Sárközi Ákos
(1976–) Michelin-csillagos magyar séf From Wikipedia, the free encyclopedia
Remove ads
Sárközi Ákos (Budapest, 1977. február 9. –) Michelin-csillagos magyar séf, a Borkonyha és a Textúra étterem séfje.
Életpályája
Szülei kétéves korában elváltak, a négy gyermek közül nővérével irodai dolgozó édesanyjához került.[1] Vendéglátóipari szakközépiskolát végzett, majd öt éven át dolgozott üzemi konyhán, aztán az Alabárdos Étteremhez került Bicsár Attila séf mellé és itt ismerkedett meg a fine dininggal.[2][1] A Hagyomány és Evolúció elnevezésű verseny díjaként szakmai tapasztalatot szerezhetett a portugál Vila Joyában. 2010-ben csatlakozott Kalocsai Zoltán és Horváth Tamás kérésére hogy vezesse a Borkonyha étterem konyháját,[3] és az étterem 2014-ben a legrangosabb gasztronómiai elismerésben, a Michelin-csillagban részesül.[1] 2018 decemberében új étterem a Textúra vezetésével bízták meg, ahol tulajdonostárs is.[1] Számos címlapot készített a Magyar Konyha magazin számára.[4][5]
A főzésről alkotott filozófiája szerint a gasztronómia és a kortárs művészet sok mindenben megegyezik, maga is fest, tálalásában pedig ez a filozófia is visszaköszön.[6] Több külföldi gasztronómiai fesztiválon is vendégszerepelt már, így főzött Londonban, Koppenhágában és a cseh Karlovsky Gastro fesztiválon is.[7] 2017 óta résztvevője a Nespresso és a Dining Guide közös rendezvénysorozatának, a Nespresso Ateliernek, ahol szakértőként vesz részt.[8]
Híres vendégei közé tartozik Tom Hanks, Owen Wilson és Till Lindemann is, 2016-ban és 2019-ben az Év séfje lett Magyarországon.[9]
Remove ads
Magánélete
Elvált, 2019-ben Tihanyban vette feleségül második feleségét, Szegedi Éva festőművészt.[1][10][11] Első házasságából egy lánya született, Anna.[12]
Szenvedélye a tetoválás, amiből testét több is borítja.[13][14]
Televíziós szereplései
2016-ban, 2017-ben, 2019-ben, 2020-ban és 2021-ben az RTL főzőshowjának, a A Konyhafőnöknek és A Konyhafőnök VIP-nek a zsűritagja.[15] Továbbá 2019-ben az RTL Nyerő Páros című műsorának harmadik évadában feleségével a 4. helyen végzett. 2022-ben önmagát alakította a Keresztanyuban. 2025-től a Viasat 3-on a Troll a konyhában című főzőshow döntő bírója.
Szakmai elismerései
- Az év séfje Magyarországon a Dining Guide szerint (2016, 2019)[16]
- 2019-ben a Textúra étterem, Michelin által ajánlott éttermek közé került.
Jegyzetek
Wikiwand - on
Seamless Wikipedia browsing. On steroids.
Remove ads