Magyar könyvsorozatok listája

Wikimédia-listaszócikk From Wikipedia, the free encyclopedia

Magyar könyvsorozatok listája
Remove ads

Az alábbi oldal a magyar nyelvű könyvsorozatokat próbálja listába szedni. Magyarországon a 19. század elejétől ismertek különböző könyvsorozatok, azonban ezek száma a század utolsó harmadában növekedett meg. Ekkor, az Osztrák–Magyar Monarchia idején alakultak ki a nagy történelmi, teológiai, filozófiai, művészeti, természettudományi, és szépirodalmi könyvsorozatok, amelyeknek egy része túl élte az első világháborút, és a Horthy-korszakban újabb kötetekkel gyarapodott. Új sorozatok is indultak ebben az időben, ám gyakran kiadási év jelzés nélkül, ezért pontos elhelyezésük a listában nem mindig könnyű. 1945 után a szocialista szemléletű könyvkiadás következtében szinte valamennyi korábbi könyvsorozat megszűnt, azonban újabbak indultak helyettük. A rendszerváltást követően pedig addig tiltott könyvek / könyvsorozatok ismét megjelenhettek, virágkorukat élték a reprint kiadások, és újabb sorozatok is indultak.

Thumb
Remekírók Képes Könyvtára-sorozat (1901–1908)

Tartalomjegyzék:

Remove ads

A lista jellemzői

A régebbi kötetek gyakori beszerezhetetlensége, és gyakran a bibliográfiai művek hiányosságai miatt az alábbi lista nem tekinthető teljesnek, mindazonáltal törekszik arra, hogy legalább a fontosabb könyvsorozatokat feltétlenül szerepeltesse. A listával kapcsolatban a következő szempontokat érdemes kiemelni:

  • A szereplő könyvsorozatok esetében is lehetnek pontatlanságok, hibák a fentiek miatt bármilyen adattal kapcsolatban. (Pl. gyakran egy könyvsorozat könyvkiadója idővel nevet változtatott, vagy más kiadó folytatta a könyvsorozat kiadását. Vagy: a könyvsorozat idővel – esetleges részlegesen – nevet változtatott.)
  • Az összeállítás több, egymástól eltérő adat esetén igyekezett a legmegbízhatóbbnak tűnőt kiválasztani.
  • Ahol nem határozható meg a pontos kiadási idő, ott az évtized van általánosan jelölve (pl. 1850-es évek).
  • A listában nem szerepelnek azok a megindított könyvsorozatok, amelyek 1-2 megjelent mű után megszűntek.
  • Egyes könyvsorozatok bizonyos szempontból folyóiratoknak is tekinthetők, az egyes kötetek pedig a folyóirat egyes számainak.
  • A lista nem sorolja fel a kizárólagosan egyes szerzők (pl. Jókai Mór, Lev Tolsztoj) műveinek kiadására szakosodott sorozatokat, azokkal a Magyar írói, költői összkiadás-sorozatok listája foglalkozik.
  • A különböző jegyzőkönyvek, ügyirati sorozatok, iskolai értesítők, folyóiratok, naptárak, illetve a Magyarországon megjelent idegen nyelvű könyvsorozatok a listában nem szerepelnek.
  • A könnyű kezelhetőség miatt a lista egyszerű kronologikus módon, az adott sorozat első kötetének megjelenési idejét alapul véve épül fel.
Remove ads

Könyvsorozatok a 19. század közepéig

További információk Megjelenési idő, Cím ...
Remove ads

1850-es évek

További információk Kép, Cím ...

1850

1851

1852

További információk Kép, Cím ...

1853

További információk Kép, Cím ...

1854

További információk Kép, Cím ...

1855

További információk Kép, Cím ...

1856

További információk Kép, Cím ...

1857

További információk Kép, Cím ...

1858

További információk Kép, Cím ...

1859

Remove ads

1860-as évek

1860

További információk Kép, Cím ...

1861

További információk Kép, Cím ...

1862

További információk Kép, Cím ...

1863

További információk Kép, Cím ...

1864

További információk Kép, Cím ...

1865

1866

További információk Kép, Cím ...

1867

További információk Kép, Cím ...

1868

1869

Remove ads

1870-es évek

További információk Kép, Cím ...

