The Artist – A némafilmes
2011-es francia fekete-fehér némafilm From Wikipedia, the free encyclopedia
Remove ads
A The Artist – A némafilmes (eredeti cím: The Artist), vagy gyakran csak A némafilmes 2011-ben bemutatott francia-belga-amerikai fekete-fehér film Michel Hazanavicius rendezésében, Jean Dujardin és Bérénice Bejo főszereplésével. A film Hollywood úgynevezett aranykorában, a hangosfilmek megjelenésének idején játszódik.
A némafilmest a 2011-es cannes-i fesztiválon mutatták be, Jean Dujardin megkapta a legjobb férfi alakítás díját.[2] Hazanavicius alkotását hat Golden Globe-díjra jelölték. A film a legjobb komédia vagy musical, a legjobb drámai színész és a legjobb eredeti filmzene kategóriákban győzni is tudott.[3]
A filmet tíz Oscar-díjra jelölték,[4] amelyből ötöt megkapott. A legjobb film díja mellett, a legjobb eredeti filmzene és a legjobb jelmeztervezés kategóriákban is nyert, míg Michel Hazanavicius a legjobb rendező díját vehette át. A legjobb férfi főszereplő Jean Dujardin lett, aki élete első jelölésével győzni is tudott, ezzel pedig első francia színészként érdemelte ki az elismerést.[5]
A film megkapta az Amerikai Producererek Céhe díját (PGA),[6] a rendezők díját (DGA),[7] illetve a színészi céh díját (SGA) is.[8]
Remove ads
Történet
A film cselekménye a Hollywood aranykorszakának is nevezett 1927 és 1932 közötti időszakában játszódik. Ekkortájt jelentek meg a filmtörténelem új korszakát fémjelző hangosfilmek, ezzel a némafilm halálát okozva.
George Valentin, (Jean Dujardin) korának legnépszerűbb némafilmese, fürdik a népszerűségben, a közönség él-hal érte. A film korai szakaszában Peppy Miller, (Bérénice Bejo) egy George-dzsal való találkozás hatására úgy dönt, hogy részt vesz a közelgő színészválogatáson. Majd George közbenjárásának köszönthetően egy csapásra a filmiparban találja magát. A forgatások során a két színész közt izzik a levegő, örömmel dolgoznak egymással, ennek hatására George és felesége, Doris (Penelope Ann Miller) egyre inkább elhidegülnek egymástól, majd rövid időn belül a válás mellett döntenek.
George népszerűsége az évek alatt cseppet sem változott, de megkezdődött a hangosfilmek térhódítása. A Kinograph Stúdió tulajdonosával való konfrontációját követően saját film forgatásához kezd a technikai újítások mellőzésével. Azonban a film bemutatása csúfos kudarccal végződik, mely a színész bukásához vezet. Az Al Zimmer (John Goodman) tulajdonában lévő stúdió eközben megkezdi a hangosfilmek gyártását, immár George nélkül. A Kinograph új sztárjává a korábban George által támogatott Peppy Miller avanzsál.
George, pénzének jelentős részét a nagy gazdasági világválság kezdetét jelentő fekete csütörtök eredményeként elveszti, de a megbukott filmje és a válás is komoly anyagi megpróbáltatásokat jelent a számára. A teljes anyagi csőd elkerülése érdekében vagyontárgyait értékesíti, de emellett még a személyes holmijai is kalapács alá kerülnek. A nincstelenség hatására sofőrjét és egyben barátját, Cliftont (James Cromwell) is elbocsátja. A megrogyott színésznek így egyetlen társaságát Jack (Uggie), a kutyája jelenti. A mindennapi megpróbáltatásokat, illetve a pályája töréséből eredő keserűséget alkohol segítségével kívánja orvosolni.
George az egyre súlyosbodó alkoholproblémai mellett rádöbben, elvesztett minden korábban fontosnak hit értéket és a kudarcok eredményeként még az erkölcsét is feladja. Az őrület határán állva lakása közepén felgyújtja filmarchívumának minden darabját, egy kivételével, melyen ő és Peppy egyik érzelemdús jelenete került megörökítésre. A gyorsan égő filmszalagok a teljes lakást behálózva hatalmas füstfelhőt árasztanak, ezzel meghiúsítva a menekülés lehetőségét. Jack, a kutya a lakásból kimenekülve felkelti egy rendőr figyelmét, majd a baleset helyszínére vezeti, ezzel megmentve gazdája életét.
Peppy a hír hallatára a kórházba siet, majd az orvosokkal való konzultálást követően átszállíttatja George-ot saját otthonába, hogy ott lábadozhasson tovább. George, állapota javulását követően felfedezi korábbi értéktárgyait Peppy házának egyik eldugott szobájában, mely az újabb kiborulását eredményezi. A kiégett lakásába veszi az irányt, ahol kis híján öngyilkosságot hajt végre, de Peppy még idejében érkezve meggátolja a tragédiát.
George a megpróbáltatásait követően a filmipar újabb változásait – nevezetesen a musicalek megjelenését – kihasználva Peppy segítségével újra színpadra kerül. Közös produkciójukkal a stúdió teljes stábját ámulatba ejtve – beleértve a szőrös szívű, és rendkívül kritikus Al Zimmert is – elindulnak a halhatatlanság útján.
Remove ads
Szereplők
Zene
A film zenéjét Ludovic Bource szerezte. A filmzene a Brüsszeli Filharmonikusok közreműködésével, Ernst Van Tiel vezényletével készült. A felvételre 2011 áprilisában, szintén Brüsszelben, a Flagey 4-es számú stúdiójában került sor.[10] Az albumot a Sony Classical Records adta ki.[11]
A lemezen szerepel Duke Ellington Jubilee Stomp című, 1928-ban felvett műve, illetve Red Nichols Imagination címet viselő, 1930-ban felvett alkotása is.[12][13]
A lemezen egy zeneszám, a Pennies from Heaven Rose "Chi-Chi" Murphy előadásában szerepel. A zeneszámot 1936-ban írták, de mégis helyet kapott az 1927 és 1932 között játszódó filmben.[14]
Számlista
Kritikai fogadtatás
A kritikusok többnyire pozitívan írtak A némafilmesről. Több kritikus Top 10-es listáján is helyett kapott.
Remove ads
Díjak és jelölések
.svg){kind=link}
.svg){kind=link}
Michel Hazanavicius alkotása az IMDb nyilvántartása szerint 107 díjat nyert meg, és emellett 70 jelölést tudhat magáénak.[21]
Források
További információk
Wikiwand - on
Seamless Wikipedia browsing. On steroids.
Remove ads