Jerzy Lubomirski

Jerzy Lubomirski teljes nevén Jerzy Sebastian Lubomirski (? 1616. január 20. k. – Wrocław, 1667. január 31.) lengyel mágnás, királyi marsall, hadvezér, a Szepesség kapitánya és német birodalmi herceg.

Jerzy Lubomirski
Lubomirski herceg (ismeretlen festő műve)
Született	1616. január 20.[1] 1616. június 17.[2] Wiśnicz
Elhunyt	1667. december 31. (51 évesen)[3] Wrocław[4]
Szülei	Zofia Ostrogska Stanisław Lubomirski
Házastársa	Konstancja Lubomirska (1) Barbara Lubomirska (2)
Gyermekei	Stanisław Herakliusz Lubomirski Aleksander Lubomirski Hieronim Augustyn Lubomirski Krystyna Lubomirska Franciszek Sebastian Lubomirski Jerzy Dominik Lubomirski Anna Krystyna Lubomirska
Foglalkozás	diplomata
A Wikimédia Commons tartalmaz Jerzy Lubomirski témájú médiaállományokat.

Életrajza

Stanisław Herakliusz Lubomirski krakkói hercegvajda és Ostrogskai Zsófia gyermekeként született. 1647-től Krakkó sztarosztája volt, majd 1650-től a Lengyel Királyság marsallja lett.

1648-ban részt vett a Bohdan Hmelnickij vezette zaporozsjei kozákok elleni harcokban, majd az 1654-ben kitört lengyel–orosz háborúban. Az ukrajnai frontról 1656-ban visszatért Lengyelországba, amit egy évvel ezelőtt svéd és brandenburgi csapatok szálltak meg. Stefan Czarniecki oldalán küzdött a svéd megszállók ellen. 1657-ben, amikor II. Rákóczi György vezette erdélyi-havasalföldi-moldvai-kozák seregek délről bevonultak Lengyelországba, ő a Szepességből kiindulva a Vereckei-hágón át betört Erdély területére és végigpusztította Visk, Munkács és Ungvár vidékét, s nagy zsákmányt szerezve kivonult az országból, ezzel már Rákóczi visszavonulási útját veszélyeztetve.

Lubomirski címere.

A svéd háború után visszatért a keleti hadszíntérre, ahol az oroszokkal és a kozákokkal újra kiújult a háború. 1660-ban az általa és Stanisław Potocki által vezérelt lengyel-litván-tatár sereg legyőzte az orosz-kozák csapatokat.

1663 végén Wesselényi Ferenc nádor katonai segítségért érkezett Lengyelországba a török ellen. Lubomirski önként jelentkezett a török elleni háborúra. Mintegy nyolcezer katonát kitevő, főleg lovassági dandár felett parancsnokolva vonult be a Felvidékre. Az 1664 januárjában délen indult eszéki hadjárat során az északon maradt csapatok a török ellen kezdtek részben elterelő hadműveletekbe. Lubomirski Várad és a bányavárosok vidékén vett részt a harcokban.

A háború után visszatért Lengyelországba, ahol II. János Kázmér épp kiadta vivente rege nevű elekcióját. A király ezzel a központi hatalmat igyekezett megerősíteni, okulva abból, hogy az északi háborúban számos lengyel főúr átpártolt az ellenséghez. Lubomirski azonban ebben a nemesi szabadságjogok korlátozását vélte látni és megvétózta a Szejmben a vivente regét. A király száműzetéssel sújtotta, de Lubomirski és hívei lázadást robbantottak ki.

1666-ban a mątwy csatában döntő győzelmet aratott II. János Kázmér felett, aki elismerte vereségét és visszavonta a vivente rege tervezetet. Lubomirski ellenben nagyot hibázott felkelésével, mert tovább apasztotta hazája erejét, amely az 1660-as évek végétől már elindult a lassú összeomlás útján. Tettét az utókor is gyalázatos árulásnak bélyegzi.