1870

További információk Kép, Cím ...

1871

További információk Kép, Cím ...

1872

További információk Kép, Cím ...

1873

1874

További információk Kép, Cím ...

1875

További információk Kép, Cím ...

1876

További információk Kép, Cím ...

1877

További információk Kép, Cím ...

1878

További információk Kép, Cím ...

1879

További információk Kép, Cím ...
Remove ads

1880-as évek

További információk Kép, Cím ...

1880

További információk Kép, Cím ...

1881

További információk Kép, Cím ...

1882

További információk Kép, Cím ...

1883

További információk Kép, Cím ...

1884

További információk Kép, Cím ...

1885

További információk Kép, Cím ...

1886

További információk Kép, Cím ...

1887

További információk Kép, Cím ...

1888

További információk Kép, Cím ...

1889

További információk Kép, Cím ...
Remove ads

1890-es évek

További információk Kép, Cím ...

1890

További információk Kép, Cím ...

1891

További információk Kép, Cím ...

1892

További információk Kép, Cím ...

1893

További információk Kép, Cím ...

1894

További információk Kép, Cím ...

1895

További információk Kép, Cím ...

1896

További információk Kép, Cím ...

1897

További információk Kép, Cím ...

1898

További információk Kép, Cím ...

1899

További információk Kép, Cím ...
Remove ads

1900-as évek

További információk Kép, Cím ...

1900

További információk Kép, Cím ...

1901

További információk Kép, Cím ...

1902

További információk Kép, Cím ...

1903

További információk Kép, Cím ...

1904

További információk Kép, Cím ...

1905

További információk Kép, Cím ...

1906

További információk Kép, Cím ...

1907

További információk Kép, Cím ...

1908

További információk Kép, Cím ...

1909

További információk Kép, Cím ...
Remove ads

1910-es évek

További információk Kép, Cím ...

1910

További információk Kép, Cím ...

1911

További információk Kép, Cím ...

1912

További információk Kép, Cím ...

1913

További információk Kép, Cím ...

1914

További információk Kép, Cím ...

1915

További információk Kép, Cím ...

1916

További információk Kép, Cím ...

1917

További információk Kép, Cím ...

1918

További információk Kép, Cím ...

1919

További információk Kép, Cím ...
Remove ads

1920-as évek

További információk Kép, Cím ...

1920

További információk Kép, Cím ...

1921

További információk Kép, Cím ...

1922

1923

További információk Kép, Cím ...

1924

További információk Kép, Cím ...

1925

További információk Kép, Cím ...

1926

További információk Kép, Cím ...

1927

További információk Kép, Cím ...

1928

1929

További információk Kép, Cím ...
Remove ads

1930-as évek

További információk Kép, Cím ...

1930

További információk Kép, Cím ...

1931

További információk Kép, Cím ...

1932

További információk Kép, Cím ...

1933

További információk Kép, Cím ...

1934

1935

További információk Kép, Cím ...

1936

1937

1938

1939

További információk Kép, Cím ...
Remove ads

1940–1949

További információk Kép, Cím ...

