Igarka

Igarka (oroszul: Игарка) város Oroszország ázsiai részén, a Jenyiszej partján, a Krasznojarszki határterület Turuhanszki járásában.

Igarka (Игарка)
A Jenyiszej igarkai mellékága
Igarka címere Igarka zászlaja
Közigazgatás
Ország	Oroszország
Föderációs alany	Krasznojarszki határterület
Járás	Turuhanszki
Rang	város
Alapítás éve	1929
Városi jogokat kapott	1931
Polgármester	Szorokin Viktor Vasziljevics
Irányítószám	663200
Körzethívószám	39172
Népesség
Teljes népesség	3559 fő (2024)[1]
Földrajzi adatok
Tengerszint feletti magasság	20 m
Időzóna	UTC+7
Elhelyezkedése
Igarka Pozíció Oroszország térképén
é. sz. 67° 28′, k. h. 86° 34′67.466666666667, 86.566666666667
Igarka Pozíció a Krasznojarszki határterület térképén
Igarka weboldala
A Wikimédia Commons tartalmaz Igarka témájú médiaállományokat.

Lakossága: 6183 fő (a 2010. évi népszámláláskor).^[2]

Fekvése

A Jenyiszej Igarka nevű mellékágának jobb partján fekszik, 163 km-re az északi sarkkörön túl. Távolsága a folyón (a hajózási útvonalon) Krasznojarszktól kb. 1750 km; az innen délre fekvő Turuhanszktól 300 km, az északra fekvő Dugyinkától 240 km. Kikötője a Jenyiszej-öblön át tengeri hajók számára is elérhető.

Igarka örökké fagyott talajon épült, egyik nevezetessége éppen az Örökfagy Múzeum. December-január jelentős részében sarki éjszaka van; június-július a sarki nappal ideje, amikor a nap szinte soha nem nyugszik le teljesen. A város környéke tipikus északi tajga, sűrű tó- és folyóhálózattal. A Jenyiszej fő medre és mellékága által alkotott szigeten van a repülőtér, melyhez a folyón komp közlekedik.

Történeti áttekintés

Igarka történetét hagyományosan 1929-től számítják, amikor megérkezett az építők első csoportja, hogy fafeldolgozó üzemet és a kész faáruk exportálására a folyó mellékágában teherkikötőt létesítsen. A később faipari kombináttá terebélyesedő üzem és a tengeri hajók fogadására is alkalmas kikötő volt az alapja a település gyors fejlődésének. 1931-ben Igarka városi rangot kapott. A feldolgozásra szánt faanyagot úsztatással juttatták le a Jenyiszej mellékfolyóiról. Raktárak, nagy teljesítményű fűrészüzemek épültek, bővítették a kikötőt. Az 1930-as évek végére azonban a faexport teljesen leállt. Halipari kombinát, hajójavító üzem létesült.

1949-ben Igarkában volt az egyik központja a politikai foglyok tízezrei által 1949–1953 között épített, de be nem fejezett Szalehard–Igarka-vasútvonalnak. Az igarkai irányból folyó munka központját 1950 elején áthelyezték a várostól kb. 100 km-rel délebbre fekvő Jermakovóba.

1962-ben a faipari kombinát készáruraktára leégett, és a tűzvész a zömmel faházakból épült lakónegyedekre is átterjedt. Utána szinte az egész várost újjá kellett építeni.

Az 1960-as évek elején Igarka gyors fejlődésnek indult, újból exportra is dolgozó fafeldolgozó központtá vált. A faipari kombinát és vele a teherkikötő forgalma az 1970-es évek közepén, 1980-as évek elején érte el fejlődésének csúcspontját. A Szovjetunió szétesése után a termelés is, a város is gyorsan hanyatlani kezdett.

21. század

A város lakossága az 1989. évi 18 820 főről 2002-re a felére csökkent. Napjainkra az iparszerű fafeldolgozás a városban lényegében befejeződött.

A helytörténeti múzeum két részlege közül az egyik az Örökfagy Múzeum, melyet a régebben itt működött örökfagy-kutató intézet részeként alakítottak meg. Az 1997-ben nyílt másik részleg a Szalehard–Igarka-vasútvonal építésének részleteit mutatja be és építőinek állít emléket.

A Kurejkán Szvetlogorszk településnél vízerőmű épült, (hivatalosan 2002 végén adták át rendeltetésének), mely Igarkát is villamosenergiával látja el. A várostól északnyugatra mintegy 120–150 km-re országos jelentőségű földgáz- és olajmezőket tártak fel, illetve vettek művelésbe. Közülük a Nagy-Heta folyó mentén, a vankori földgáz- és olajmezőn 2009-ben kezdődött meg az iparszerű kitermelés. A létesítmények munkarő utánpótlását csak légi úton lehet megoldani, ezért korszerűsítik és bővítik Igarka repülőterét. A szénhidrogénipar megjelenése a régióban Igarkának is további esélyt jelenthet a fejlődésre.