Mirr-Murr kandúr kalandjai
televíziós sorozat From Wikipedia, the free encyclopedia
Remove ads
A Mirr-Murr, a kandúr vagy Mirr-Murr kandúr kalandjai magyar televíziós bábfilmsorozat, amelyet a Pannónia Filmstúdió készített 1972 és 1975 között. A játékfilmsorozat rendezője Foky Ottó. A forgatókönyvet Csukás István írta, a zenéjét Pethő Zsolt szerezte. Magyarországon az MTV1, az MTV2 a Duna és az M3 vetítette le.
Remove ads
Tartalom
Csukás István mesehőseit, Mirr-Murrt és Oriza Triznyákot, a két kíváncsi kóbor macskát követhetjük kalandos útjaikon. A bábfilm története azzal kezdődik, hogy a Kiscsacsi (akinek a könyv eredeti története szerint Samu a neve) megismerkedik a szekrénnyel, az ággyal, a székkel, a csillárral és persze Mirr-Murral. Együtt léghajóznak, tengeri csatát játszanak, olvasnak könyvet, vagy éppen barátságot kötnek Paprikajancsival, Bóbicével és Csinnadrattával, az ólomkatonával, akikkel felfedezik a baromfiudvart. Mirr-murr véletlenül elhagyta a többieket és Slukk Ödön kabátzsebébe kerül. Sikerül kijutnia, majd megbarátkozik Oriza Triznyákkal. A két kóbor macska különböző próbákat áll ki, segítenek Ploma Pálnak vagy bekerülnek Pintyőke Cirkusz Világszám nevű társulatába. A további történetek a sorozatból és könyvekből derülnek ki.
Remove ads
Könyvekben
A sorozat készítése előtt könyvekben jelentek meg, a 80-as és 90-es években készült könyvek a televíziós sorozatból erednek.
Remove ads
Gyártás
A sorozatból négy széria készült, az első 1972-ben, a második 1973-ban, a harmadik 1974-ben, a negyedik 1975-ben, összesen 52 epizóddal.
- Mesélő: Halász Judit
- Rendezte: Foky Ottó
- Írta: Csukás István
- Dramaturg: Bálint Ágnes, Komlós Klári
- Zenéjét szerezte: Pethő Zsolt
- Operatőr: Bayer Ottmár (3. és 4. évadban), Káplár Ferenc (2. évadban), Kiss Lajos (1. évadban)
- Segédoperatőr: Klausz András (1. évadban)
- Hangmérnök: Bársony Péter, Nyerges András Imre
- Vágó: Czipauer János
- Munkatársak: Benedek László, Krakovszky Mária, Lambing Antal, Mazács Miklós, Móritz Róbert, Pölöskei Gyula, Sánta Béla, Szabó László, Zoltán Annamária, Zsebényi Béla
- Rendezőasszisztens: Cakó Ferenc (2. és 3. évadban)
- Felvételvezető: Dreilinger Zsuzsa
- Gyártásvezető: Csillag Márta, Magyar Gergely Levente
- Produkciós vezető: Gyöpös Sándor, Komlós Klári, Kunz Román (1. évadban)
- Bábkészítő: Szabó László[1]
Készítette a Magyar Televízió megbízásából a Pannónia Filmstúdió
Szereplők
- Kiscsacsi
- Mirr-Murr – szürke színű, fekete hajú, sárga nyakkendős macska
- Gombszemű - a kismadár, aki bejelenti a tavaszt
- Paprika Jancsi
- Bóbice - a néger baba
- Csinnadratta - a fakatona
- Oriza Triznyák – barna színű, fehér hajú, zöld nyakkendős, torkos macska
- Téglagyári Megálló – kutya
- Pintyőke
- Ferdinánd, a gyalogbéka
- A kisegerek
- A légy
- Kakukk
- Pingvin - hűtőszekrényben lakik Mirr-Murréknál
- Sün Sámuel
- Botfülű tücsök
- Libapék - a pék, aki cipót adott Mirr-Murréknak
Remove ads
Epizódok
A bábfilmsorozatot 2006-ban DVD-n is kiadták.
1. évad (1972)
2. évad (1973)
3. évad (1974)
4. évad (1975)
Remove ads
Jegyzetek
További információk
Wikiwand - on
Seamless Wikipedia browsing. On steroids.
Remove ads