Pinjin

From Wikipedia, the free encyclopedia

Pinjin
Remove ads

A pinjin átírás (汉语拼音), más néven kínai fonetikus ábécé (Hanyu pinyin wenzi – „a kínai nyelv szótaglistája”) a kínai írott nyelv (mandarin) latin betűkre való átírásának nemzetközileg használt, szabványos módszere. A pekingi dialektuson alapul.

Gyors adatok

A szó a leírt módon, a magyarban használt [j]-vel ejtendő. Az angolos írásmódot használó szövegekben pinyin vagy pin-yin alakban látható.

Bevezetésének célja:

  • a hivatalos pekingi nyelvjárás terjesztésének elősegítése;
  • a kiejtés szabványosítása;
  • más latin betűs átírások zűrzavarának megszüntetése.
Remove ads

Története

A 19. század második feléig több latin betűs átírás is használatban volt, köztük egy olyan, amely a nankingi nyelvjáráson alapult, másrészt a kínai posta is saját rendszert alkalmazott. Ezeket lassanként az 1859-ben megalkotott, 1892-ben módosított Wade–Giles-átírás váltotta fel, amelyet egészen 1979-ig hivatalos átírásként használtak.

A pinjin az 1949-es kommunista hatalomátvétellel megindult átfogó írásreform részeként született meg; végleges formáját 1958-ban fogadták el. A rendszert a Csou Ju-kuang nyelvész által vezetett bizottság dolgozta ki.[1] 1979. január 1-jétől Kína előírta a pinjin használatát a diplomáciai szövegekben és más idegen nyelvű kiadványokban, s ezt 1982-ben a Nemzetközi Szabványügyi Szervezet (ISO), 1986-ban pedig az ENSZ is elfogadta. 2009-ben pedig a Kínai Köztársaság (Tajvan) is bevezette mint hivatalos latin betűs átírási rendszert.

Remove ads

Használata

A pinjin átírás nem a kínai írást kívánja helyettesíteni, hanem arra szolgál, hogy a pekingi (hivatalos) nyelvjárás szerinti kiejtés tanítását, népszerűsítését elősegítse. Ilyenformán az általános iskolai írás-olvasás oktatásban és a külföldiek kínainyelv-oktatásában egyaránt használatos, továbbá alapul szolgál a fogyatékkal élők jelrendszereihez is (például kínai Braille-írás), emellett sok esetben kiváltotta a kínai nemzetiségek hagyományos írását, sőt egyes írásbeliség nélküli nyelveket is ezzel jegyeznek le.

A pinjin olvasási szabályait ugyanúgy meg kell tanulnia annak, aki ki akarja ejteni az átírt szavakat, ahogyan más európai nyelvek szavainak megközelítő kiejtését is elsajátítja (például francia Marseillemárszej).

Remove ads

Főbb tudnivalók

Az alábbi táblázatban vastag betűvel a pinjin, szögletes zárójelben a nemzetközi fonetikai ábécé szimbóluma – majd kötőjellel elválasztva a magyar közelítő kiejtés található.

További információk Ajakhang (labiális), Fogmederhang (alveoláris) ...

1 Az yu szótagkezdetet megközelítőleg -nek [ɥ] kell ejteni.
2 A w és y betűk a hivatalos pinjinben nem számítanak szótagkezdő mássalhangzónak, ezek csak a kezdő mássalhangzó hiányát jelölik, egyezményes írásbeli előtagjai az i, u és ü hangoknak egyéb kezdő mássalhangzó hiányában. Az y az i és ü hangokat, a w pedig az u-t előzi meg, illetve helyettesíti.

A pinjin betűinek hagyományos sorrendje az alábbi (amely egyúttal a mássalhangzókat – az utolsó két kiegészítő betűt kivéve – ejtéshely szerint is csoportosítja):

b  p  m  f   d  t  n  l   g  k  h   j  q  x   zh  ch  sh  r   z  c  s  w  y 
a  o  e  i  u  ü 

(A magyar ábécének megfelelő sorrendben: a, b, c, ch, d, e, f, g, h, i, j, k, l, m, n, o, p, q, r, s, sh, t, u, ü, w, x, y, z, zh.)

