Jean-Luc Dehaene

Jean-Luc Joseph Marie Dehaene (IPA: [ʒɑ̃:ˈlyk dəˈɦa:nə]; Montpellier, 1940. augusztus 7. – Quimper, 2014. május 15.) belga politikus és államférfi, Belgium miniszterelnöke 1992 és 1999 között.

Jean-Luc Dehaene
Jean-Luc Dehaene beszédet mond
Belgium 45. miniszterelnöke
Hivatali idő 1992. március 7. – 1999. július 12.
Uralkodó	I. Baldvin II. Albert
Előd	Wilfried Martens
Utód	Guy Verhofstadt
Született	1940. augusztus 7. Montpellier, Franciaország
Elhunyt	2014. május 15. (73 évesen)[1][2][3][4] Quimper[5][4]
Párt	CD&V
Házastársa	Celie Dehaene
Gyermekei	Tom Dehaene
Foglalkozás	politikus
Iskolái	Leuveni Katolikus Egyetem Namuri Egyetem St Joseph College, Aalst
Halál oka	hasnyálmirigyrák
Vallás	római katolikus egyház
Díjak	a Koronarend nagykeresztje (2001. február 1.) Vlerick Award Grand Officer of the Order of Orange-Nassau Grand Cross 1st class of the Order of Merit of the Federal Republic of Germany Grand Cross of the Order of Prince Henry Grand Cross of the Order of the Oak Crown a Leuveni Katolikus Egyetem díszdoktora (2000) a Leuveni Katolikus Egyetem díszdoktora (1995) Medal of the Oriental Republic of Uruguay
Jean-Luc Dehaene aláírása
A Wikimédia Commons tartalmaz Jean-Luc Dehaene témájú médiaállományokat.

1940. augusztus 7-én a franciaországi Montpellier városában született, szülei a Belgiumot megszálló német csapatok elől menekültek. A politikai pályára az Algemeen Christelijk Werknemersverbond (ACW) szakszervezet, a Christelijke Volkspartijhoz (CVP) közelálló szervezet révén lépett.

1981-ben lett a kormány tagja, szociális és intézményi reformokért felelős miniszterként. Ezt a posztot 1988-ig töltötte be, amikor miniszterelnök-helyettes és a kormányzati kommunikációért és intézményi reformokért felelős miniszter lett.

Az első Dehaene-kormány (1992–1995) tevékenysége

Az 1992-es választások után mind Guy Verhofstadt, mind Melchior Wathelet kudarcot vallott a kormányalakítási tárgyalások során. Dehaene a kereszténdemokraták és a szociáldemokraták bevonásával kormányt alakított, amely Belgium egyik legeredményesebb kormánya lett, hiszen ebben az időszakban sikerült kialakítani a belga szövetségi államot a jelenlegi formájában.

1993 márciusában Dehaene felajánlotta I. Balduin belga királynak lemondását, mivel nem sikerült konszenzust elérni a szövetségi pénzügyek és a régiók finanszírozása terén. A lemondást a király nem fogadta el és egy héten belül sikerült kialakítani egy minden párt számára elfogadható megoldást.

I. Balduin halála után (1993) Dehaene kormánya látta el a királyi teendőket, amíg 9 nappal később sor nem került Albert herceg, azaz a későbbi II. Albert belga király beiktatására.

1994-ben elrendelte a belga csapatok visszavonását Ruandából, amit azt jelentette, hogy az utolsó külföldi megfigyelők is távoztak az országból és a hutu milíciák immár háborítatlanul mészárolhatták le a tutszikat. A belga parlament vizsgálata során több alkalommal is kijelentette, hogy nem érez bűntudatot a döntés miatt.

Dehaene volt az egyik vezető jelölt az Európai Bizottság elnöki posztjára Jacques Delors lemondása után, de az EU korfui csúcstalálkozóján John Major angol miniszterelnök megvétózta a kinevezést. A sikertelen szavazást követő tárgyalások során, amely során a francia-német küldöttség igyekezett a vitát elsimítani, konszenzusos jelöltként a luxemburgi miniszterelnök Jacques Santer lett a bizottság új elnöke. Dehaene első kormánya 1995. június 23-án mondott le.

Az első Dehaene-kormány (1992–1995) tagjai

A koalíciós tárgyalások eredményeként a kormánynak 15 minisztere és egy államtitkára volt, a következő elősztásban: CVP: 5, PS: 5, SP: 4 és PSC: 2

Miniszteri tiszt	Név	Párt
Miniszterelnök	Jean-Luc Dehaene	CVP
Miniszterelnökhelyettes, a telekommunikációért és az intézményi reformokért felelős miniszter	Guy Coëme	PS
Miniszterelnökhelyettes és külügyminiszter	Willy Claes	SP
Miniszterelnökhelyettes, igazságügyi és gazdasági miniszter	Melchior Wathelet	PSC
Pénzügyminiszter	Philippe Maystadt	PSC
Szociális miniszter	Philippe Moureaux	PS
Tudományos kutatásokért felelős miniszter	Jean-Maurice Dehousse	PS
Társadalombiztosítási és nyugdíjügyi miniszter	Freddy Willockx	SP
Belügyi és közigazgatásügyi miniszter	Louis Tobback	SP
Foglalkoztatás és munkaügyi miniszter	Miet Smet	CVP
Honvédelmi miniszter	Leo Delcroix	CVP
Külkereskedelmi és európai integrációs miniszter	Robert Urbain	PS
Egészségügyi, környezetvédelmi és szociális integrációs miniszter	Laurette Onkelinx	PS
Költségvetési miniszter	Mieke Offeciers-Van De Wiele	CVP
Mezőgazdasági és kisvállalkozási miniszter	André Bourgeois	CVP
Államtitkárok	Név	Párt
Kormányzati beruházásokat felügyelő államtitkár	Erik Derycke	SP

Változások

1993. május 4-én Philippe Moureaux lemondott, helyét Bernard Anselme (PS) vette át.

