Láz (élettan)

A láz (latinul febris, görögül pyrexia) tünet, a testhőmérséklet rendellenes emelkedése. Ellentéte az alacsony testhőmérséklet, a hipotermia. A normál emberi testhőmérséklet 36-37 °C, hónaljban mérve.

Ez a szócikk az élettani jelenségről szól. Hasonló címmel lásd még: Láz (egyértelműsítő lap).

Láz
BNO-10	R50
BNO-9	780.6
DiseasesDB	18924
MedlinePlus	003090
A Wikimédia Commons tartalmaz Láz témájú médiaállományokat.

A Covid19-pandémia kitörése után hőkamerákkal szűrik a vuhani vasútállomás magasabb testhőmérsékletű utasait

Az agyban a hipotalamusz „hőközpontja” okozza, mely a hőtermelés-hőleadás arányt átmenetileg megváltoztatja. A hipotalamusz megváltozott érzékenységét a kórokozók ellen védekező fehérvérsejtekből felszabaduló pirogén nevű anyag váltja ki. Amikor a láz felmegy, a bőr erei összehúzódnak (lúdbőrösség), izomremegés kezdődik fázás (borzongás, hidegrázás) kíséretében. A láz tetőpontján a fázás megszűnik, a bőr kipirul, a hőtermelés/hőleadás arány magasabb szinten stabilizálódik. A magasabb testhőmérséklet fenntartására a vérkeringés gyorsul, a pulzus szaporább lesz. A láz tartós fennállása a szervezetet megterheli, különösen a szívbetegségben szenvedőkét. Ha a gyógyulás során vagy a lázcsillapítás miatt a hőközponti szabályozás visszatér a megszokott mederbe, a szervezet nagyobb hőleadással állítja be újra a normális testhőmérsékletet, kipirulás, bőséges izzadás lép fel. Az izzadás jelentős folyadék- és sóveszteséggel járhat, amit pótolni kell a kiszáradás és a sokkveszély elkerülésére.

A különböző betegségekben jellegzetes lázmenetet lehet kimutatni, ezért a betegellátás során a kórházakban lázlapot vezetnek. Egyes nézetek szerint a láz a gyógyulás szempontjából hasznos reakció, mások a lázcsillapításra törekszenek a szervezet erőtartalékainak kímélése érdekében.

Normál testhőmérséklet és láztartomány

A láztartomány felnőtt embernél 38–41 °C

Különböző fajok normál testhőmérséklete és láztartománya^[1]

Faj	Normál testhőmérséklet / °C	Láztartomány / °C
Ember	36,0–37,9	38–41
Ló	37,5–38,2	38,3–39,3
Kutya	38,1–39,2	39,3–42,2
Macska	38,0–39,0	39,4–40,9
Disznó	39,3–39,9	40,5–41,1
Patkány	37,9–38,2	38,6–39,4
Egér	36,5–37,2	37,8–39,3
Galamb	39,7–40,7	41,0–41,5
Gyík	34,0–37,0	39–42
Béka	25–28	35–39
Aranyhal	27,9 (középérték)	32,7 (középérték)

Okai

Okozhatják fertőző betegség, daganatok, autoimmun betegség, allergia, erős testmozgás, napfürdőzés, kiszáradás, az agy vagy a hipotalamusz sérülése, de lehetnek pszichés okai is. Előfordulhat, hogy nem találják a láz okát; ez az ismeretlen eredetű láz (FUO). Ez rendszerint több hétig is fennáll, és különböző bizonytalan tünetek kísérik, például étvágytalanság, sápadtság, fáradtság. Gondos vizsgálatokkal a legtöbb esetben az ismeretlen ok is felderíthető.^[2]

Mérése

Analóg lázmérő 38,7 °C-on

Digitális kijelzésű lázmérő 36,3 °C-on

Ha a páciens lázgyanús, testének hőmérsékletét egy orvosi hőmérő (lázmérő) segítségével megmérik. Első megközelítésben lázról/hőemelkedésről akkor beszélhetünk, ha

