Ki mit tud? (1972)

1972. évi Ki mit tud? From Wikipedia, the free encyclopedia

Ki mit tud? (1972)
Remove ads

A Ki mit tud? a Magyar Televízió kulturális tehetségkutató műsorának ötödik kiadása, amelyet 1972. május 4.[1] és július 8.[2] között rendeztek meg. Az első három elődöntőt vidéki városokból (Miskolc, Szeged és Pécs), majd az ideiglenesen tévéstúdiónak átalakított Ganz-MÁVAG Művelődési Házból közvetítették.[3][4] A műsor egyben megünnepelte az első Kit mit tud? tízéves évfordulóját is.

Gyors adatok
Thumb
Ki mit tud?, 1972, Stereo együttes

A műsorvezető sorozatban negyedik (és utolsó) alkalommal Megyeri Károly volt. Állandó visszatérőnek számító zsűritagok (Petrovics Emil, Szinetár Miklós, Pernye András, Rábai Miklós) és a zsűrielnök Major Tamás mellett Vámos László, Körtvélyes Géza valamint első alkalommal Vásárhelyi László ült a döntő zsűrijében. Emellett számos vendég zsűritag szerepelt az egész műsorfolyam során.

A győztesek között volt Boros Lajos (pol-beat), Interbrass (jazz), Berki Béla hegedűs (szólóhangszer) és Hegyi Füstös László rajzos-parodista (paródia). A pécsi Bóbita bábegyüttes sorozatban harmadik alkalommal nyerte meg a báb kategóriát, Szűcs Judith pedig az egyetlen előadó lett, aki egy kiíráson belül két kategóriában is győzni tudott (táncdal és kamarakórus, utóbbit a Tavasz kamarakórus tagjaként). A tánczene kategóriában a Generál győzött, táncdalok között pedig a Mikrolied döntős lett (ők egymást kísérték a versenyen).[5][6]

A döntőben tűnt fel Fülöp Tibor bűvész, a jódlizó Forgács Gábor és a folk-beatet előadó Eszményi Viktória (mindketten ének kategóriában) valamint Monyók Gabi, az előző '68-as Ki mit tud?-döntős Monyók Ildikó testvére (táncdal).

Az elődöntősök között volt Éles István humorista,[7] Muszty Bea-Dobai András folk-beat duó és a későbbi műsorszerkesztő-riporter Nagy György a Volvo együttes tagjaként.[8] Középdöntősök között volt vers-és prózamondó Vándorfi László, a Kócbabák valamint a Virginia lányegyüttes tagjaként Szigeti Edit és Bódy Magdi (utóbbi a Ki mit tud? előtt szakmai okok miatt kivált ideiglenesen a Mikrolied-ből).[6]

A műsor szerkesztője Végh Miklós, rendezője Pauló Lajos volt.

Remove ads

Évad áttekintése

További információk Versenyzők, Formáció ...

A verseny kiírására kb 20 ezren jelentkeztek.[10] Ebből a televíziós fordulókra összesen 124 produkció került be.[11] A középdöntőktől kezdve az adásfolyam a televízió színesben volt látható, amely akkoriban újdonságnak számított.

A vetélkedő 13 adásból állt: nyolc elődöntő (ebből kettő az ún. kamaraműfajok számára), három középdöntő és két estén rendezett döntő.[4] A külön adásokban rendezett kamaraműfajok továbbjutott fellépői egyből a számukra rendezett döntőbe kerültek.

A műsor alatt a versenyzőkre 374 805 szavazat érkezett.[10] A döntőben csak Berki Béla (hegedű) és Simai Gyula (akrobata, kardegyensúlyozó) kapott maximális 120 pontot.[12]

Kategóriagyőztesek:

  • Szólótánc: Vígh Sándor
  • Irodalmi színpad: Berkes Ferenc Irodalmi Színpad (Kecskemét)
  • Kamarakórus: Tavasz kamarakórus (Budapesti)
  • Pol-beat: Boros Lajos
  • Jazz: Interbrass
  • Néptánc: Vasas művészeti együttes
  • Vers- és prózamondás: Szabó Olga
  • Egyéb: Simai Gyula (akrobata és kardegyensúlyozó)
  • Paródia: Hegyi Füstös László (rajzos-parodista)
  • Ének: Mazsaroff Mária
  • Szólóhangszer: Berki Béla (hegedűs)
  • Tánczene: Generál
  • Táncdal: Szűcs Judit
  • Báb: Bóbita bábegyüttes (Pécs)

A győztesek egy jugoszláv–észak-olaszországi körutazást nyertek. A helyezettek a nekik megfelelő arany, ezüst és bronz emlék­plaketteket és értékes képzőművészeti alkotásokat kaptak.

