Tengrizmus

A tengrizmus ősi közép-ázsiai vallás, amelyet a sámánizmus,^[1] animizmus,^[1] totemizmus ^[1] és az őstisztelet ^[1] jellemez. Olyan politeista vallás, amelynek élén egy főisten áll.^[2][3][4] Több változata volt; legfejlettebb formáját a kazárok gyakorolták.

Együtt élt a sámánizmus hitrendszerével, attól egyes elemei nehezen választhatók el; valószínűleg szorosan összefonódott a két hitvilág. Fő istensége Tengri, az égi atya, a mindenség teremtője. A középkor előtti török államok kánjai Tengri megbízására alapozták hatalmukat, Tengri fiaiként és földi képviselőiként mutatkoztak be.^[1]

Az eurázsiai sztyeppi népek ősvallása volt, fénykorában óriási területen élő népcsoportok követték. A hsziongnu, hszienpej, türk, bolgár, mongol, hun és altáji népek fő hitvilága volt,^[1] mielőtt a túlnyomó többségük felvette a buddhizmust, az iszlámot vagy a lámaizmust. Egy korábbi politeista vallást váltott fel; amely a hunok, eurázsiai avarok és a korai magyarok vallása is volt.^[1]

A tengrizmust a tibeti buddhizmussal és burhanizmussal együtt még mindig aktívan gyakorolják Jakutföldön, Burjátföldön, Tuvában és Mongóliában.^[1] Néhány rituálét és ünnepséget még mindig nyilvánosan megfigyelnek, de elvesztették mély spirituális jelentőségüket.^[1] Vannak modern mozgalmak is a tengrizmus felélesztésére, különös tekintettel a természeti erőkkel való harmóniára és a Földről való gondoskodásra.^[1]

Tengri

Táltosdob

Bővebben: Tengri

Bizonyos népeknél csak az embert teremtette meg és nincs szó világteremtésről.^[5] Az istenvilág központjában ő áll, aki az égben lakik. Az ég (menny) török neve tanri. E szót Ahmad ibn Fadlán az oguzokkal kapcsolatban idézi.

A vallástörténet Tengri istenség nyomán nevezi a hozzá kapcsolódó vallást tengrizmusnak. A türk feliratok az égisten tevékenységét a jarat igével írják le. Magyar megfelelője e szónak a gyarat, melyet ma gyárt-nak mondunk.

A többi isten

Ahmad ibn Fadlán leírja, hogyan tisztelik a baskírok az egyik istenségüket: neve vélhetően Mag. Azon kívül felsorolja további tizenkét istenségüket: Tél, Nyár, Eső, Szél, Fa, Ember, Ló, Víz, Nap, Éjszaka, Halál, Föld. A legnagyobb, tizenharmadik istenük az Ég ura, illetve megszemélyesítője.^[6]

Jákút felsorolásában a Halál mellé az Élet is be van toldva, azaz nála már tizennégy istenről van szó. Pontosabban még ennél is többről: beszámolója szerint egyes törzsek kígyókat, halakat és darvakat is tiszteltek.^[6]

Jákút tudósításának szóban forgó szakaszai ekként szólnak:

„Közülük mindegyik egy fadarabot penis formára farag, s azután nyakába akasztja; ha utazni, vagy pedig ellenséggel szembeszállni kíván, megcsókolja s előtte leborulva azt mondja »Úristen, tégy velem így meg így!« Erre azt mondtam a tolmácsnak »Kérdezd meg valamelyiket, miféle érve van erre nézve, és miért tekinti istenének!« Felelte »Azért, mert én is ehhez hasonlóból jöttem a világra, és nem ismerek kívüle mást, ami létrehozott volna.«” (Kmoskó Mihály fordítása.)^[6]

„Vannak közülük egyesek, akik állítják, tizenkét istenük van: istene van a télnek, nyárnak, esőnek, szélnek, fának, embernek, lónak, víznek, éjjelnek, nappalnak, halálnak, életnek s földnek. Az az isten, aki az égben van, a legnagyobb köztük, jóllehet az velük közös megegyezés alapján állapodik meg, s mindegyikük helyeslőleg veszi tudomásul, amit társa tesz. »Távol legyen Allahtól, amit ezek a gonosztevők és hálátlanok (hitetlenek) állítanak, a lehető legtávolabb!« Láttunk közülük olyan törzset, amely kígyókat, egy olyan törzset, amely halakat, egy olyan törzset, amely darvakat tisztel; erre vonatkozólag értésemre adták: amikor egy velük ellenséges néppel hadakoztak, amely őket megszalasztotta, a darvak megszólaltak a hátuk mögött, mire azok, akik őket megszalasztották, megfutamodtak; ezért tisztelik a darvakat azt mondva: »Ez a mi istenünk, mert megszalasztotta ellenségeinket«; ezért tartják azokat tiszteletben.” (Kmoskó Mihály fordítása.)^[6]

A vallási uralkodó

A türk feliratok szerint a türk uralkodó, a kagán az égistenhez hasonló, az égisten hozta létre, azaz „gyártotta”: tengri teg tengri jaratmis türk Bilge kagan. A kagán ugyanúgy gyakorolja a teljhatalmat a birodalomban, ahogyan az égisten a mennyben. A tengrizmusra jellemző a szent királyság.

Ibn Fadlán a kazárokkal kapcsolatban írja le, hogy a kagán a nép jólétének letéteményese, akinek ha lejár az ideje, szertartásosan meggyilkolják. A 10. századi al-Isztahri leírja a kazárokról, hogy az új kagánt selyemzsinórral fojtogatni kezdik, amíg lélegzetét nem veszti, s ekkor megkérdezik tőle, hány évig akar uralkodni. Ha ezen idő előtt nem hal meg, akkor megölik. Az Északi Csou uralkodóház évkönyvei hasonlót írnak a türkökről. Az új uralkodót nemezbe tekerik, kilencszer megforgatják. Ezután nagy hajlongások közepette lóra ültetik, és meglovagoltatják, majd selyemzsinórral úgy fojtogatják, hogy éppen csak életben marad. Ekkor gyorsan megkérdik, mennyi ideig akar kagán maradni. S ekkor ő – alig van magánál – érthetetlen szavakat mormol. Ebből vonja le azután környezete a következtetést, hány évig fog uralkodni. S ha nem hal meg ezen időpont előtt, akkor megölik. A 750. év körüli időkből származó ujgur feliratokon is találtak utalást hasonló szokásra.

A kagán szentsége a török népeknél azt jelenti, hogy kutja van. A kut hittel kapcsolatos fogalom, mely anyagi képzetekben gyökerezik. A kut a kirgizeknél egyik formájában vörös kocsonyaként csöpög a sátor nyílásán keresztül a tűzhelyre. De a kut jelentett varázsszert, életerőt, lelket, szerencsét, boldogságot is.

A vallási uralkodó és a hatalmat ténylegesen gyakorló helyettese alkották a szakrális kettős királyság intézményét.