• a hónaljban mért hőmérséklet eléri vagy meghaladja a 37,2 °C-ot.
• a szájban mért hőmérséklet eléri vagy meghaladja a 37,5 °C-ot
• a végbélben (rektálisan) mért hőmérséklet eléri vagy meghaladja a 38 °C-ot

Láz mérése és értelmezése

A testhőmérséklet mérése az egyik legalapvetőbb és leggyakrabban alkalmazott diagnosztikai eljárás a láz észlelésére. A láz objektív megállapítása nemcsak az orvosi diagnózist, hanem az otthoni betegmegfigyelést is támogatja, különösen gyermekek, idősek vagy krónikus betegek esetében. A mérés eredményességét számos tényező befolyásolja: az alkalmazott eszköz típusa, a mérés helye, a mérés időpontja, valamint a beteg életkora és állapota.

A testhőmérséklet különböző testtájakon történő mérése más és más értékeket ad. A legmegbízhatóbb eredményt a rektális (végbélen keresztüli) mérés adja, ahol az eszköz közvetlenül a test belső hőmérsékletét érzékeli. Ezzel szemben a hónaljban (axillárisan) vagy a szájban (orálisan) mért hőmérséklet akár 0,3–1,5 °C-kal is alacsonyabb lehet, ezért az értelmezéshez figyelembe kell venni az alkalmazott módszert. Az infravörös, érintés nélküli eszközök – például a homloklázmérők – gyors és higiénikus mérést tesznek lehetővé, de különösen kisgyermekeknél (5 éves kor alatt) gyakran adnak pontatlan vagy ingadozó értékeket.

A lázmérők fő típusai a következők:

• Analóg, higanymentes hőmérők, amelyek galliumötvözetet használnak, pontos, de lassú mérést tesznek lehetővé (3–5 perc)

• Digitális érintéses lázmérők, amelyek gyorsan és megbízhatóan mérnek, kijelzővel ellátva

• Fülhőmérők (tympanikus), melyek infravörös érzékelővel a dobhártya körüli hőmérsékletet mérik, ez közel áll az agyi maghőmérséklethez

• Homloklázmérők (infravörös, érintés nélküli), amelyek a bőr felszíni hőmérsékletéből következtetnek a test belső hőmérsékletére

A fül- és homloklázmérők előnye a gyorsaság és kényelem, de hátrányuk a külső tényezőkkel (verejtékezés, légmozgás, bőr szennyezettsége) szembeni érzékenység. Ezeknél az eszközöknél gyakori javaslat, hogy a mérést legalább háromszor végezzék el, és a legmagasabb értéket tekintsék irányadónak.

A testhőmérséklet értelmezésekor figyelembe kell venni a napszakot, a fizikai aktivitást, a beteg életkorát, a hormonális ciklust (pl. nőknél) és az aktuális környezeti hőmérsékletet is. A normál testhőmérséklet 36–37 °C között tekinthető fiziológiásnak, de ez rektális mérésnél elérheti a 37,5–38 °C-ot is. A csecsemők testhőmérséklete az éretlen hőszabályozás miatt gyorsabban változhat, náluk 38 °C felett beszélhetünk lázról. Felnőtteknél 37,5–38 °C hőemelkedésnek, 38 °C felett láznak számít, míg 39 °C felett már magas lázról beszélünk.

A mérési eredmények megbízhatóságának érdekében a lázmérőt minden használat előtt és után tisztítani kell, rektális méréshez síkosítóval kell előkészíteni, és minden esetben a megfelelő mérési időtartamot kell betartani. A digitális eszközök általában sípolással vagy kijelzőn jelzik a mérés végét.

