Szántó T. Gábor

író, költő, újságíró, 1966- From Wikipedia, the free encyclopedia

Szántó T. Gábor
Remove ads

Szántó T. Gábor (Budapest, 1966. július 10. –) író, a Szombat című folyóirat főszerkesztője.

Gyors adatok
Remove ads

Élete

1990-ben diplomázott az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán, a Bölcsészettudományi karon esztétikát és judaisztikát hallgatott.

Irodalmi pályáját versekkel, kisprózákkal kezdte. Mószer című kötete két kisregénnyel 1997-ben, Keleti pályaudvar, végállomás című regénye 2002-ben (második, javított kiadásban 2021-ben), Lágermikulás című elbeszélésgyűjteménye 2004-ben jelent meg. A szabadulás íze című verseskötetét 2010-ben, Édeshármas című regényét 2012-ben, Kafka macskái című regényét 2014-ben, 1945 és más történetek című elbeszéléskötetét 2017-ben, Európa szimfónia című regényét 2019 őszén adta közre.

Írásait számos nyelvre lefordították, Mószer című regénye németül, elbeszélései oroszul, Kafka macskái című regénye törökül és csehül, 1945 és más történetek című elbeszéléskötete olaszul, szlovákul, angolul, finnül és kínai nyelven is megjelent. A címadó elbeszélést tíz nyelvre fordították. Európa szimfónia című regényét Bulgáriában és Törökországban is kiadták, Keleti pályaudvar, végállomás című regénye románul jelent meg.

1991 óta főszerkesztője a Szombat című zsidó politikai és kulturális folyóiratnak. Másokkal karöltve konferenciákat szervezett A magyar-zsidó irodalom létformái, Diaszpóra (és) művészet, Zsidó sorsok magyar filmen, Zsidó sorsok magyar színpadon, illetve Új antiszemitizmus címmel. A konferenciák többségének előadásai kötetben is megjelentek.

1995-ben a Nagy Lajos Irodalmi és Művészeti Alapítvány díját nyerte el, 2003 őszén az Iowai Egyetem Nemzetközi Íróprogramjának volt vendége.

A 2000-es években amerikai zsidó és jiddis költőket fordított magyarra, egyetemi és szabadegyetemi keretek között modern zsidó irodalmat tanított.

Hazatérés című elbeszéléséből született forgatókönyvükből Török Ferenc filmrendező forgatott 1945 címmel nagyjátékfilmet a Katapultfilm gyártásában.[1] Operatőr: Ragályi Elemér, zene: Szemző Tibor. A film világpremierjét 2017 januárjában a Miami Zsidó Filmfesztiválon tartották, ahol a narratív kategória legjobbja lett, európai premierjét 2017. február 15-én tartották a Berlinale Panorama programjában, ahol a 3. közönségdíjat nyerte el. A 2017-es budapesti Titanic Nemzetközi Filmfesztiválon, a washingtoni, a Chattanooga-i Zsidó Filmfesztiválon ugyancsak közönségdíjas lett, a Berlini Zsidó Filmfesztiválon a legjobb rendezés díját, a Jeruzsálemi Filmfesztiválon a Yad Vashem Avner Shalev elnöki díját kapta, ezt követően a San Franciscó-i Kritikusok Körének díját, valamint a közönségdíjat nyerte el a San Franciscó-i Zsidó Filmfesztiválon. A 30. Der neue Heimatfilm nemzetközi filmfesztiválon Ausztriában, a 2017-es holland Vlissingeni Film és irodalom fesztiválon a legjobb játékfilm díját ítélték az 1945-nek, a Traverse City Film Fesztiválon az USA-ban 2018-ban a legjobb külföldi film díját nyerte el. Összesen 20 nemzetközi fesztiváldíjat kapott a film, és 40 országban forgalmazzák.

Remove ads

Fontosabb kötetei

Külföldön megjelent kötetei

  • In Schuld verstrickt : Tagebuch eines ungarischen Rabbiners (Berlin, Edition q Verlagsgesellschaft, 1999) ISBN 3861245124 [regény]
  • Обратный билет (Moszkva, Текст, 2008.) ISBN 9785751607333 [elbeszélések]
  • Kafka’nın Kedileri (Isztambul, Epsilon, Kafka Kitap, 2018) [regény]
  • Kafkovy kocky (Prága, Garamond, 2020) [regény]
  • 1945 e altre storie (Milánó, Edizioni Anfora, 2022) [elbeszélések]
  • 1945 a iné príbehy (Pozsony, Tatran, 2022) [elbeszélések]
  • Симфония Европа (Szófia, Ergo, 2022) [regény]
  • Avrupa Sefonisi (Ankara, SMS Yayinlari, 2022) [regény]
  • 1945 and Other Stories Chinese edition (Beijing, Foreign Language Teaching and Research Publishing Co., Ltd, 2023) [elbeszélések]
  • Gara de est, cap de linie (Bukarest, Editura Cartea Românească, 2023) [regény]
  • 1945 and Other Stories (English edition, Frankfurt am Main, CEEOL Press, 2024) [elbeszélések]
  • 1945 ja muita kertomuksia (Helsinki, Basam Books, 2025) [elbeszélések]
Remove ads

Díjak

  • 1988: A Művészeti Alap Irodalmi Szakosztályának ösztöndíja
  • 1991: Eötvös-ösztöndíj
  • 1995: Nagy Lajos-díj
  • 2003: Iowa International Writing Program ösztöndíj
  • 2015: Hévíz Irodalmi Díj (A leghosszabb éjszaka című elbeszéléséért)
  • 2016: Kassák Lajos XIII. kerületi Irodalmi Díj (A megtévesztett című elbeszéléséért)
  • 2022: A Látó Irodalmi Folyóirat Jackovics-díja az év legjobb drámájáért (A zsidó kutya)

Külső hivatkozások

Írásai

Kritikák

Interjúk

Remove ads

Jegyzetek

Loading related searches...

Wikiwand - on

Seamless Wikipedia browsing. On steroids.

Remove ads