Wellhello
Magyar zenekar From Wikipedia, the free encyclopedia
Remove ads
A Wellhello egy 2014. július 16-án alapított kevert műfajokkal játszó akusztikus zenekar hiphop stílussal alapozva, tagjai az ismert magyar rapper, Fluor Tomi és az énekes-dalszerző, Diaz. A formáció a "Rakpart" című dalával lett ismert, megjelenését követően egyből a sláger- és a rádió játszási listák élére került.[1] Első albumuk 2015 márciusában jelent meg és egy nap alatt az első helyen nyitott az iTunes charton, ezt követően az együttes pedig egy közel száz állomásból álló turnéra indult Elnöki Tour néven.[2]
Remove ads
Karrier
Kezdetek
A Wellhello tagjai a formáció megalakulása előtt is ismertek voltak. Fluor Tomi országos hírnévre a 2010-ben megjelent Lájk című albumával tett szert, melyben elsőként dolgozott együtt SP-vel, a "Party arc" című dalban, majd ezt a pozícióját tartotta meg az album többi nagy slágerével, a "Lájk"-kal és a "Mizu"-val. A Wellhello előtt Diaz is ismert dalszerző volt, együtt dolgozott már többek között a Hősökkel, a Halott Pénzzel és Éder Krisztiánnal is. A két tag elsőként 2006-ban találkozott Balatonalmádiban az Animal Cannibals táborában. Elmondásuk szerint ezt követően több évig nem is beszéltek, majd Fluor volt az aki a 2010-es albuma egyik száma miatt felkereste Diazt, így a "Köpköde (Partyállat rap)" című dal lett az első közös munkájuk.[2]
2014-2015: fogadtatás és az első album
A Wellhello első megjelent dala a "Rakpart" volt, amely már az első napon az iTunes listájának első helyén nyitott, majd pedig a Mahasz több listájának, mint például Single (track) Top 40-nek is, az első helyére került.[3]
Remove ads
Zenekar
- Fluor Tomi - énekes (frontember)
- Diaz - énekes (frontember)
- Tóth Balázs - szaxofon, EWI, vokál
- Budai Béla - dob
- Kőrös Tamás - basszusgitár
- Faragó Viktor - szólógitár
- Kovács Felícián - billentyű, vokál
Diszkográfia
Nagylemezek
Középlemezek
Kislemezek
Egyéb, slágerlistákon megjelenő dalok
Remove ads
Turnék
- Elnöki Tour (2015)
Filmek
- #Sohavégetnemérős (2016)
Díjak és jelölések
MTV Europe Music Awards
Jegyzetek
Wikiwand - on
Seamless Wikipedia browsing. On steroids.
Remove ads