Kemény Imre (fogorvos)

Kemény Imre, 1915-ig Kohn^[3] (Budapest, 1891. szeptember 13.^[4] – Budapest, 1974. január 29.)^[5] fogorvos, címzetes egyetemi tanár, az orvostudományok doktora (1961), Kossuth-díjas (1950), az MTA tagja.

Ez a szócikk a fogorvosról szól. Hasonló címmel lásd még: Kemény Imre (egyértelműsítő lap).

Kemény Imre
Született	Kohn Imre 1891. szeptember 13.[1] Budapest[2]
Elhunyt	1974. január 29. (82 évesen)[1] Budapest[2]
Állampolgársága	magyar
Házastársa	Márer Anna (h. 1925–1974)
Szülei	Kohn Sámuel Moskovitz Johanna
Foglalkozása	fogorvos orvos stomatológus egyetemi oktató
Tisztsége	egyetemi tanár
Iskolái	Ferenc József Tudományegyetem (–1924)
Kitüntetései	Kossuth-díj (1950)
Sírhelye	Kozma utcai izraelita temető (F-7-1)
Sablon Wikidata Segítség

Élete

Kohn Sámuel kőnyomdász és Moskovitz Johanna (1856–1947) gyermekeként született zsidó családban.^[6] Tanulmányait a szegedi Ferenc József Tudományegyetemen végezte, ahol 1924-ben orvosi oklevelet szerzett, majd három évvel később jogot nyert a szakképesítésének megfelelő fogorvosi cím használatára is. A második világháború előtt fogorvosi magángyakorlatot folytatott, a tudományos munka nem volt számára elérhető. A háború után a Csengery utcai Rendelőintézetben kezdett dolgozni és ugyanott, 1949-ben – Kende Jánossal – megalapította az ország első szervezett orvos-továbbképzését. A protetikai tanrendelés vezetése lehetővé tette számára, hogy intézeti munkaköre mellett kutató munkát is végezhessen. Az 1951-ben létesített Központi Fogászati Rendelő- és Továbbképző Intézetben (későbbi nevén Központi Stomatologiai Intézet) folytatta és rendszeresen tartott protetikai előadásokat és gyakorlati demonstrációkat a továbbképzésen résztvevő fogorvosok számára. 1971-ig az újjászervezett fogbetegellátás vezető protetikusa volt. 1954-ben elnyerte az orvostudományok kandidátusa tudományos fokozatot. 1961-ben védte meg doktori disszertációját és 1963-ban a Budapesti Orvostudományi Egyetem Tanácsa címzetes egyetemi tanári kitüntető címmel ismerte el eredményes oktató munkáját. 1962-ben az Olasz Stomalógus Társaság tagjai közé választotta. 1968 őszén hat hetet Ausztráliában töltött.

Jelentős szerepe volt a fogorvos-továbbképzés megszervezésében, 1966-ig a Magyar Fogorvosok Egyesületének elnöki tisztségét is betöltötte. Lemondása után az egyesület tiszteletbeli elnökévé választották. Nemzetközi elismerésben részesült az általa ajánlott retenciós műfogsor és a részleges protézisek műanyagból készülő kapcsaiért. Közléseit az európai szakirodalom átvette. Kilenc szakkönyve német, olasz, román nyelven, illetve hazai és külföldi szaklapokban 60 közleménye jelent meg. 1972-ben a Fogpótlástan című tankönyvét a Medicina Könyvkiadó nívódíjjal jutalmazta. 1966 februárjában a Budai Izraelita Hitközség a választmányának dísztagjává választotta.^[7]

Házastársa Márer Anna (1899–1978) volt, Márer Ármin és Schultz Friderika lánya, akit 1925. január 4-én Szegeden vett nőül.^[8]

A Kozma utcai izraelita temetőben nyugszik (F-7-1).

Főbb művei

• Elülső fogak biológikus és kozmetikus pótlása porcellán gyökerek alkalmazásával (Budapest, 1946)
• Új szempontok a teljes felső prothesisek készítésénél (Budapest, 1947)
• Felső ajak asymetria stomatológiailag korrigált esete (Budapest, 1947)
• Újabb szempontok a pelottás teljes alsó protézis készítésénél (Budapest, 1949)
• Szemfogak harmadosztályú kavitásában alkalmazott kettős inlay-rendszer (Budapest, 1949)
• Újabb ismeretek alkalmazása teljes alsó protézis készítésekor (Budapest, 1950)
• Anatomiai és funktionális szempontok a teljes felső protézis szerkesztésében (Budapest, 1950)
• A lemezes fogpótlás új irányelvei (Budapest, 1952)
• A retenciós protézis (Budapest, 1954)
• A foghiányok klinikuma és a lemezes fogpótlás (Budapest, 1959)
• Fogpótlástan (Budapest, 1971, 2. javított és bővített kiadás: Budapest, 1973)

Díjai, elismerései

• Kossuth-díj (1950)
• Purkinje-emlékérem
• Platschik-érem (Padovai Egyetem, 1962)
• Szakszervezeti Munkáért arany fokozata (1969)^[9]
• Munka Érdemrend arany fokozata (1970)
• Árkövy-emlékérem (1972)^[10]