Weimari köztársaság
Németország 1918/1919–1933 között / From Wikipedia, the free encyclopedia
A weimari köztársaság (németül: Weimarer Republik) a németországi monarchia államrendszerét 1919-ben felváltó polgári demokratikus, parlamenti képviseletű, szövetségi köztársaság történészek által adott neve, melyet Weimar városa után kapott, ahol az alkotmányozó nemzetgyűlés összeült. Az ország hivatalos elnevezése továbbra is Német Birodalom (Deutsches Reich) volt. A köztársaság az első világháborút követő 1918–1919-i német forradalomban alakult ki.
Német Birodalom | |||||
Deutsches Reich 1918. november 9. (a köztársaság kikiáltása) – 1933. január 30. (Hitler kancellári kinevezése) | |||||
| |||||
Németország 1919 és 1937 között | |||||
Nemzeti himnusz: Das Lied der Deutschen | |||||
Általános adatok | |||||
Fővárosa | Berlin | ||||
Terület | 468 787 km² (1925)[1] | ||||
Népesség | 62 411 000 fő (1925)[1] | ||||
Népsűrűség | 133 fő/km² (1925)[1] | ||||
Hivatalos nyelvek | német nyelv | ||||
Vallás | 1925-ös népszámlálás[2] 64,1% protestáns (lutheránus, református) 32,4% római katolikus 0,9% zsidó 2,6% egyéb | ||||
Államvallás | szekuláris állam | ||||
Nemzeti ünnep | Augusztus 11. | ||||
Pénznem | Papírmárka (1919–1923) Német járadékmárka (1923–1924) Német birodalmi márka (1924–1933) | ||||
Kormányzat | |||||
Államforma | szövetségi parlamentáris köztársaság | ||||
Államfő | Birodalmi elnök (Reichspräsident) | ||||
| |||||
A Wikimédia Commons tartalmaz Német Birodalom témájú médiaállományokat. |
Az 1919-es januári választások alapján Weimarba összehívott nemzetgyűlés Friedrich Ebertet, a legerősebb párt, a Németország Szociáldemokrata Pártja (Sozialdemokratische Partei Deutschlands – SPD)[3] vezetőjét megválasztotta köztársasági elnöknek, Philipp Scheidemann (SPD) vezetésével koalíciós kormányt alakított, megszövegezte az ún. weimari alkotmányt, melyet ugyanazon év augusztus 11-én fogadtak el. Ez hiányosságai ellenére a korabeli Európa egyik legdemokratikusabb alkotmánya volt, mely széleskörű polgári szabadságjogokat biztosított. A köztársaság stabilizálása éveket vett igénybe, számos bal- és jobboldali próbálkozás volt a megdöntésére, például a Bajor Tanácsköztársaság (1919), a Ruhr-felkelés (1920), a Kapp-puccs (1920) és a müncheni sörpuccs (1923). Az első világháborút lezáró versailles-i békeszerződés nagyarányú területvesztéssel és rendkívül súlyos jóvátételi törlesztéssel büntette Németországot. A gazdaság az összeomlás szélén állt, az infláció elszabadult. A német járadékmárka bevezetése és a Dawes-terv rendezte a jóvátétel ügyét és az amerikai hitelek elindították a gazdasági fejlődést, mely néhány év alatt a világ legnagyobb termelékenységnövekedését produkálta. Külpolitikai téren a rapallói egyezmény (1922) a nemzetközi elszigeteltségből való kitörést, míg a locarnói egyezmény (1925) a határok garantálásával az európai megbékélést és Németországnak a Nemzetek Szövetségébe való felvételét (1926) szolgálta. Friedrich Ebert köztársasági elnök halála (1925) után Paul von Hindenburg töltötte be a tisztséget.
A köztársaság első komolyabb válságjelét az jelentette, amikor 1928-ban a két legnagyobb szavazóbázissal rendelkező polgári párt, a Német Nemzeti Néppárt (Deutschnationale Volkspartei – DNVP) és a Centrumpárt vezetésében jobbratolódás következett be. A DNVP elnöke a szélsőjobboldali Alfred Hugenberg lett, míg a Centrumpártban növekedett Heinrich Brüning és Franz von Papen politikai befolyása. A nagy gazdasági világválság (1929) kirobbanása következtében magasba szökött a munkanélküliség, az Adolf Hitler által vezetett Nemzetiszocialista Német Munkáspárt (NSDAP) támogatottsága gyors ütemben megnőtt. Az 1930-as választásokon a második legerősebb, míg az 1932-es választásokon a legerősebb párttá vált. A köztársaság kormányzása csak az alkotmány rendkívüli jogköröket biztosító 48. törvénycikkének egyre gyakoribb alkalmazásával volt lehetséges. Végül az újraválasztott Hindenburg 1933. január 30-án Hitlert bízta meg kormányalakítással, aki rövid idő alatt felszámolta a köztársaság demokratikus törvényeit, intézményeit, kiépítette a totális nemzetiszocialista diktatúrát, az úgynevezett Harmadik Birodalmat. A weimari alkotmányt formálisan soha nem vonták vissza, de a nemzetiszocialista többségű törvényhozás már tevékenysége legelején jelentéktelenné tette.