A mérés helytelen technikája, az eszköz hibás használata, illetve a mért adatok félreértelmezése könnyen ál-láz (álpozitív) vagy ál-negatív eredményhez vezethet, ami felesleges aggodalomhoz, rossz terápiás döntéshez vagy késedelmes orvosi ellátáshoz vezethet. A testhőmérséklet értékelése tehát nem önmagában, hanem a beteg általános állapotának és tüneteinek kontextusában történjen. ^[3]

Lázmenetek

Egyes betegségek felismerhető lázmenettel rendelkeznek. A maláriában a lázas-láztalan periódusok követik a kórokozó néhány napos szaporodási ciklusát (visszatérő láz). A tüdőgyulladás állandó lázzal jár, ami néhány nap után oldódik. Szepszis esetén, azaz ha a baktériumok betörnek a vérkeringésbe, a lázgörbe szabálytalan, nagy ingadozásokat mutat, ez a szeptikus láz.

Mechanizmusa

A testhőmérsékletet a hipotalamusz szabályozza. A testhő két módon változhat meg. Egyrészt – hasonlóan a lakás hőmérsékletét szabályozó termosztáthoz – a test hőmérsékletének a (hónaljban mért) „célértéke” (36,5 °C); ha ettől az értéktől eltér a test ehhez tartozó belső hőmérséklete – pontosabban a vér hőmérséklete, mert a hipotalamusz ezt tudja érzékelni –, beindulnak azok a folyamatok, amik a testhőt a célértékre visszaállítják. Ez történik, ha kánikulában kimelegszünk, vagy télen fázunk.

A második esetben a célérték állítódik el (általában magasabb szintre): ez történik fertőzéses betegségek esetén. Rendszerint a kórokozó által termelt anyagok, illetve az immunrendszer által a kórokozó jelenlétére kibocsátott hírvivők képesek a célértéket magasabbra állítani. A lázcsillapító gyógyszerek többnyire ezeknek az anyagoknak a termelését gátolják meg.

Tegyük fel, hogy a célérték fertőzés következtében 40 °C-ra nőtt. Kezdetben a testben 36,5 °C uralkodik, tehát a hipotalamusz úgy érzékeli, hogy csökkentenie kell a hőveszteséget, hogy ezt a 40 °C-ot elérje. Ezért a láz kezdetén az ember sápadt, nem verítékezik, didereg, meleg helyet keres, aluszékony, ezek a mechanizmusok mind segítik a testhő emelését. Ha a célérték normál szintre áll vissza, a helyzet fordított, a test ilyenkor túl meleg, le kell hűteni, ezért kezdünk el izzadni, kipirulni, hűvös helyet keresünk, ilyenkor a láz csökken.

Ez a szakasz egyelőre üres vagy erősen hiányos. Segíts te is a kibővítésében!

A láz haszna

Nincs közmegegyezés orvosi körökben a láz hasznos vagy káros voltáról.^[4][5] Egyes meleg vérű gerinceseken^[6] és embereken^[7] in vivo végzett kutatások azt sugallják, hogy a láz elősegíti a szervezet fertőzésekből vagy más súlyos betegségekből való felépülését. Elméletileg a láz az evolúció során azért maradt fenn, mert előnyt biztosít az egyed számára.^[4] Az bizonyos, hogy egyes immunválaszok felgyorsulnak a magasabb hőmérsékleten, egyes szűk hőmérséklet-preferenciájú patogének pedig lefékeződhetnek.^[8] A végkövetkeztetés úgy tűnik az, hogy mind a láz agresszív kezelése,^[7] mind a hőmérséklet kontrolljának teljes hiánya^[4] káros lehet. Ezért minden esetnél egyénileg kell elbírálni, mi a jó megoldás.

A láz bizonyos mértékben azért is hasznos lehet, mert olyan magas hőmérsékletre viszi fel a szervezetet, ami egyes kórokozók számára elviselhetetlen lehet. A fehérvérsejtek magasabb hőmérsékleten gyorsabban szaporodnak, ami szintén segíthet a betegség leküzdésében.

A láztól való indokolatlan félelmet az orvosi szakirodalomban lázfóbia névvel jelölik. Az utóbbi 20 évben a világ számos országában (például Kanadában,^[9] Hollandiában) már egyáltalán nem javasolják a láz csillapítását, vagy csak a közérzet javítása céljából.