Egyéb könyvsorozatok az 1920–1940-es évekből

  • A Búvár Könyvei[14]
  • A Magyar Történelmi Társulat Könyvei
  • Közlemények a Pécsi Erzsébet-Tudományegyetem Könyvtárából
  • Az Országos Széchenyi Könyvtár Kiadványai
  • A Szegedi Egyetemi Könyvtár Dolgozatai
  • Fővárosi Könyvtár – Tanulmányok
  • Országos Magyar Sajtókamara Könyvtára
  • A Sajtó Könyvtára
  • Sajtótudományi Könyvtár
  • 100% Könyvtár
  • Acta Philosophica
  • Ampelos Könyvek
  • Apollo-könyvtár
  • Athenaeum Füzetek
  • Aurora Könyvek
  • Balassi Bálint Könyvtár
  • A Bécsi Collegium Hungaricum Füzetei
  • Bethlen Gábor Kör Kiadványai
  • Bethlen Gábor Könyvtár
  • Bólyai Könyvek
  • Ciszterci Doktori Értekezések
  • A Debreceni Református Kollégium Tanárképző Intézetének Dolgozatai
  • A Debreceni Tisza István Társaság I. Osztályának Kiadványai
  • A Dunántúli Tanítók Lapja Könyvtára
  • Editio Pharos
  • Az Egri Gárdonyi Társaság Kiadványai
  • Egri Népkönyvtár
  • Az Egyházi Híradó Könyvtára
  • Ember és Természet
  • Az Én Könyvem
  • Eötvös-füzetek
  • Erdélyi Tudományos Füzetek
  • Ethika-könyvtár
  • Az Ethika Tudományos Gyűjteménye
  • A Falu Könyvtára[15]
  • Gaea – A Föld, az Élet, és a Tudomány Könyvei
  • Gondolat és Írás
  • Hangya Újság Könyvtára
  • Harc a levegőért
  • Hasznos Könyvek
  • Hasznos Könyvtár
  • Hasznos Tudnivalók
  • Katholikus Főiskolai Tanfolyam
  • A Kis Akadémia Könyvtára
  • Kis Kosmos Könyvek
  • Kis Könyvek
  • Korszerű Könyvtár
  • Korszerű Magyar Írások
  • Korszerű Magyar Könyvek
  • Korunk Könyvei
  • Közgazdaságtudományi Jegyzetek
  • Közhasznú Családi Könyvtár
  • Kronos Könyvek
  • Ma és Holnap
  • A Magyar Asszonyok Könyve
  • Magyar Könyvek
  • Magyar Kultúra Könyvtár
  • A Magyar–Német Társaság Kiadványai
  • Magyar Nemzeti Szövetség Könyvtára
  • A Magyar Nép Könyvtára
  • A Magyar Népművelés Könyvei
  • Magyar Női Szemle Könyvtára
  • Magyar Nők Könyvtára
  • A Magyar Parasztszövetség Közművelődési Előadásai
  • Magyar Ünnep Könyvtára
  • A Mai Háború
  • Mesterművek
  • Minerva-könyvtár
  • A Munkásakadémia Könyvtára
  • A Műveltség Ábécéje
  • A Napkelet Könyvtára
  • A Nemzeti Élet Iskolája
  • Officina Könyvtár
  • Az Országos Nemzeti Club Kiadványai
  • A Piaristák Doktori Értekezései
  • Pannonhalmi Füzetek
  • A Pannonhalmi Szemle Könyvtára
  • Pannonia Könyvtár
  • Sárospataki Füzetek
  • Specimina Dissertationum
  • A Stockholmi Magyar Intézet Kiadványai
  • Symposion-könyvek
  • A Szabad Lyceum Kiadávnyai
  • A „Századunk” Könyvtára
  • A Szegedi Alföldkutató Bizottság Könyvtára
  • A Szegedi Piarista Diákszövetség „Vedemecum” Füzetei
  • Szegedi Tudományos Könyvtár
  • Szellem és Élet Könyvtára
  • Tudományos Gyűjtemény
  • A Tudomány Kis Tükre
  • Turul Falufüzetek
  • Új Kor Könyvtár
  • Új Könyvek
  • Vetítettképes Ismeretterjesztő Előadások
  • A Zászlónk Könyvtára
  • Zrínyi Könyvtár
  • A Magyar Exlibrisgyűjtők és Grafikabarátok Egyesülete Kiadványai
  • Grafikai Művészetek Könyvtára
  • A Magyar Királyi Ferencz József-Tudományegyetem Tudományos Közleményei – Filozófiai Értekezések
  • Bölcsészhallgatók Könyvtára