  • A m, n, l, f betűket a magyar (ill. nemzetközi) hangértéküknek megfelelően ejtjük.
  • A h kiejtése erősebb a magyarnál (csak néhány szóban, pl. sah, doh, ejtünk ilyet), illetve a német ch-nak felel meg, pl. Kuchen, vagy az oroszból lehet ismert (fonetikailag: x).
  • A zárhangok között a zöngéseket és zöngétleneket jelölő betűk (b, d, g, ill. p, t, k) a pinjin átírásban hehezet nélküli, illetve hehezetes – egyaránt zöngétlen – hangokat jelölnek. A b, d, g kiejtése tehát p, t, k, míg a p, t, k kiejtése pʰ, tʰ, kʰ. (Valódi b, d, g hangokat a kínaiban nem ejtünk.)
  • A j, q, x betűk alveolopalatális hangokat jelölnek: ejtésükkor a nyelvcsúcs közvetlenül a fogak mögött van (mint a magyar c-vel írott hangnál), a nyelv hátsóbb része viszont megemelkedik, és a szájpadláshoz közelít. Így a j kiejtése a magyar ty-hez hangzik hasonlóan, a q pedig ennek hehezetes megfelelője (tyʰ). A x betűnek szintén nincs köze a megszokott kiejtéséhez, hanem a magyar szj együttes ejtéséhez vagy a selypített s-hez hangzik hasonlóan (alveolopalatális, zöngétlen réshang). (Hagyományos magyar átírása hsz.)
  • A j, q, x, y (rózsaszín csoport) utáni u betű mindig ü-ként ejtendő (például: ju, qu, xu, yu mint tyü, tyʰü, szjü, [j]ü) – ezzel összhangban az un is ün-nek, az uan is üen-nek olvasandó e négy mássalhangzó után.
  • A kínaiban négy retroflex, azaz hátrahúzott nyelvcsúccsal ejtett mássalhangzót találunk: zh, ch, sh, r. Ezek közül a zh a magyar cs hanghoz hasonló, a ch ennek hehezetes változata (csʰ) – mindkettő réshang (szemben a magyar cs zár-rés hanggal) –, az sh-val jelölt hang pedig a magyar s-sel közelíthető (a hátrahúzott nyelvcsúcsot leszámítva). Az r kiejtése a szokásos olvasatától teljesen eltér: lényegében az sh-val jelölt réshang zöngés párja, az egyetlen zöngés hang e négy közül, tehát a magyar zs-hez hangzik hasonlóan (neve: retroflex közelítőhang).
  • A z a magyarban c-ként ismert hangot jelöli, a c ennek hehezetes változatát, a s pedig a magyar sz-nek felel meg.
  • Az utóbbi 4 + 3 mássalhangzó (kék és sárga csoport) sajátossága, hogy az utánuk írott i betű (az orosz jerü-höz némiképp hasonlóan, vö. [ɨ] vagy [ɯ]) hátul ejtett ö-szerűen hangzik (tehát zhi, chi, shi, ri kiejtése kb. csö, csʰö, sö, zsö, a zi, ci, si pedig kb. cö, cʰö, szö).
  • A szótag kezdetén álló w és y betűk kiejtése az angolnak felel meg (rövid u, illetve j félhangzók), ezek a mássalhangzós szótagkezdet hiányát jelölik; a szótagvéget e két betű után némileg eltérően írjuk. A weng, wen, wei szótagok rendre a mássalhangzó után álló ong, un, ui szótagvégeknek felelnek meg, és ejtésük kb. (u)ong, [u]ön, [u]éj ([u] a w-től függően), a you szótagvége pedig egyéb mássalhangzó után iu-ként jelenik meg, ejtése pedig: iou. Például: rong, cun, hui (ejtve: zsong, cʰuön, huéj), ill. liu (ejtve: liou).
  • A szótag végén egymagában álló e betű ö-szerűen hangzik (svá), pl. ne ejtése kb. nö. Az y után azonban az ejtése je, tehát ye kiejtve: j(i)e.
  • A magyarral egyező, két ponttal írott ü betű csak n és l után fordulhat elő (nü, lü), mivel csak e két hang után van megkülönböztető szerepe az u-tól (nu, lu), a többi esetben a szótag felépítése meghatározza a kiejtést. Ahol az ü beírása nem lehetséges, a v betűt használják helyette. A tónusjelek (l. alább) az ü-re is ugyanúgy felkerülnek, mint bármely más magánhangzóra: ǖ, ǘ, ǚ, ǜ.
  • A b, p, m, f (lila csoport) utáni o uo-szerűen hangzik, akárcsak a kezdőhang nélküli szótagokban, ahol w áll az o előtt.
  • Az ian (yan) ien-ként (pl. mianmien) ejtendő.
  • Az er önálló szótagként is létezik: kiejtésében egy hátul képzett á-szerű hang után az angol r-hez hasonló hangot ejtünk, tehát egészében az are angol szó kiejtéséhez hasonló (fonetikus átírással: [ɑɻ]).