Lázgörcs

Korábban azt gondolták, hogy a láz lázgörcsöt idézhet elő, ami sápadsággal, a száj elkékülésével, az izmok megfeszülésével és rángatózással jár. A 90-es évek kutatásai azonban igazolták, hogy lázcsillapítással a lázgörcs nem előzhető meg. Habár hasonlít az epilepsziás rohamra, az esetek többségében 6 éves kor után nem jelentkezik többé. Máskor azonban lehet az első tünete epilepsziás betegségnek. Időtartama néhány másodperctől percekig terjed; ritka az olyan lázgörcs, ami elég hosszú ideig tart ahhoz, hogy agykárosodást okozzon. Gyerekeknél gyakori, a három-négy évesek között 3%. Segíthet a stabil oldalfekvés, és a sérülésveszélyes kemény és hegyes tárgyak eltávolítása. 5 percnél hosszabb lázgörcs esetén mentőt kell hívni.^[10] Ha rövidebb, akkor is meg kell beszélni orvossal a további teendőket.^[11]

Csillapítása

A lázat nem feltétlenül szükséges csillapítani. A láz fontos tünete annak, hogy valami kóros folyamat zajlik a testben, és segíthet a diagnózis során is. Ráadásul, nem minden láz fertőzéses eredetű.

Ha a láz megszüntetése nem is indokolt, a páciens megfelelő folyadékellátásáról akkor is gondoskodni kell, mivel a láz okozta kiszáradás veszélyesebb lehet, mint a láz maga. A folyadékpótlás leggyakrabban vízzel történik, de az alacsony nátriumionszint (hyponatremia) kialakulásának veszélye miatt sportitalok, vagy a direkt erre a célra kifejlesztett italok is fogyaszthatók.

A legtöbben azért vesznek be lázcsillapítót, mert a tüneteket kényelmetlennek találják. A láz megnöveli a pulzust, felgyorsítja az anyagcserét, így potenciálisan megnöveli az idősebb, szívbeteg stb. páciensek terhelését, akár deliriumot is okozhat. Épp ezért, a lehetséges előnyöket össze kell mérni a kockázati tényezőkkel ezeknél a betegeknél. Mindazonáltal, a lázat feltétlenül kontrollálni kell azokban az esetekben, amikor az igen magas láz (hyperpyrexia) fellépése miatt a szövetek is károsodhatnak.

A láz csillapítása során általában az agyban lévő termosztát alacsonyabb hőmérsékletre állítása fő cél, de ezzel együtt a fölös hőmennyiség levezetéséről is gondoskodni kell. Az előbbi lázcsillapító szerekkel (szalicilsav és származékai, paracetamol, ibuprofen) érhető el. A hőleadás növelése elsősorban könnyű ruházat és vékony takaró alkalmazásával, esetleg borogatással történhet (homlokra, végtagokra helyezett nedves törülköző). A test nagyobb felületű hűtésére alkalmas a priznic (az egész testre adott állottvizes borogatás) vagy a hűtőfürdő, amelyeket azonban a gyerekek nagy része kellemetlennek tart. Ezért a hűtést a fejlett orvoslással rendelkező országokban , mint Kanada, Hollandia, Egyesült Királyság már évtizedek óta nem ajánlják. A túl hideg víz alkalmazása, egyes nézetek szerint a bőrerek összehúzódását okozva, akár csökkentheti is a hőleadást. Ennek valószínűleg nincs gyakorlati jelentősége, tekintve, hogy a tapasztalat és a fizikai lázcsillapítás tudományos vizsgálata is a módszert kellően eredményesnek találta. A gyógyszeres lázcsillapításnak lehetnek mellékhatásai, melyek rendszeresen, s nem kis számban (elsősorban dózistévesztés miatt) világszerte okoznak halálos kimenetelű komplikációkat.