hallata

Estonian

Etymology 1

Verb

hallata

1. Da-infinitive of haldama.

Etymology 2

Noun

hallata

1. abessive singular of hall

Hungarian

Etymology

hall (“to hear”) +‎ -ata (noun-forming suffix amalgamated with the possessive)

Pronunciation

• IPA^(key): [ˈhɒlːɒtɒ]
• Hyphenation: hal‧la‧ta
• Rhymes: -tɒ

Noun

hallata

1. [his/her/its] hearing [of/about something]

   Az összeg hallata után lemondtunk a vásárlásról. ― After hearing the amount, we canceled the purchase.

   Az orgonaszó hallata visszaidézte a múlt legjobb koncertjeit. ― The sound of the organ recalled the best concerts of the past.

Declension

Inflection (stem in long/high vowel, back harmony)

	singular	plural
nominative	hallata	—
accusative	hallatát	—
dative	hallatának	—
instrumental	hallatával	—
causal-final	hallatáért	—
translative	hallatává	—
terminative	hallatáig	—
essive-formal	hallataként	—
essive-modal	hallatául	—
inessive	hallatában	—
superessive	hallatán	—
adessive	hallatánál	—
illative	hallatába	—
sublative	hallatára	—
allative	hallatához	—
elative	hallatából	—
delative	hallatáról	—
ablative	hallatától	—
non-attributive possessive – singular	hallatáé	—
non-attributive possessive – plural	hallatáéi	—

Further reading

• hallata in Géza Bárczi, László Országh, et al., editors, A magyar nyelv értelmező szótára [The Explanatory Dictionary of the Hungarian Language] (ÉrtSz.), Budapest: Akadémiai Kiadó, 1959–1962. Fifth ed., 1992: →ISBN.