Patrick Farkas
osztrák labdarúgó (1992-) From Wikipedia, the free encyclopedia
Remove ads
Patrick Farkas (Felsőőr, 1992. szeptember 9. –) osztrák labdarúgó, az SV Oberwart hátvédje.[1]
Remove ads
Pályafutása
Klubcsapatokban
Pályafutását kilencévesen kezdte az ASK Oberdorfban. Az ASK Oberdorf és a Burgenlandi labdarúgó Akadémia tagja is volt utánpótláskorú játékosként, a felnőttek között pedig az Oberdorfban mutatkozott be 2008. május 4-én.[2] Az akkor a regionális bajnokságban szereplő együttesben az utolsó két fordulóban kapott játéklehetőséget.[3]
2008-tól volt a nagymartoni SV Mattersburg játékosa, ahol előbb a harmadosztályban szereplő tartalékcsapatban, majd a következő évtől az élvonalbeli együttesben számítottak a játékára. Az osztrák Bundesligában 2010. február 13-án mutatkozott be. Hét évet töltött a klub kötelékében, ezalatt 238 bajnoki mérkőzésen kilenc gólt szerzett. A 2017–2018-as szezont megelőzően a Red Bull Salzburg szerződtette.[4]
Első idényében tizenhat alkalommal kapott játéklehetőséget a bajnokságban, amelynek végén bajnoki címet ünnepelhetett csapatával.[1] Keresztszalag-szakadása miatt a következő szezon nagy részét ki kellett hagynia, 2019. május 1-jén, az Osztrák Kupa döntőjében azonban már pályára lépett és ő szerezte csapata egyik találatát a 2–0-ra megnyert találkozón.[5] Érdekesség, hogy a második félidőben kiállították, azonban a Salzburg így is megőrizte előnyét és mindkét hazai sorozatban az élen végzett.[5]
A 2019–20-as szezonban bemutatkozhatott a Bajnokok Ligájában is, miután 2019. szeptember 19-én csereként lépett pályára a belga Genk ellen 6–2-re megnyert csoportmérkőzésen.[6]
Október 21-én, a Napoli elleni mérkőzés előtti nap strokeot kapott, amiről egy decemberi interjúban nyilatkozott először, miután két hónapig beszélni sem tudott. December végén kezdte újra az edzéseket, majd 2020-tól ismét csapata rendelkezésére állt.[7][8]
2021 nyarán a svájci Luzern csapatához írt alá 2023 júniusáig.[9] 2022 januárjában a TSV Hartberg szerződtette.[10] 2023. július 10-én visszatért az SV Oberwart csapatához.[11]
Remove ads
Sikerei, díjai
- Red Bull Salzburg[1]
- Osztrák bajnok: 2017–18, 2018–19, 2019–20, 2020–21
- Osztrák Kupa-győztes: 2018–19, 2019–20, 2020–21
Jegyzetek
Wikiwand - on
Seamless Wikipedia browsing. On steroids.
Remove ads