Táncdalfesztivál ’66

az első magyar táncdalfesztivál 1966 nyarán, amit a Magyar Televízió az Erkel Színházból közvetített From Wikipedia, the free encyclopedia

Táncdalfesztivál ’66
Remove ads

A Táncdalfesztivál '66 – az első magyar táncdalfesztivál 1966 nyarán, amit a Magyar Televízió az Erkel Színházból közvetített. A műsorvezető az egyes elődöntőkben Takács Marika, Lénárd Judit és Tamási Eszter tévébemondó volt.

Gyors adatok
Thumb
Koós János (Annyi ember él a földön)

Ezen a fesztiválon mutatkozhattak be először a nagy nyilvánosság előtt az éppen születőben levő beatnemzedék emblematikus képviselői, így az Illés és a Metró, Omega együttes, Kovács Kati aki az előző évben megrendezett Ki mit tud?-ot is megnyerte, valamint Koncz Zsuzsa és Zalatnay Sarolta

Helyet kaptak a versengésben a hagyományos tánczene korábbról is jól ismert előadói, úgymint a nők közül Ambrus Kyri, Hollós Ilona, Mátrai Zsuzsa, Mikes Éva, Sárosi Katalin, Toldy Mária, Záray Márta, a férfiak közül Aradszky László, Koós János, Korda György, Németh József, Vámosi János.

Fiatal előadóként lépett fel Harangozó Teri, valamint Molnár Piroska, a Színművészeti Főiskola akkori hallgatója, azóta A Nemzet Színésze cím birtokosa.

Két első, négy második díjat, előadóművészi, közönség- és különdíjakat osztottak ki. Az első díjat megosztva Kovács Kati Nem leszek a játékszered és Toldy Mária Más ez a szerelem című dala nyerte el.

Szokatlan, dinamikus hangzást jelentett akkoriban az Illés-együttes Még fáj minden csók, illetve Kovács Kati Nem leszek a játékszered című dala, melyek sokakban ellenérzést, még többekben valószínűleg óriási tetszést váltottak ki, hisz' mindkét dal a fesztivál egy-egy első és második helyezését érte el.

Ekkor még állványra rögzített mikrofon előtt, szigorúan egyhelyben állva énekeltek az előadók.

A Fesztivál idején a versenyző 60 dal közül 28 jelent meg kislemezen. A nosztalgia jegyében, 25 évvel később nagylemezen, kazettán és CD-n is kiadták az elhangzott legjelentősebb felvételeket.

Remove ads

A versenydalok

  A döntőbe jutott
További információk Előadó, Dal ...
Remove ads

Döntő (augusztus 20.)

      Győztes (megosztott) |       2. helyezett (megosztott)
További információk #, Előadó ...
Remove ads

A díjazottak

Az első táncdalfesztiválon két dal kapott első és négy dal második díjat, emellett még számos különdíjat is kiosztottak.[2]

További információk Díj, Előadó ...

Különdíjak

Jegyzetek

Külső hivatkozások

Források

Loading related searches...

Wikiwand - on

Seamless Wikipedia browsing. On steroids.

Remove ads