The Jackson 5

From Wikipedia, the free encyclopedia

The Jackson 5
Remove ads

A The Jackson 5, később The Jacksons amerikai együttes volt, 1964 és 1989 közt állt fent.

Gyors adatok

1963-tól a Jackson család több tehetségkutatón vett részt, így próbáltak betörni a zenei életbe. 1964-ben The Jackson Brothers néven alapította az együttest a Jackson család hat fiúgyermeke közül az első három, Jackie, Tito és Jermaine. Menedzserük az apjuk, Joseph Jackson volt. 1966-ban lépett be a következő két testvér, Marlon és Michael, ekkor változtatták a nevet The Jackson 5-ra. Elsőként a Steeltown Records szerződtette 1968-ban, így megjelenhetett első daluk a Big Boy. Diana Ross ajánlására 1969-ben szerződtek le a Tamla Motown kiadóhoz, ugyanebben az évben jelent meg bemutatkozó albumuk, a Diana Ross Presents The Jackson Five, amely meghozta a világhírt számukra. Diana Ross koncertjén előzenekarként szórakoztatták a közönséget. Az együttesben Tito szólógitáron, Randy billentyűs és ütőhangszereken, Jermaine pedig basszusgitáron játszott.

1975-ben az együttes átszerződött az Epic Records kiadóhoz, The Jacksons néven. Jermaine kilépett az együttesből, mert a Motownnál maradt, ahol elvette a kiadóvezető Berry Gordy lányát. Helyére a legkisebb fiútestvér, Randy Jackson csatlakozott. 1984-ben megjelent Victory című albumuk, ennek a felvételeire Jermaine visszatért az együtteshez, Michael pedig, aki ekkorra már szupersztár lett és inkább saját szólókarrierjével foglalkozott, kevesebbet szerepelt testvéreivel. Az ezt követő években a csapat feloszlott, a testvérek saját karrierbe kezdtek. 1989-ben készült el utolsó albumuk, 2300 Jackson Street címmel.

A The Jackson 5 öt nagylemeze, valamint 15 kislemeze vezette a Billboard listáját. 1997-ben a rock and roll halhatatlanjai közé választották őket. Az együttes hihetetlen népszerűségre tett szert, megdöntötték a The Beatles több rekordját is. Gyakran léptek fel Elvis Presley-vel, angliai koncertjeik alkalmával pedig előzenekaruk az akkor még ismeretlen Elton John volt.

Remove ads

Tagok

További információk Tag neve, Aktív évek ...
Remove ads

Diszkográfia

Stúdióalbumok

Motown-kiadványok (a The Jackson 5 néven)
  • Diana Ross Presents The Jackson 5 (1969)
  • ABC (1970)
  • Third Album (1970)
  • The Jackson 5 Christmas Album (1970)
  • Maybe Tomorrow (1971)
  • Goin' Back to Indiana (1971)
  • Greatest Hits (The Jackson 5-album) (late 1971)
  • Lookin' Through the Windows (1972)
  • Skywriter (1973)
  • G.I.T.: Get It Together (1973)
  • Dancing Machine (1974)
  • Moving Violation (1975)
  • Anthology (1975)
CBS-kiadványok (a The Jacksons néven)
  • The Jacksons (1976)
  • Goin' Places (1977)
  • Destiny (1978)
  • Triumph (1980)
  • Victory (1984)
  • 2300 Jackson Street (1989)
Remove ads

Források

Loading related searches...

Wikiwand - on

Seamless Wikipedia browsing. On steroids.

Remove ads