Székely (település)

magyarországi község Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében From Wikipedia, the free encyclopedia

Székely (település)map
Remove ads

Székely község Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében, a Kemecsei járásban.

Gyors adatok
Remove ads

Fekvése

A vármegye középső-keleti részén fekszik, Baktalórántházától északnyugatra

A szomszédos települések: észak felől Demecser, kelet felől Ramocsaháza, délkelet felől Nyíribrony, dél felől Nyírtét, nyugat felől pedig Nyírbogdány. Északkelet felől a legközelebbi település Berkesz, de közigazgatási területeik nem érintkeznek.

Megközelítése

A legfontosabb közúti megközelítési útvonala a 4-es főút, amely áthalad a területén. Régebben a belterületét is érintette, ma már nyugat felől elkerüli azt; a központon áthaladó régi szakasz azóta mellékútként a 4114-es útszámot viseli. Demecserrel a 3831-es, Nyírtéttel a 4103-as, Baktalórántházával pedig a 4104-es út köti össze. Határszélét nyugaton érinti még a 3836-os út is.

Vasútvonal nem érinti.

Remove ads

Nevének eredete

Neve az egykori székely lakosságú gyepűvédő őrség emlékét őrzi.

Története

Az Árpád-kori település neve 1284-ben már említve volt a Zichy okmánytárban őrzött egyik oklevelében Villa Zekul néven. 1316-ból már ismerjük birtokosait is, akik a Hontpázmány nemzetséghez tartozó Bánki Lőkös fiai voltak.

1324 és 1331 között a Balogsemjén nemzetségbeli Ubul dédunokája, Nagysemlyéni István fia László, a Kállay család őse szerezte meg, s 1427-ben kelt adománylevelével a Kállayak e birtokjogát Zsigmond magyar király is megerősítette.

A 16. században birtokosok voltak itt még a Bancsay, Lővey családok és csepei Zoltán család is, s a Zoltán családot írták birtokosának még 1772-ben is.

A település határába estek a mára már elpusztult Iliatelke, Juha és Őze települések is.

Közélete

Polgármesterei

  • 1990–1994: Szőke Sándor (független)[3]
  • 1994–1998: Szőke Sándor (független)[4]
  • 1998–2002: Dr. Faragó György (Fidesz)[5]
  • 2002–2006: Dr. Faragó György (Fidesz)[6]
  • 2006–2010: Dr. Faragó György (Fidesz-KDNP)[7]
  • 2010–2014: Dr. Faragó György (Fidesz)[8]
  • 2014–2019: Juhászné Oroszi Enikő (független)[9]
  • 2019–2024: Juhászné Oroszi Enikő (független)[10]
  • 2024– : Juhászné Oroszi Enikő (független)[1]
Remove ads

Népesség

A település népességének változása:

A népesség alakulása 2013 és 2024 között:
Lakosok száma
1046
1036
1044
1035
981
1004
1009
2013201420152021202220232024
Adatok: Wikidata

2001-ben a település lakosságának 98%-a magyar, 2%-a cigány nemzetiségűnek vallotta magát.[11]

A 2011-es népszámlálás során a lakosok 88,8%-a magyarnak, 13,3% cigánynak mondta magát (10,1% nem nyilatkozott; a kettős identitások miatt a végösszeg nagyobb lehet 100%-nál). A vallási megoszlás a következő volt: római katolikus 24,8%, református 38,6%, görögkatolikus 10,8%, felekezeten kívüli 9,1% (16,6% nem válaszolt).[12]

2022-ben a lakosság 91,2%-a vallotta magát magyarnak, 12,6% cigánynak, 0,3% ukránnak, 0,2% horvátnak, 0,1-0,1% szerbnek, szlovénnek, lengyelnek, németnek és örménynek, 1,2% egyéb, nem hazai nemzetiségűnek (8,7% nem nyilatkozott; a kettős identitások miatt a végösszeg nagyobb lehet 100%-nál). Vallásuk szerint 14,1% volt római katolikus, 37% református, 10,3% görög katolikus, 1,3% egyéb keresztény, 0,3% ortodox, 0,2% evangélikus, 9,8% felekezeten kívüli (26,6% nem válaszolt).[13]

Remove ads

Nevezetességei

  • Református temploma - A 1314. századból való, román, gótikus stílusú épület.
  • Orosz-kastély
  • A katolikus templom egykor a kastély kápolnája volt. A kápolna eredetileg nagy területre kiterjed , a kastéllyal egy időben épült.

Híres emberek

Források

Jegyzetek

Külső hivatkozások

Loading related searches...

Wikiwand - on

Seamless Wikipedia browsing. On steroids.

Remove ads