  • Dolgozatok a Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem Philosophiai Seminariumából
  • Értekezések a philosophiai és társadalmi tudományok köréből
  • Filozófiai Értekezések
  • Klasszikus Írások
  • A Magyar Filozófiai Társaság Könyvtára
  • Philosophia – A Magyar Királyi Horthy Miklós Tudományegyetem Filozófiai Intézetének Közleményei
  • Szent Tamás Könyvtár
  • Okkult Ismeretek
  • Az Okkultizmus Könyvei
  • Cornelius Társaság Kiadványsorozata
  • A Magyar Psychologiai Társaság Közleményei
  • Nemzetnevelők Könyvtára
  • Lélek és Természettudomány
  • Diák Könyvtár
  • Dolgozatok a Pázmány Péter Tudományegyetem Erkölcstudományi Szemináriumából
  • Sylvester Bibliai Kézikönyve
  • Theologiai Kézikönyvek
  • Hit és Világnézet – Ismeretterjesztő Füzetek
  • Tanulmányok a Rendszeres Theologia és Segédtudományai Köréből
  • Jó Pásztor Könyvtár
  • Szentek Országa
  • Keresztény Kis Könyvtár
  • Örök Kérdések
  • Csendes Esték
  • Külmissziói Gyermek Könyvtár
  • Méliusz Kis Könyvtára
  • Pálmaágak
  • Napsugarak
  • A Lelki élet Ferences Mesterei
  • A Lelki Élet Kiskönyvei
  • A Lelkiélet Kis Könyvei
  • Lelki Élet Könyvei
  • Lelki Kultúra Könyvei
  • A Szív Kis Könyvtára
  • A Szív Könyvtára
  • A Magyar Barát Népi Ájtatosságai
  • Isten Igéje a Gyermek Lelkében
  • Imanapi Felolvasások
  • Pasaréti Prédikációk
  • Rádióprédikációk
  • Liturgikus Élet
  • Ferences Világmissziók
  • Külmissziói Füzetek
  • Ifjúsági Vezetők Könyve
  • Florilegium Patristicum In Usum Studiosae
  • Keresztény Remekírók
  • Ferences Könyvtár
  • Gyöngyösi Ferences Könyvek
  • Kiadványok Jézus Társasága Magyarországi Történetéhez
  • A Budapesti Görög Keleti Hittudományi Főiskola Kiadványai
  • Máriapócsi Kis Könyvtár
  • Actio Catholica
  • Actio Catholica Népies Füzetei
  • Credo Röpiratok
  • Ébresztő Írások
  • Dom Katolikus Könyvek
  • Katholikus Kultúrkönyvtár
  • Kis Könyvtár a Katholikus Hívek Számára
  • Korda Könyvek
  • A Középponti Katholikus Kör Kiadványai
  • A Szent István Akadémia Hittudományi-Bölcseleti Osztályának Felolvasásai
  • A Szent István Akadémia Történelem, Jog-, és Társadalumtudományi Osztályának Felolvasásai
  • A Budapest–Kelenföldi Egyházközség Kiadványai
  • A Deák-Téri Luther Szövetség Kiadványai
  • Evangélikus Szakkönyvtár
  • Harangozó Könyvtár (Győr)
  • Harangozó Könyvtár (Szentgotthárd)
  • A „Keresztény Igazság” Füzetei
  • A Luther-Társaság Kiadványai
  • Protestáns Kultúrkönyvtár
  • Egyházi Értekezések
  • Élő Könyvek
  • Holland–Magyar Kálvinista Könyvtár
  • Az Igazság és Élet Füzetei
  • Kálvin Könyvtár
  • A Ma Füzetei
  • Népbarát – Református Iratterjesztés
  • A Pápai Református Theologiai Akadémia Kiadványai
  • Református Írások
  • Református Katonák Könyvtára
  • Református Traktátus Sorozat
  • Theologiai Tanulmányok
  • Bibliatársulat Kiadványai
  • Időszerű Gondolatok Könyvtára
  • A Keresztény magvető Füzetei
  • Szombatiskolai Tanulmányok
  • Az Új Kinyilatkoztatások Könyvei
  • Javne Könyvek
  • Népszerű Zsidó Könyvtár
  • Szináj – Népszerű Zsidó Vallási Ismeretek Tára

