Való Világ 6
magyar valóságshow hatodik évada From Wikipedia, the free encyclopedia
Remove ads
A Való Világ 6 a Való Világ reality műsor hatodik szériája és a sorozat első része, ami már nem az RTL-en, hanem az RTL Kettő-n kerül vetítésre. A show 2014. január 12-én kezdődött, közel két évvel az előző évad fináléja után.
Az előző szériához képest az egyik műsorvezető személye is megváltozott, a hatodik évad házigazdái Lilu és Istenes Bence. A korábbi években megszokott BeleValóVilág című háttérműsor csak a játék indulása után 3 héttel került műsorra, a napi összefoglalót követő idősávban, Csobot Adél és Rácz Béla (VV4 Béci) vezetésével.
A műsor május 11-én Aurelio győzelmével ért véget.
Remove ads
A műsor menete
Változások
A Való Világ hatodik szériájának legnagyobb újítása, hogy a nézői szavazás alapját immáron nem az SMS-ek, hanem egy okostelefonra fejlesztett alkalmazáson keresztül leadott – díjmentes – voksok adják. Érdekessége, hogy a leadott szavazatot módosítani lehetett, ha a műsor nézőjének változott a véleménye.
A korábbiaktól eltérően, ezúttal beszavazóshow nélkül jutottak be a játékosok a Villába. A játék során lezajlott nézői szimpátiaszavazás alapján történt kiesés, valamint kizárás is, ennek köszönhetően az új lakókkal együtt sem tartózkodtak 12-nél többen a Villában egyszerre.
A kihívás során – az alkalmazás segítségével történő szavazást megkönnyítendő – a kihívott félre immáron nem zöld, hanem kék színű kendő került. A védettséget jelző kendő színe továbbra is a lila maradt.
Villalakók
Kiválasztás
Finálé
A végeredmény
Az est menete
A Finálé 2014. május 11-én került megrendezésre, ahol Aurelio, Viki és Zsófi küzdött a főnyereményért.
Az estét a ByTheWay fellépése nyitotta. Az utolsó nap összefoglalóját követően lezárták a szavazást. A legkevesebb szavazatot (az összes szavazat 27,01%-át) Viki kapta.
A két versenyben maradt játékos kiment a stúdióba, ahol kisfilmeket mutattak be a Villában töltött életükről. Ezt követően ismét visszatértek a Villába. További kisfilmek után lezárták a szavazást. Az eredményhirdetéskor Zsófi a szavazatok 49,75%-át kapta, így a Való Világ hatodik szériáját végül Aurelio nyerte 50,25%-kal. Nyereménye egy éven át havi 1 millió forint, egy lakás és egy autó.
Remove ads
Készítése
A műsor helyszínéül az előző két szériában megismert kupola adott helyet, mely Budapesten a Nagytétényi úti Campona áruház mellett található.
Első alkalommal fordult elő, hogy a játék ideje alatt országgyűlési választásokat tartanak. A villalakók állampolgári joga, hogy szavazhattak a számukra kijelölt egyik budafoki szavazókörzetben. 2014. április 6-án, a még bent lakó hét játékosból négyen éltek a szavazás lehetőségével. A szavazóhelyiségig egyenként, sötétített üveges kisbuszokban szállították a lakókat.[9]
Adásidő
A műsor este 22:00-kor kerül adásba, 16-os korhatárral.
Tematikus hetek
Remove ads
Jegyzetek
További információk
Wikiwand - on
Seamless Wikipedia browsing. On steroids.
Remove ads