Terep Százas
From Wikipedia, the free encyclopedia
Remove ads
A Terep Százas egy 104,6 kilométeres ultramaratoni terepfutó verseny 3582 méter szintemelkedéssel a Budai-hegységben és Pilisben, melyet a résztvevőknek 17 órán belül kell teljesíteniük.


2006-tól 2009-ig Korányi Balázs, Nagy Péter és az Ultrafutók Magyarországi Szövetsége rendezte a versenyt, majd 2010-től Csányi „Csanya” László és Farkas László vették át a rendezést.
2006 és 2008 között a verseny azonos időben és azonos útvonalon haladt a Kinizsi Százas teljesítménytúrával, de a két rendezvényt két különböző – ám szorosan együttműködő – csapat rendezte.
2009 és 2014 közt a versenyt új, az eredetitől teljesen különböző útvonalon rendezték meg. Ennek oka, hogy a Terep Százas rendezőinek a Kinizsi Százas rendezőivel gyümölcsözően induló kapcsolata az idők folyamán megromlott, ezért a két esemény különvált.
2013-ban az új útvonal is kisebb módosításokon ment keresztül, ami kis mértékben növelte a távot és a szintemelkedést is.
2006 és 2014 közt a Terep Százas Magyarország legnépesebb ultramaratoni terepversenye volt.
Remove ads
Rekordok
Az eredeti – a Kinizsi Százassal megegyező – útvonalon a férfiak versenyében a legjobb eredményt Németh Csaba érte el 2007-ben 8:52:13-as idejével. A női csúcsot Balogh Andrea állította fel 10:36:33-mal 2008-ban. Mind a női, mind a férfi pályacsúcs egyben az 1981 óta rendezett Kinizsi Százas pályacsúcsa is.
Az új útvonalon a legjobb időt Németh Csaba futotta 2011-ben, ideje 8:59:29 volt. A legjobb női idő Balogh Andreáé 2009-ből, ideje 11:04:41.
A rekordok nem összehasonlíthatók a két útvonal esetében, mivel az új útvonal jóval nehezebb.
Remove ads
Eredmények
Részidős eredménylisták:
2006, 2007, 2008, 2009, 2010, 2011, 2012, 2013, 2014,
Férfiak
Nők
Remove ads
Útvonal
Útvonal szárligeti céllal (2006–2007): Csillaghegy – Nagy-Kevély – Kevély-nyereg – Hosszú-hegy – Pilis-nyereg – Kétágú-hegy – Dorog – Nagy-Gete – horgásztó – Hegyes-kő – Mogyorósbánya – Péliföldszentkereszt – Bika-völgy – Pusztamarót – Gerecse egyházi üdülő (korábban gyermeküdülő) – Bánya-hegy – Koldusszállás – Somlyóvár, kulcsosház – Kisegyházi tavak – Nagyegyháza – Szárliget
Útvonal tatai céllal (2008): Csillaghegy – Nagy-Kevély – Kevély-nyereg – Hosszú-hegy – Pilis-nyereg – Kétágú-hegy – Dorog – Nagy-Gete – horgásztó – Hegyes-kő – Mogyorósbánya – bajóti Öreg-kő – Péliföldszentkereszt – Bika-völgy – Pusztamarót – Gerecse egyházi üdülő – Bánya-hegy – Koldusszállás – Baji vadászház – Baj – Tata
Útvonal 2009-től: Pesthidegkút – Nagykovácsi – Piliscsaba – Piliscsév – Klastrompuszta – Pilis-nyereg – Dobogókő – Dömös – Prédikálószék – Pilisszentlászló – Visegrád – Pilisszentlászló – Lajosforrás – Csobánka – Pilisborosjenő – Pesthidegkút
Források
Wikiwand - on
Seamless Wikipedia browsing. On steroids.
Remove ads