One Vision
From Wikipedia, the free encyclopedia
Remove ads
A One Vision a brit Queen együttes dala. Az első olyan daluk volt, amelynek nem jelölték külön a szerzőjét. Bár mind a négy tag hozzátett a műhöz, mára tudni lehet, hogy a szövegét Roger Taylor, a zenéjét pedig nagyrészt Brian May szerezte.[1] 1985. november 4-én jelent meg kislemezen, Angliában a 7., a Billboard Hot 100-on a 61. helyet érte el. Mivel nem sokkal a Live Aid koncert után jelent meg, sokan támadták is a zenekart, feltételezve, hogy a segélykoncert hírverését akarják felhasználni a daluk népszerűsítésére. Az 1986-ban megjelent A Kind of Magic albumra is felkerült.
Remove ads
Története
Az egyike azon ritka korai dalaiknak, ahol nem jelölték külön a szerzőséget, hanem egyszerűen Queen név alatt jelentették meg. Emiatt szokás ritkaságként hivatkozni rá, de Roger Taylor egy interjúban elárulta, hogy a dalaik nagy részét hasonlóan írták meg: valaki megírta az alapokat, a szöveget, majd a felvételek során készre dolgozták a közös ötletekből. Az One Vision abban különbözik ettől a hagyományos zeneszerzési stílustól, hogy itt összességében két tagtól származtak az ötletek: a zene nagy részét Brian May szerezte (Roger Taylor egy riffjét továbbfejlesztve), a szöveget Taylor írta. John Deacon saját állítása szerint keveset tett hozzá.[2]
A dal torzított hangeffektekkel indul, majd szintetizátor effekteket követően megjelenik a dob, és basszusszólam. Mintegy perccel a kezdés után egy jellegzetes gitárriff jelzi a dal kezdetét, ez a riff az egész dal egyik alapját jelenti, végig hallható az háttérben, és a refrének végén felerősödik. A dalszerkezet részben nem ismétlődő: két versszak után egy közjáték hallható, utána egy gitárszóló. Egy majd egyperces dobszóló is hallható benne, majd e levezető után a kezdéshez hasonló torzított effektekkel ér véget.
Az együttes egyik legenergikusabb dala, ugyanakkor a slágeresség is megtalálható benne.[3] Agresszív gitár és dobjátékkal szemben erős elektronikus zene is képviselteti magát, rengeteg szintetizátorral és mintavevővel alkotott hang hallható a felvételen. A rétegezett dobhangzások között egy szólam elektromos dob is hallható. A basszusvonal is kétszólamú, egyiket Deacon játszotta, a másikat Mercury egy Fairlight mintavevővel.[2]
A dal videóklipje az együttest mutatta be, amint a müncheni Musicland stúdióban dolgoznak.[4] Ez volt az első klip, amelyet az osztrák DoRo rendezőpáros (Rudi Dolezal és Hannes Rossacher) készített, az együttessel való kapcsolatuk egészen a 90-es évekig tartott. A film kezdő képsorai az 1975-ös Bohemian Rhapsody videóklipjének híres jelenetével kezdődik, ez a kép azután átúszik a beállítás 1985-ös változatára.
Rögtön felkerült a dallistákra, a Magic Tour minden állomásán játszották, jellegzetes pszichedelikus bevezetőjével, és indító gitárriffjével kezdték a koncerteket. Később a Queen + Paul Rodgers formáció koncertjeinek is állandó darabja volt. Szerepelt a Live Magic és Live at Wembley ’86 koncertalbumukon, valamint a Live at Wembley Stadium és Return of the Champions DVD-ken. Az együttes rockosabb dalait összegyűjtő Queen Rocks válogatásalbumra is felkerült.
Remove ads
Dalszöveg
Taylor eredetileg Martin Luther King tiszteletére írta a szöveget,[1] de Mercury folyamatosan változtatott rajta, mígnem minden konkrét utalás eltűnt belőle.[2]
A dal rejtélyes üzeneteket tartalmaz az elején: lassítva, és kissé torzítva bemásolt beszédet. Többször próbálták megfejteni a tartalmát, szárnyra kapott egy olyan feltételezés is, mely szerint sátánimádó szövegeket tartalmaz: „Yes, sweet Satan… Yes, I've seen sabbath…” vagy „I've seen sabbath… Yes, my sweet Satan…”.[5] Valójában ez hangzik el: nyolc, hat , hét … távolinak látszik, és „Isten rejtélyes utakon dolgozik”. A Greatest Video Hits 2 videóklipgyűjteményből kiderül, hogy a teljes elrejtett szöveg ez volt: „God works in mysterious ways. And Hey, people! All around the world. I look forward to those glorious days once again!", azaz „Isten rejtélyes utakon dolgozik. És hé, emberek! Mindannyian e világban. Visszavárom azokat a dicsőséges napokat!”.