1993. szeptember 5-én Mieke Offeciers-Van De Wiele lemondott, helyét Herman Van Rompuy (CVP) vette át.

1994. január 23-án Guy Coëme lemondott, helyébe Elio Di Rupo (PS) lépett, Bernard Anselme lemondott, helyébe Magda De Galan (PS) lépett és Laurette Onkelinx lemondott, helyét Jacques Santkin (PS) vette át.

1994. július 18-án Freddy Willockx lemondott, helyét Marcel Colla (SP) vette át.

1994. október 10-én Willy Claes lemondott, helyét Frank Vandenbroucke (SP) vette át, valamint Louis Tobback helyébe Johan Vande Lanotte (SP) lépett.

1994. december 8-án Leo Delcroix lemondott, helyét Karel Pinxten (CVP) vette át.

1995. március 22-én Frank Vandenbroucke lemondott, helyét Eric Derycke (SP) vette át.

A második Dehaene-kormány (1995–1999)

Az 1995-ös választások után ismét Dehaene alakított kormányt a kereszténydemokraták és a szociáldemokraták részvételével, és bár a kormánynak olyan válságokkal kellett szembenézni, mint a Marc Dutroux-botrány, sikerült a teljesen mandátumát kitölteni. Azonban hetekkel az 1999-es választások előtt kitört a dioxin-botrány, amely Belgium történelmében legsúlyosabb élelmiszermérgezési problémája volt és mindkét kormányzó párt jócskán vesztett népszerűségéből és támogatottságából.

A kormány miniszterei és államtitkárai

A kormányban összesen 16 miniszter és 1 államtitkár kapott helyet, a következő megosztásban: CVP (6), PS (5), SP (4) és PSC (2).

Miniszteri tisz	Név	Párt
Miniszterelnök	Jean-Luc Dehaene	CVP
Miniszterelnök-helyettes, gazdasági és hírközlési miniszter	Elio Di Rupo	PS
Miniszterelnökhelyettes és belügyminiszter	Johan Vande Lanotte	SP
Miniszterelnök-helyettes és honvédelmi miniszter	Melchior Wathelet	PSC
Miniszterelnök-helyettes és költségvetési miniszter	Herman Van Rompuy	CVP
Miniszterelnök-helyettes, pénzügyi és külkereskedelmi miniszter	Philippe Maystadt	PSC
Tudományos kutatásügyi miniszter	Yvan Ylieff	PS
Külügyminiszter	Eric Derycke	SP
Foglalkoztatás- és munkaügyi miniszter	Miet Smet	CVP
Szociális ügyek minisztere	Magda De Galan	PS
Szállítmányozási miniszter	Michel Daerden	PS
Közigazgatási miniszter	André Flahaut	PS
Igazságügyminiszter	Stefaan De Clerck	CVP
Fejlesztésügyi miniszter	Reginald Moreels	CVP
Volksgezondheid en Pensioenen	Marcel Colla	SP
Mezőgazdasági és kisvállalkozási miniszter	Karel Pinxten	CVP
Államtitkárok	Név	Párt
Társadalombiztosítási, környezetvédelmi és szociális integrációs miniszter	Jan Peeters	SP

Változások

• 1995. szeptember 3-án Melchior Wathelet lemondott, Philippe Maystadt lett a miniszterlenökhelyettes és Jean-Pol Poncelet (PSC) lett a védelmi miniszter.
• 1998. április 24-én Stefaan De Clerck igazságügyminiszter és Johan Vande Lanotte belügyminiszter távozni kényszerült, a Marc Dutroux-botrány kirobbanása után. Helyükre Tony Van Parys és Louis Tobback lépett.
• 1998. június 19-én Philippe Maystadt távozott, helyét Elio Di Rupo (külkereskedelmi miniszter), Jean-Pol Poncelet (energiaügyi miniszter) és Jean-Jacques Viseur (pénzügyminiszter) vette át.
• 1998. szeptember 26-án Semira Adamu halála után Louis Tobback lemondott, helyét Luc Van den Bossche (SP) vette át.
• 1999. június 1-jén a dioxin-botrány miatt Marcel Colla és Karel Pinxten lemondtak. A miniszteri tisztségeket Luc Van den Bossche, Herman Van Rompuy, Reginald Moreels és Jan Peeters vette át.

1999 után

A választásokon Dehaene pártja vereséget szenvedett és 1958 óta először Guy Verhofstadt a kereszténydemokraták nélkül alapított pártot. Dehaene a belga szenátus tagja maradt 2001-ig, amikor a Brüsszelhez közeli Vilvoorde polgármestere lett. Nagy meglepetésre Verhofstadt őt jelölte az európai alkotmányozó gyűlés alelnöki tisztségére.

Pártja támogatására, amely időközben CD&V-re változtatta nevét, indult a 2003-as választásokon is, de egyértelmű volt, hogy nem akar miniszterelnök lenni, mivel a párt listájának utolsó helyét foglalta el. 2003-ban a Vlerick-díjjal tüntették ki.

2004 júniusában megválasztották az Európai Parlament képviselőjének.

A 2007-es belga választások után Dehaene-t nevezték ki a koalíció megalakításáért folyó tárgyalások közvetítőjének.^[6]