Néhány példa a hehezet nélküli és hehezetes párokra, a megközelítő magyar kiejtéssel:

  • b–p: bangpáng, pipʰi
  • d–t: dingting, tatʰá
  • z–c: zangcáng, caicʰáj
  • zh–ch: zhangcsáng, changcsʰáng
  • j–q: jityi, qityʰi

A kötőjelek és az aposztróf használata a korábbi nemzetközi átírási rendszerekhez viszonyítva minimális. Aposztrófot csak akkor használnak, ha a szótagok elkülönítése olvasáskor nem lenne egyértelmű, pl. a Xi'an (Hszian) városnévben, amely a (西) és ān (安 ) szótagokból áll, szemben pl. a xiān (先) szóval. A kötőjel nem jellemző, helyette a szavakat, szorosabb szókapcsolatokat egybe-, a többit különírják.

Remove ads

A tónus (hanglejtés) jelölése

A szótárakban és más oktatási anyagokban ékezetekkel tüntetik fel az egyes szótagok hanglejtését, pl. mā, má, mǎ, mà. Egyes művekben az ékezetek helyett a szavak végén felső indexet használnak (pl. helyett „tu2” vagy egyszerűen „tu2”). A tónusjelölő ékezet a szótag fő magánhangzóján található (ha több van, akkor azon, amelyik teljes értékű hangzót, nem félhangzót jelöl).

  1. tónus: (ɑ̄) ā ē ī ō ū ǖ Ā Ē Ī Ō Ū Ǖ
  2. tónus: (ɑ́) á é í ó ú ǘ Á É Í Ó Ú Ǘ
  3. tónus: (ɑ̌) ǎ ě ǐ ǒ ǔ ǚ Ǎ Ě Ǐ Ǒ Ǔ Ǚ
  4. tónus: (ɑ̀) à è ì ò ù ǜ À È Ì Ò Ù Ǜ

Ezenkívül létezik egy további, hangsúlytalan tónus is, amely általában jelöletlen (vagy szükség esetén 0-val, esetleg 5-össel írható le):

(ɑ) a e i o u ü A E I O U Ü (néha a szótag előtti ponttal jelölve: ·ma)

Például: 妈 ( – ma1 ’anya’), 麻 ( – ma2 ’kender’), 马 ( – ma3 ’ló’), 骂 ( – ma4 ’megszid’), 吗 (ma vagy ·ma – ma5 ’<kérdőszó>’).

Az eredeti kínai íráshoz képest az ékezet nélküli pinjin írásmódnál olykor tucatnyi olvasat merülhet fel, s ezek számát a tónusjelölés lényegesen csökkentheti, bár még így is maradhatnak kétértelműségek.

A HSK 4. szintjéhez szükséges bő ezer írásjegy közül például az ékezet elhagyása esetén 25-nek (!) az írásmódja lehet shi. A tónusjel alkalmazásával azonban ezt leszoríthatjuk az 1. tónusnál (shī) két lehetséges karakterre (失, 师), a 2.-nál (shí) ötre (十, 时, 识, 实, 拾), a 3.-nál (shǐ) háromra (史, 使, 始), ugyanakkor a 4. tónusnál (shì) még így is 13 opció marad (士, 示, 世, 市, 式, 事, 试, 视, 柿, 是, 适, 室, 释). A tónus hiányát jelző ékezet nélküli írásmód (shi) pedig egyféle további lehetőséget takar (匙). A pinjin tehát (akárcsak a hangzó beszéd) nem tudja olyan egyértelműséggel visszaadni az értelmet, mint az eredeti kínai írás, nagyobb mértékben szükséges a kontextusra támaszkodni, de a tónusjelölés nagyban elősegíti a pinjin átírású kínai szöveg megértését.
Remove ads

Szótagtáblázat

További információk Wade–Giles átírás, népszerű magyar ...


Remove ads

Jegyzetek

További információk

Loading related searches...

Wikiwand - on

Seamless Wikipedia browsing. On steroids.

Remove ads