A dal vége felé benne hagytak a szövegben egy másik tréfás utalást: itt Mercury az utolsó gimme one vision sor helyett ezt énekli; gimme fried chicken (ide nekem egy sült csirkét). Ez a szó véletlenül csúszott ki a szájából a felvételen, a legenda szerint az aznapi ebéd sült csirke volt. Mercury barátja, Jim Hutton tanácsára hagyták benne így a dalban.[1]
Remove ads
Live Aid
A megjelenése után többször nyilatkoztak a tagok, hogy a dalt a Live Aid jótékonysági koncert inspirálta. Az esemény előtt bizonytalan volt az együttes jövője, a visszaesett népszerűségük, a szólótervek előtérbe kerülése, és személyes feszültségek miatt a feloszlást fontolgatták. A koncerten látott népszerűségük azonban feltöltötte őket, új inspirációt adott, és megmutatta, hogy van még igény a zenéjükre. Emiatt később számos kritika érte a zenekart, hogy ki akarnak használni egy ilyen önzetlen eseményt, és pénzt akarnak csinálni belőle. A tagok nyilatkozataikban védekezni kényszerültek.[4] Brian May így nyilatkozott:
Sok jótékonysági műsorban vettünk részt, de a One Visionel visszatértünk igazi tevékenységi területünkbe. Ha nem foglalkozunk az üzlettel, akkor nem fogunk ott lenni a következő Live Aid-en sem. Nem vagyunk főállású jótékonykodók! A zeneiparban dolgozunk, ami önmagában is elég![6]
Blurred Vision
Készült a dalnak egy remixverziója Blurred Vision címmel. Az eredeti hangzáshoz képest jelentősen le volt csupaszítva, de felismerhető volt Taylor jellegzetes dobszólama, és a szintetizátorszólam. Nem volt összefüggő szövege, általában a bevezetőben hallható torzított hangok, Mercury „one vison” és „I have a dream” kiáltásai ismétlődtek, néha pedig halványan a gitártéma is hallatszódott. Ez a verzió a kislemez kiadás B-oldalán szerepelt, és a The Complete Works című B-oldalas gyűjteményen.
Remove ads
Feldolgozások
A szlovén industrial együttes, a Laibach Geburt einer Nation (Egy nemzet születése) címen készített belőle feldolgozást, a dal optimista és vidám stílusát egy náci propagandadallá változtatták, és olyan kifejezéseket is illesztettek bele, hogy: One race one hope/One real decision (egy faj egy remény/egy valódi döntés). 1987-ben az Opus Dei albumukon jelent meg. Élőben néha Dream Theater társaságában adták elő. Több másik Queen dal mellett szerepelt a Rock Band elnevezésű virtuális gitár játék internetről letölthető dalai között.[7]
Remove ads
Idézetek
Mindannyiunknak voltak ötletei, és ezeket az ötleteket összekalapáltuk egy dalba. Ennek a nagy része csapatmunka volt. Valójában nagyon kedvelem, de nem volt egy kereskedelmileg túl sikeres darabunk.[2]
Közreműködők
- Ének: Freddie Mercury
- Háttérvokál: Freddie Mercury
- Torzított vokálok: Brian May
Hangszerek:
- Roger Taylor: Ludwig dobfelszerelés, Simmons Drum Pads
- John Deacon: Fender Precision Bass
- Brian May: Red Special, Yamaha szintetizátor, Kurzweil szintetizátor
- Freddie Mercury: Kurzweil szintetizátor, Roland szintetizátor
Kislemez kiadás
7": EMI QUEEN 6 (Anglia) / Capitol B-5530 (Amerika)
- One Vision – 4:02
- Blurred Vision – 4:38
12": EMI 12 QUEEN 6 (Anglia) / Capitol V-15210 (Amerika)
- One Vision (extended) – 6.28
- Blurred Vision – 4:38
Helyezések
Jegyzetek
További információk
Wikiwand - on
Seamless Wikipedia browsing. On steroids.
Remove ads

