Katja Woywood

német színésznő From Wikipedia, the free encyclopedia

Katja Woywood
Remove ads

Katja Woywood (Nyugat-Berlin, NSZK, 1971. május 10. –) német színésznő.

Gyors adatok
Remove ads

Élete és pályafutása

Miközben a ZDF stábja forgatott az otthona közelében az Urlaub auf italienisch sorozathoz, felfigyeltek az akkor még 14 éves tehetségre. Nem sokkal később a Der Schatz im Niemandsland ifjúsági filmsorozat szereplőválogatásán megkapta az egyik főszerepet.

Az igazi ismertséget Andrea Fuchs szerepe hozta meg neki A klinika sorozat Rettegésben illetve Vetélytársak részében. A Rettegésben epizód teljes egészében Andrea Fuchs történetéről szól, míg az azt követő Vetélytársak epizódnak csak az első fele. A sorozatban később is szerepet kapott a A klinika – Húsz év múlva című tévéfilmben.

A színművészetet magánórákon, illetve a Berlini Ernst Busch Drámaiskolában(wd) tanulta. Főleg sorozatokban és tévéfilmekben szerepel. Játszott már az Álomhajó, a Tetthely és a Derrick néhány epizódjában. Főszereplője volt már Rosamunde Pilcher, valamint Utta Danella(wd) regények alapján készült romantikus filmeknek épp úgy, mint az Inga Lindström(wd) filmek egyikének is. Viszonylag kevés mozifilmben szerepelt, ezek a Szünidei gyilkosságok(wd), és a Vírusbosszú(wd). 2009 és 2019 között állandó szereplője volt a Cobra 11 sorozatnak, Kim Krügert alakítva.

Remove ads

Magánélete

1998-ban összeházasodott Marco Girnth német színésszel. Egy fiuk van.

Filmográfia

Film

További információk Év, Magyar cím ...

Televízió

Tévéfilm

További információk Év, Magyar cím ...

Sorozat

További információk Év, Magyar cím ...
Remove ads

Jegyzetek

További információk

Loading related searches...

Wikiwand - on

Seamless Wikipedia browsing. On steroids.

Remove ads