti Kurzusnak is aktív résztvevője 2011 júniusa óta minden évben.[16][17]
2006-ban Botos Évával alapították meg a ShakuEcho együttest, melynek több lemeze is megjelent, de zenéjük filmek főcím- és betétdalaként[18] is hallható.[19][20] 2020-ban Szemenyei Jánossal szerzője, a 169 művész közreműködésével készített, Kis suttogás című karanténdalnak.[21][22]
Remove ads
Munkái
A Színházi adattárban regisztrált bemutatóinak száma 2018. október 7-éig: rendezőként: 36;[m 1] koreográfusként: 35; színészként: 25, zeneszerzőként: 1; szerzőként: 5.[23]
Rendezőként
- MAB (magyar thriller websorozat)
- Fernutti cirkusza (Arvisura Színház)
- Agyagszárnyak (Atlantis Színház)
- Spoon River-i holtak (Atlantis Színház)
- Holtudvar (Atlantis Színház)
- Mennyből az angyal (Atlantis Színház)
- Vak meglátta, hogy kiugrott… (Atlantis Színház)
- …és Romeo és Júlia (Rudolf Péterrel és Nagy-Kálózy Eszterrel)
- Romeo és Júlia (Atlantis Színház)
- Two Blind Mice (Madhouse társulat)
- Atlantis (Nemzeti Színház)
- Az isteni Claudius (Szombathelyi Történelmi Karnevál)
- Picasso kalandjai (társrendezőként Méhes Lászlóval, Pesti Színház)
- Lear király (Atlantis Színház)
- Kötélen a Niagara felett (Atlantis Színház)
- Bögre (Szombathelyi Történelmi Karnevál)
- Vadorzók (Új Színház)
- Dr. Bubó (Aréna)
- Piros család (Mesebolt Bábszínház)
- Mesterdetektív (2013, Weöres Sándor Színház)
- 39 lépcsőfok (2013, Pécsi Nemzeti Színház)
- Vérnász (2013, Pesti Magyar Színház)[24]
- A dzsungel könyve (2014, Weöres Sándor Színház)[25]
- Szentivánéji álom (2014, Pécsi Nemzeti Színház)[26]
- Macbeth (2014, Pesti Magyar Színház)[27]
- Évek vándora (2015, Pécsi Nemzeti Színház)[28]
- A lepkegyűjtő (2015, Centrál Színház)[29]
- Virágot Algernonnak (2015, Játékszín)[30]
- A padlás (2015, szombathelyi Weöres Sándor Színház)[31]
- A Grönholm-módszer (2016, Pécsi Nemzeti Színház)[32]
- Hamlet (2016, Pinceszínház)[33]
- Pillanatfelvétel (2016, Lepkegyűjtő Produkció, Átrium Színház)[34]
- Az ember paródiája chat-intések (2016, Partitúra összművészeti kurzus, Balatonfüred)[35]
- Ahogy tetszik (2016, Weöres Sándor Színház)[36]
- Csongor és Tünde (2017, Pécsi Nemzeti Színház)[37][38]
- Életrevalók (2017, budapesti Játékszín)
- Szentivánéji álom (2018, Szegedi Nemzeti Színház)[39]
Koreográfusként
- Gyalog galopp (Szegedi Nemzeti Színház, Pesti Színház)
- Indul a bakterház (Szegedi Nemzeti Színház)
- Legyező (Pesti Színház)
- Picasso kalandjai (Pesti Színház)
- Mizantróp (Új Színház)
- Lüzisztraté (Merlin Színház)
- Hamlet (Új Színház)
- Yvonne, burgundi hercegnő (Katona József Színház)
- Vőlegény (Új Színház)
- Három testőr (Vígszínház)
- A balek (Merlin Színház)
- Salemi boszorkányok (Vígszínház)
- Szent Márton élete (Szombathelyi Történelmi Karnevál)
- Öngyilkos (Nemzeti Színház)
- Varázsfuvola (Opera)
- Az Atlantis Színház összes produkciója
- Csaó bambinó (2005, Soós Péter játékfilmje)
- Világszép nádszálkisasszony (2009, Neptun Brigád)
- Picasso kalandjai (2012, Pécsi Nemzeti Színház)
- Nero, a véres költő (2013, Pesti Magyar Színház)
- Vérnász (2013, Pesti Magyar Színház)[24]
- Macbeth (2014, Pesti Magyar Színház)[27]
- Évek vándora (2015, Pécsi Nemzeti Színház)[28]
- Hamlet (2016, Pinceszínház)[33]
- Ahogy tetszik (Weöres Sándor Színház)[36]
- Csongor és Tünde (Pécsi Nemzeti Színház)[37]
Színészként
- Szentivánéji álom – Puck (Arvisura Színház)
- A Mester és Margarita – Behemót (Arvisura Színház)
- Magyar Elektra – Oresztes (Arvisura Színház)
- Suryakanta király története – Suryakanta király (Arvisura Színház)
- Piszkos Fred, a kapitány – St. Antonio főherceg (Arvisura Színház)
- Kinn vagyunk a vízből – Fred (Pinceszínház)
- Mennyből az angyal – Angyal (Atlantis Színház)
- Hamlet – Színészkirálynő (Új Színház)
- Gyalog galopp – Arthur király (Pesti Színház)
- Picasso kalandjai – Picasso (Pesti Színház)
- Kötélen a Niagara felett – Blondin (Atlantis Színház)
- Ezeregyéjszaka meséi – Dzsin (Atlantis Színház)
