Szerelmem, Hirosima

A Szerelmem, Hirosima (eredeti cím: Hiroshima mon amour) Alain Resnais első játékfilmje, melyet 1959-ben mutattak be.

Szerelmem, Hirosima (Hiroshima mon amour)
1959-es francia–japán film
Emmanuelle Riva 1962-ben
Rendező	Alain Resnais
Producer	Anatole Dauma Samy Halfon
Műfaj	filmdráma romantikus film
Forgatókönyvíró	Marguerite Duras
Főszerepben	Emmanuelle Riva Eiji Okada
Zene	Georges Delerue Giovanni Fusco
Operatőr	Michio Takahashi Sacha Vierny
Vágó	Jasmine Chasney Henri Colpi Anne Sarraute
Jelmeztervező	Gerard Collery
Gyártásvezető	Kamenka Sacsa Sirakava Takeo
Gyártás
Gyártó	Argos Films
Ország	Franciaország Japán
Nyelv	francia
Játékidő	91 perc
Képarány	1,37:1
Forgalmazás
Forgalmazó	Pathé films
Bemutató	1959. június 10.
További információk
IMDb PORT.hu
A Wikimédia Commons tartalmaz Szerelmem, Hirosima témájú médiaállományokat.
Sablon Wikidata Segítség

Cselekmény

Egy francia filmszínésznő egy háborúellenes dokumentumfilm forgatásán vesz részt Hirosimában. A forgatás vége felé megismerkedik egy japán építésszel. Szerelmük amilyen tiszta, annyira reménytelen. A színésznőben az együttlét alatt felidéződik első szerelme, egy német katonafiú, akivel szülővárosában, a megszállt Nevers-ben szerették egymást. A németet a felszabadulás napján a szeme láttára végezték ki. Őt magát pedig a szégyenletesnek kikiáltott kapcsolat miatt a saját szülei alázták meg.

Szereplők

Szerep	Színész[1]	Magyar hangja (1. szinkron)[2]
A nő	Emmanuelle Riva	Kútvölgyi Erzsébet
A férfi	Eiji Okada	Timár Béla
Anya	Stella Dassas	N/A
Apa	Pierre Barbaud	N/A
Német katona (szerető)	Bernard Fresson	N/A

A film jelentősége az egyetemes filmművészetben

1960 táján éppolyan felszabadító, felfedező hatást tett rám – és egész generációnkra – mint a Négyszáz csapás vagy a Kifulladásig. Míg az előzők a kamera, a színészek, a történet szabad kezelésével, a felelőtlen játékossággal ejtettek lázba bennünket, a Hirosima a szerkesztés szigorúságával, a dokumentumok és az irodalmiasság addig összeegyeztethetetlen szélsőségeinek összepárosításával, a többféle idősík természetes összejátszásával, a zenei szerkesztésmód következetességével ragadott meg. Azok a gyors, váratlan vágások a múltba és vissza, Fusco fúvós kamarazenéjének fenyegető és nosztalgikus, feszített akkordjai jó néhány filmben köszöntek vissza a világ minden táján.

– Kézdi-Kovács Zsolt – Filmvilág^[3]

A filmet nemcsak a létrejötte idején bonyolultnak ható, elmélyült emberi, erkölcsi és politikai tartalma, hanem gyökeresen újszerű eszközei, stiláris, filmnyelvi eredetisége is minden idők egyik kiemelkedő filmjévé teszi. Resnais a maga idejében nehezen befogadható formai vívmányait ma már a középszerű televíziós sorozatok is gyakran alkalmazzák.

Díjak, jelölések

• Oscar-díj (1961)
  • jelölés: legjobb eredeti forgatókönyv (Marguerite Duras)
• Cannes-i filmfesztivál (1959)
  • jelölés: Arany Pálma (Alain Resnais)^[4]
• BAFTA-díj (1961)
  • díj: UN award (Franciaország, Japán)
  • jelölés: legjobb film bármely forrásból (Alain Resnais)
  • jelölés: legjobb külföldi színésznő (Emmanuelle Riva)
• Directors Guild of America (1961)
  • díj: legjobb rendezés (Alain Resnais)
• French Syndicate of Cinema Critics (1960)
  • díj: legjobb film (Alain Resnais) megosztva a Négyszáz csapás (1959) c. filmmel
• New York-i Filmkritikusok Egyesülete (1960)
  • díj: legjobb idegen nyelvű film (Franciaország, Japán)