Lőwy Izsák
(1793–1847) tímármester, Újpest község első bírója From Wikipedia, the free encyclopedia
Remove ads
Lőwy Izsák (Nagysurány, 1793. – Újpest, 1847. április 8.) tímármester, Újpest község első bírója.

Remove ads
Élete
Vallásos szülei már gyermekkorában a Talmudra tanították. Dunaszerdahelyen, Pozsonyban és Třebíčben járt vallási iskolákba, ez utóbbi helyen világi tudományokkal is foglalkozott.[1] 1823-ban vette át az apja által alapított talpbőrgyár vezetését szülővárosában. Mivel zsidósága miatt a termékeinek fő piacát jelentő, szomszédos Érsekújvárott folyamatosan zaklatták, úgy döntött, hogy vállalatát áttelepíti Pestre.[2]
Miután gróf Károlyi István elfogadta letelepedési kérelmüket, 1835-ben földterületet vásárolt a megyeri pusztán, hogy ott Joachim testvérével és Bernát nevű ikertestvérével – első telepesként – házat, illetve bőrgyártó üzemet építsen. Őket több zsidó család is követte, az akkor még Új-Megyernek nevezett telepre, hogy ott egy egészen új, modern várost alapítsanak, teljes önkormányzatra, vallási egyenlőségre és a céhektől független iparszabadságra építve.[2]
1838-ban a 13 családból megalakult zsidó hitközség vezetőjévé választották. A napi istentisztelet a saját házában kialakított nyilvános imaházban tartották, amíg az első zsinagóga fel nem épült 1839-ben, a mai Bocskai utcában, egy Károlyi által adományozott telken.[3]
A formálódó települést Lőwy nevezte először Új-Pestnek magánleveleiben. Példátlan jótékonyságáért, belátásáért és népszerűségéért felekezeti hovatartozás nélkül annyira tisztelték, hogy az 1840-ben hivatalosan is önálló községgé vált Újpest első elöljárójává, törvénybírájává választották.[1]
1847 elején bőrgyára csődbe ment, nem sokkal rá Lőwy Izsák is elhunyt.[4]
Sírja az újpesti Öreg temető 1960–1962 közötti felszámolása során megsemmisült, földi maradványainak „nyoma veszett”.[5]
Remove ads
Emléke
1866-ban utcát neveztek el róla a községben.
2009. augusztus 29-én az Újpesti Közművelődési Kör emléktáblát helyezett el tiszteletére a Budapest IV. kerületi városháza falán. A domborműves emléktábla Schrammel Imre Kossuth-díjas művész alkotása.[6]
Jegyzetek
Kapcsolódó szócikkek
Wikiwand - on
Seamless Wikipedia browsing. On steroids.
Remove ads