- Lear király – Cornwall (Atlantis Színház)
- Az Avar – Avar (Atlantis Színház)
- Kisváros: Harci papok című rész (1998, televíziósorozat)
- Szamba – vidéki színész (1996, Koltai Róbert filmje)
- Kazohinia - Zatamon, Zemöki (Péntek Csilla rendezése)[40]
Táncosként

- A csodálatos mandarin (Bozsik Yvette társulat)
- A dzsungel könyve (Pesti Színház)
- Össztánc (Vígszínház)
- Halkalitka (Fekete Hedvig)
- Légypapír (Atlantis Színház)
- Ispilánti lányok (Latissimus Dorsi)
- Magzatmáz (Trafó)
- Macabre (Mu Színház)
- Offenbach titkai – Ballett (1996, Szabó István, német–francia–magyar koprodukcióban készült Tv-filmje)
Zeneszerzőként
- Sétikáló (1994, Budapest Bábszínház)
- Szelídek (Balogh Zsolt filmje)
- Hajszál és csengettyű (Mispál Attila filmje)
- Flóra és Fauna (Mispál Attila filmje)
- A malom (Mispál Attila filmje)
- Bűvész (Rohonyi Gábor filmje)
- Piszkos Fred, a kapitány (Arvisura Színház)
- Fernutti cirkusza (Arvisura Színház)
- Picasso kalandjai (Pesti Színház)
- Mizantróp (Új Színház)
- A balek (Merlin Színház)
- Bögre (Szombathelyi Történelmi Karnevál)
- Vadorzók (Új Színház)
- Faust (Veszprémi Petőfi Színház)
- Antigoné (Miskolci Nemzeti Színház)
- Atlantis (Nemzeti Színház)
- Lüzisztraté (Merlin Színház)
- Ketten egyedül (Andaxinház)
- Agyagszárnyak (Atlantis Színház)
- Romeo és Júlia (Atlantis Színház)
- Vak meglátta, hogy kiugrott… (Atlantis Színház)
- Lear király (Atlantis Színház)
- Ezeregyéjszaka meséi (Atlantis Színház)
- Shakuecho együttes dalai
- Presszó (2008, Sas Tamás televíziósorozata)
- 39 lépcsőfok (2012, Pécsi Nemzeti Színház)
- Vérnász (Ács Dominikával közösen) (2013, Pesti Magyar Színház)[24]
- Szentivánéji álom (2014, Pécsi Nemzeti Színház)
- Macbeth (2014, Pesti Magyar Színház)[27]
- Évek vándora (2015, Pécsi Nemzeti Színház)[28]
- A lepkegyűjtő (2015, Centrál Színház)[41]
- Virágot Algernonnak (2015, Játékszín)[42]
- A Grönholm-módszer (2016, Pécsi Nemzeti Színház)[43]
- Hamlet (2016, Pinceszínház)[33]
- Pillanatfelvétel (Lepkegyűjtő Produkció, Átrium Színház)[34]
- Ahogy tetszik (Weöres Sándor Színház)[36]
- Csongor és Tünde (Pécsi Nemzeti Színház)[37]
Szerzőként
- Vak meglátta, hogy kiugrott (1999, Atlantis Színház)
- Two Blind Mice (Vak meglátta, hogy kiugrott, 2002, Madhouse - Merlin Színház)
- Picasso kalandjai (2003, Pesti Színház)
- MAB (magyar thriller websorozat)[44]
- A lepkegyűjtő - dramaturg (2015, Centrál Színház)[29]
Könyvekben
- Horgas Ádám–Horgas Béla: Szeltagor – A Sárkány ideje (1997, Atlantis Tánc Színházi Alapítvány)[45]
- illusztráció
- Horgas Béla: Kacifánt színre lép (1988, Kossuth Nyomda, Bp.)
- Horgas Béla: Sétikáló (2009, Liget, Bp.)
Remove ads
Díjai
- 1990. I. Pécsi Országos Színházi Találkozó - legjobb zene díja (Romeo és Júlia, Atlantis Színház)[46]
- 1998. Alternatív Színházi Szemle díja (Spoon River-i holtak, Atlantis Színház)[47]
- 1998. Inspiráció országos koreográfiai verseny - közönségdíj (Légypapír, Atlantis Színház)[48]
- 1999. XI. Gödöllői Országos Stúdió- és Alternatív Színházi Fesztivál - fődíja (Vak meglátta, hogy kiugrott, Atlantis Színház)[49]
- Miskolci Millenium Fesztivál - különdíja (Vak meglátta, hogy kiugrott, Atlantis Színház)[forrás?]
- 2000. Alternatív Színházi Szemle díja - „legszebb mesék” (Grimm mesék, Atlantis Színház)[50]
- 2001. Országos Gyermekszínházi Szemle fődíja (Benedek Elek mesék, Atlantis Színház)[51]
- 2001. Kulturális Minisztérium különdíja (Benedek Elek mesék, Atlantis Színház)[51]
- 2003. Főváros legjobb társulata díj (Atlantis Színház)[52]
- 2014. Városmajori Országos Színházi Szemle - közönségzsűri díj (rendező: 39 lépcsőfok, Pécsi Nemzeti Színház)[53]
- 2015. Thália Humorfesztivál - a legjobb nagyszínpadi előadás díj (Pécsi Nemzeti Színház, 39 lépcsőfok)[54]
Megjegyzések
- A Pécsi Nemzeti Színház Csongor és Tünde előadása kétszer szerepel (az elmaradt és a megtartott bemutató dátumával).
Hivatkozások
Források
További információk
Wikiwand - on
Seamless Wikipedia browsing. On steroids.
Remove ads