Leo Varadkar

ír politikus From Wikipedia, the free encyclopedia

Leo Varadkar
Remove ads

Leo Varadkar (Dublin, 1979. január 18. –) ír politikus és orvos. Enda Kenny miniszterelnök lemondása után, 2017. június 2-án a Fine Gael liberális konzervatív, kereszténydemokrata irányultságú párt vezetőjévé, majd 2017. június 14-én Írország miniszterelnökévé választották, illetve egyben a védelmi miniszter is. A 2020-as írországi választást elveszítette, pártja a harmadik helyen végzett a Fianna Fáil és a Sinn Féin mögött. Varadkar lemondott, de ügyvezetőként hivatalban maradt, amíg utódját kinevezték. Az új miniszterelnök 2020 júniusa óta a Fianna Fáil politikusa, Micheál Martin. Varadkar 2007 óta Dublin megye nyugati választókerületének a képviselője.

Gyors adatok
Remove ads

Élete

2007 óta a nyugat-dublini választókerület képviselője az ír alsóházban. 2011 és 2014 között közlekedésügyi, turisztikai és sportügyi miniszter, 2014 és 2016 között egészségügyi miniszter, 2016 óta szociálisügyi miniszter. 2015-ben az azonos neműek házasságáról szóló ír népszavazási kampány során vállalta fel homoszexualitását, és vált Írország első nyíltan homoszexuális miniszterévé.[6]

Varadkar Dublinban született, orvosnak tanult a dublini Trinity College-ban. Rezidensi éveit követően 2010-ben lett háziorvos. 2004-ben Fingal megye tanácsába választották, alsóházi megválasztásáig a polgármester-helyettesi pozíciót is betöltötte. A parlamentben Enda Kenny vállalkozásokért, kereskedelemért és foglalkoztatásért felelős szóvivőnek nevezte ki, majd a 2010-es átszervezések után kommunikációért, energiaügyért és természeti erőforrásokért felelős szóvivő lett.

Remove ads

Magánélete

Az RTÉ Radiónak 2015. január 18-án (36. születésnapján) adott interjúban először beszélt a nyilvánosság előtt homoszexualitásáról: „ez nem határoz engem meg. Nem vagyok félig indiai politikus, nem vagyok orvos-politikus, és ha már erről van szó, nem vagyok homoszexuális politikus sem. Egyszerűen része annak, aki vagyok. Nem határoz meg, de a személyiségem része.”[7] Bejelentése Írország első nyíltan homoszexuális miniszterévé tette.[8] Varadkar az azonos neműek házasságának egyik jelentős támogatója volt az ír népszavazási kampányban.[9][10]

Társa Matthew Barrett, a Mater Misericordiae University Hospital orvosa.[11][12]

Remove ads

Jegyzetek

Külső hivatkozások

Loading related searches...

Wikiwand - on

Seamless Wikipedia browsing. On steroids.

Remove ads