A Ki mit tud? 88%-os közönségaránnyal az év legnézettebb hazai készítésű műsora volt. Ugyan ekkor még csak két országos csatorna közül lehetett válogatni, de a műsor így is maga mögé utasította például a Bors című filmsorozatot (82-84%) és a Híradót (71,4%).[13]

Döntő

Thumb
Forgács Gábor, a '72-es Ki mit tud? egyik döntőse
További információk #, Versenyzők ...
További információk #, Versenyzők ...


Remove ads

Érdekességek

Thumb
Tavasz kamarakórus, amely '72-es Ki mit tud?-győztes lett (kamarakórus). Tagjai között volt a táncdal kategóriában is győztes Szűcs Judith (balról a negyedik)
  • Daróczi Ágnes magyar mellett roma nyelven is szavalt vers -és prózamondásban.
  • Generál és a Mikrolied által előadott dalok a Ki mit tud?-on többek között: Kövér nap, Lehajtott fejjel[33][34]
  • Boros Lajos a pol-beat kategória döntőjében a Gerinctelenek indulója című hat soros (abban az időszakban kissé áthallásos) saját dalát adta elő. Amikor a próbák során a műsor szerkesztői jelezték, hogy időtartamban nem lesz elég a produkcióhoz, azt tanácsolták neki, hogy énekeltesse is meg a közönséget.[35] Így alakult ki az előadás végső formája.[36]
  • A döntős Orfeo együttesből Vas János "Panyiga" elmondása szerint: "A szerkesztő Végh Miklós, aki balos ember volt és szeretett minket, a döntő után odajött, hogy »gyerekek, nem volt mit tenni, jött a telefon, hogy nem nyerhetitek meg. A győzteseket ugyanis Olaszországba viszik jutalomútra, és attól tartanak, hogy disszidáltok és csatlakoztok az olasz terrorista barátaitokhoz.«”[37] Később az egész együttest felszámolták. (Lásd: "Orfeo-ügy")
  • A szudáni Awad Musztafa (a Ki mit tud? idején SZOTE-s fogorvos hallgató) táncdal kategóriában a középdöntőig jutott, ahol szudáni dalokat adott elő.[38]
  • Ki mit tud?-beli zenekari felállások:
  • A Ki mit tud? nyereményutazás útvonala a következő volt: Zágráb–Rijeka–Rovinj–Velence–Rimini–San Marino–Pisa–a livornói tengerpart–Firenze–Ljubljana.[41] Az utazásról tévés összeállítás is készült Jutalom utazás címmel, amelynek rendezője a Ki mit tud?-okat is rendező Pauló Lajos volt.[42][43]
Remove ads

Kritikák a műsorról

Műsorvezetés

A Ki mit tud? után Megyeri Károly több bírálatot is kapott.[44]

A Film Színház Muzsika szerint "...A megjegyzés a játékvezető riporterre vonatkozik. Alapos tárgyi felkészültségét becsüljük, humora láttán azonban feszengünk. Ami nem megy, azt nem kell erőltetni. Mint ahogyan a zsűrivel folytatott viták is – talán nem szerencsés hang folytán – inkább rosszízű kötözködésnek tetszettek."

A Veszprémi Napló szerint "Volt néhány apróbb-nagyobb visszássága az idei vetélkedőnek, sok ellentmondást szült az amatőr jelleg és a profi követelmények keveredése, vagy az, hogy a játékvezető, Megyeri Károly nem tudott annyi színt vinni a közvetítésbe, mint amennyire szükség lett volna."

A Petőfi Népe június 3-i számában "A műsor szerkezete jó, gazdaságos. Az egyes elődöntők felépítése, a számok egymásutánja is gyakorlott rendezőre vall. Sajnos, Megyeri Károly, a kitűnő művelt főszerkesztő ezúttal nem igen találja a helyét. Amit csinál, általában jó, pontos munka. De néha szertartásosan körülményes. Kérdéseivel, megjegyzéseivel más ízt, hangulatot ad a műsornak, mint ahogyan ezt eredetileg tervezték."[45]

Zsűrizés

Pozitívan nyilatkoztak viszont Pernye András zenekritikusról: "Pompásan működött a zsűri, méltán rukkolt előre a népszerűségi listán a kitűnő Pernye András."[46][47]

Jegyzetek

További információk

Loading related searches...

Wikiwand - on

Seamless Wikipedia browsing. On steroids.

Remove ads