1950-es évek

További információk Kép, Cím ...

1950

1951

1952

1953

További információk Kép, Cím ...

1954

További információk Kép, Cím ...

1955

További információk Kép, Cím ...

1956

További információk Kép, Cím ...

1957

További információk Kép, Cím ...

1958

További információk Kép, Cím ...

1959

További információk Kép, Cím ...

1960-as évek

További információk Kép, Cím ...

1960

További információk Kép, Cím ...

1961

1962

További információk Kép, Cím ...

1963

További információk Kép, Cím ...

1964

További információk Kép, Cím ...

1965

További információk Kép, Cím ...

1966

További információk Kép, Cím ...

1967

További információk Kép, Cím ...

1968

További információk Kép, Cím ...

1969

További információk Kép, Cím ...

1970-es évek

További információk Kép, Cím ...

1970

További információk Kép, Cím ...

1971

További információk Kép, Cím ...

1972

További információk Kép, Cím ...

1973

További információk Kép, Cím ...

1974

További információk Kép, Cím ...

1975

További információk Kép, Cím ...

1976

További információk Kép, Cím ...

1977

További információk Kép, Cím ...

1978

További információk Kép, Cím ...

1979

További információk Kép, Cím ...

1980-as évek

1980-as évek

További információk Kép, Cím ...

1980

További információk Kép, Cím ...

1981

További információk Kép, Cím ...

1982

További információk Kép, Cím ...

1983

További információk Kép, Cím ...

1984

További információk Kép, Cím ...

1985

További információk Kép, Cím ...

1986

További információk Kép, Cím ...

1987

1988

További információk Kép, Cím ...

1989

További információk Kép, Cím ...

1990-es évek

További információk Kép, Cím ...

1990

További információk Kép, Cím ...

1991

További információk Kép, Cím ...

1992

További információk Kép, Cím ...

1993

További információk Kép, Cím ...

1994

További információk Kép, Cím ...

1995

További információk Kép, Cím ...

1996

További információk Kép, Cím ...

1997

További információk Kép, Cím ...

1998

További információk Kép, Cím ...

1999

További információk Kép, Cím ...

2000-es évek

További információk Kép, Cím ...

2000

További információk Kép, Cím ...

2001

További információk Kép, Cím ...

2002

További információk Kép, Cím ...

2003

További információk Kép, Cím ...

2004

További információk Kép, Cím ...

2005

További információk Kép, Cím ...

2006

További információk Kép, Cím ...

2007

További információk Kép, Cím ...

2008

További információk Kép, Cím ...

2009

További információk Kép, Cím ...

2010-es évek

További információk Kép, Cím ...

2010

További információk Kép, Cím ...

2011

További információk Kép, Cím ...

2012

További információk Kép, Cím ...

2013

További információk Kép, Cím ...

2014

További információk Kép, Cím ...

2015

További információk Kép, Cím ...

2016

2017

2018

További információk Kép, Cím ...

2019

További információk Kép, Cím ...

2020-as évek

További információk Kép, Cím ...

2020

2021

Források

További információk

  • Gulyás Pál: Népkönyvtári cimjegyzék. Népkönyvtárak és kisebb könyvtárak részére ajánlható művek magyarázatos jegyzéke. Függelék: Az Országos Tanács mintakönyvtárainak hivatalos jegyzéke, A Múzeumok és Könyvtárak Országos Tanácsának Kiadása, Budapest, 1910
  • Komjáthy Miklósné (szerk.) – Kertész Gyula (szerk.): Magyar könyvészet 1921–1944. I–XII. – A Magyarországon nyomtatott könyvek szakosított jegyzéke, Országos Széchényi Könyvtár, 1984–1992
  • Pogány György: A magyar könyvkereskedelem rövid története. Budapest, Hatágú Síp Alapítvány, 2004
  • Kókay György: A könyvkereskedelem Magyarországon. Budapest, Balassi Kiadó, 1997
  • Kiss István: Az Athenaeum Könyvkiadó története és szerepe a magyar irodalomban. Budapest, Akadémiai Kiadó, 1980
  • Steinhoffer Károly: A könyv története I-II., Lampel R. Kk. (Wodianer F. és Fiai) R. T. Könyvkiadóvállalata, Budapest, 1916
  • Révay Mór János: Írók, könyvek, kiadók: egy magyar könyvkiadó emlékiratai, Révai Testvérek Irodalmi Intézet Részvénytársaság, Budapest, 1920
  • M. Baranyi Dóra: A Franklin Nyomda százéves története, Franklin Nyomda, Budapest, 1973
  • Kőműves Imre: A Szépirodalmi Könyvkiadó sorozatai, Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, é. n.
  • (szerk.) Schöpflin Aladár – Révay József: Egy magyar könyvkiadó regénye, Franklin Társulat Kiadása, Budapest, 1937

Jegyzetek

Kapcsolódó szócikkek

Loading related searches...

Wikiwand - on

Seamless Wikipedia browsing. On steroids.

Remove ads