Miklós Tibor
(1947–2013) magyar író From Wikipedia, the free encyclopedia
Remove ads
Miklós Tibor (Budapest, 1947. június 5. – Budapest, 2013. szeptember 7.[5][6]) magyar író, műfordító, dalszövegíró, rendező, színházvezető.
Remove ads
Életpályája
Egyetemi tanulmányait a JATE Jogtudományi Karán kezdte, majd az első év elvégzése után átjelentkezett az ELTE Jogtudományi Karára. Ezután elvégezte a Marxizmus-Leninizmus Esti Egyetem irodalom-esztétika szakát. Ezt követően ismét az ELTE hallgatója volt; esztétika-filozófia szakon. Varsóban József Szajna tanítványa volt, ahol színházi tanulmányokat folytatott.
1980-1996 között a Rock Színház alapító művészeti vezetője volt. 1996-tól a Budapesti Operettszínházban a musicalek és rockoperák irodalmi vezetője volt. 1999-től a Ferencvárosi Nyári Játékok Kht. és a Piccolo Színház ügyvezető igazgatójaként tevékenykedett.
A Sakk Matt, a Korong, majd a Generál, Cserháti Zsuzsa, Vikidál Gyula, Homonyik Sándor, Nagy Anikó, Szűcs Judith, Tissy, a Crystal szövegírója. Több korszakos sláger (Különös szilveszter; Boldogság gyere haza; Zenegép; Álmodj királylány; Egy elfelejtett dal; Mit tegyek, hogy érezd; Új élet kezdődött Veled...) szerzője volt.
Második felesége és alkotótársa, Nagy Anikó. Lányuk Eponin 1992-ben született.
Remove ads
Rocktörténeti mérföldkövek
- Jézus Krisztus Szupersztár
- Az 1970-ben, dupla lemezen megjelent rockopera, Broadway-i bemutatója után rövid idővel,[7] Budapesten is színre került oratorikus formában. A Korong együttes egy öttagú együttesre áthangszerelte a zenét. Az 1972 január 18.-i bemutató szerepeit is az együttes tagjai énekelték. A címszereplő Csuha Lajos, Mária Magdolna Bódy Magdi, Júdás Miklóska Lajos, Pilátus Póka Balázs, Heródes Harmath Albert, Kajafás Dancsák Gyula volt. Az előadás létrejöttében meghatározó személy és a szöveg fordítója Miklós Tibor volt.
- Sztárcsinálók
- Szerzőként Várkonyi Mátyással jegyzik a Sztárcsinálók című első, 1981-ben bemutatott magyar rockoperát.
Remove ads
Színházi munkái
A Színházi Adattárban regisztrált bemutatóinak száma: szerzőként: 73, fordítóként: 81, dalszövegíróként: 29, színészként: 2, rendezőként: 16.[8]
Szerzőként
|
Műfordítóként
|
Dalszövegíróként
|
Színészként
Rendezőként
|
Remove ads
Művei
Könyvek
Musicalek magyar szövegkönyvek
|
Musical-adaptációk
Önálló színpadi művek
|
Remove ads
Díjai, elismerései
- Dalversenyek első díjai (1975, 1978)
- KISZ-díj (1982)
- Helsinki tv-fesztivál fődíja (1982)
- Állami Ifjúsági Díj (1984)
- eMeRTon-díj (a legjobb szövegíró) (1987)
- Huszka Jenő-díj (1995)
- A Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje (2004)[10]
- Nádasdy Kálmán-díj (2010)
- Amfiteátrum díj (2010)[11]
- Budapestért díj (2010)[12]
Emlékezete
- Pápán, a SCHERZO, azaz 18. a Zenés Színpadok Országos Fesztiválján műsorral emlékeztek a szerzőre. Itt adták át első alkalommal a Miklós Tibor-emlékdíjat, mellyel a kimagasló teljesítményt nyújtó résztvevőt jutalmazzák.[13]
- 2013. november 25-én a Budapesti Operettszínházban jótékonysági gálaműsort rendeztek. Zsúfolt nézőtér előtt, a Miklós Tibor által írt, fordított darabok részletei hangoztak el egykori és mai művésztársai, felfedezettjei közreműködésével.[14]
- A szívek melegével címmel, 2013. november 29-én Baján rendeztek emlékestet.[15]
Remove ads
Jegyzetek
Források
További információk
Wikiwand - on
Seamless Wikipedia browsing. On steroids.
Remove ads