Białowieża-erdő
természeti világörökségi helyszín From Wikipedia, the free encyclopedia
A Białowieża-erdő (lengyelül: Puszcza Białowieska, fonetikusan: [ˈpuʂt͡ʂa ˌbʲawɔˈvʲɛska] ⓘ, belaruszul: Белавежская пушча, oroszul: Беловежская пуща) az európai síkvidéket egykor borító hatalmas kiterjedésű lombhullató és vegyes őserdő legnagyobb megmaradt darabja.[1] Lengyelország (Podlasiei vajdaság) és Fehéroroszország (Breszti terület és Hrodnai terület) határvidékén fekszik, Breszttől 70 km-re északra és Białystoktól 62 km-re délkeletre.
| Białowieża-erdő | |
| Világörökség | |
 | |
| Kidőlt fa a Białowieża-erdőben | |
| Adatok | |
| Ország | |
| Világörökség-azonosító | 33 |
| Típus | Természeti helyszín |
| Kritériumok | IX, X |
| Felvétel éve | 1979, 1992, 2014 |
| Elhelyezkedése | |
 Białowieża-erdő
Pozíció Európa térképén
| |
 é. sz. 52° 45′ 08″, k. h. 23° 55′ 45″ | |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Białowieża-erdő témájú médiaállományokat. | |
Az erdő ad otthont az európai bölény, a kontinens legnagyobb szárazföldi állata[2] 800 példányának,[3] mely a legnagyobb szabadon élő állomány a világon.[2] Az UNESCO Világörökség része, bioszféra-rezervátum és Natura 2000 különleges természetmegőrzési terület.
Az erdő a Balti-tenger és a Fekete-tenger vízválasztóján terül el.[1] Területe összesen mintegy 150 000 hektár, melyből a nyugati, 62 500 hektáros rész Lengyelország, a keleti, 87 500 hektáros rész pedig Fehéroroszország területén fekszik.[3][4] Északkeleti részén ered és kelet–nyugati irányban keresztülfolyik rajta a Narew folyó.
A térség Lengyelország legszegényebb régiói közé tartozik; a közelben nincsenek jelentős ipari központok, és az 1990 utáni két évtizedben a lakosság negyede elvándorolt.[3]
Az erdőt egyre jobban fenyegetik a klímaváltozás hatásai. 2009-re 50 év alatt 0,8 °C-kal nőtt az éves átlaghőmérséklet; a nyári csapadékmennyiség csökkent, a telek pedig enyhébbek és rövidebbek lettek. A talajvíz szintje három évtized alatt 50 cm-t csökkent, ami a sekély gyökérzetű lucfenyők állományának csökkenéséhez vezetett.[3]
A Białowieża-erdő döntően lombhullató és vegyes erdő. Jellemző erdőalkotó fái a tűnyalábos fenyők, a bükk, a tölgy, az éger és a lucfenyő.[1] Az őserdei állapot jellemzője a nagy mennyiségű holtfa jelenléte.[2] Számos növény- és állatfajnak ad otthont, melyek között Nyugat-, illetve Kelet-Európára jellemző fajok egyaránt megtalálhatók.
Mivel a boreális és a mérsékelt éghajlati övek határán fekszik, így növényvilága az északi és déli flóra elemeit is felvonultatja. A szövetes növények több mint 900 fajának előfordulását jegyezték fel, melyek közül 26 fa-, és 138 cserjefaj. Csaknem kétharmaduk őshonos, a fennmaradó rész emberi tevékenység eredményeképpen jelent meg.[1] Ezen kívül a virágtalan növények és gombák több mint 3000 faja, valamint csaknem 200 moha- és 283 zuzmófaj jelzi a biológiai sokszínűséget.[2]
Faunája is gazdag: az 52 honos emlősfaj között megtalálható az 1929-ben visszatelepített európai bölény, a gímszarvas, az európai őz, a vaddisznó, a hiúz, a szürke farkas, a róka, a nyest, a borz, az európai vidra, a hermelin, az eurázsiai hód és számos denevérfaj. 120 madárfaj költ a területen, köztük a haris, a rétisas, a fehér gólya, a vándorsólyom és az uhu.[1][2] Mindezek mellett megtalálható a gerinctelenek mintegy 8000 faja is.[2] A Fehéroroszország által épített határkerítés ugyanakkor megakadályozza a bölények határ két oldalán élő populációinak keveredését.[3]
Uralkodói vadászterület
A Białowieżai őserdő 8000 éves múltra tekint vissza.[5][6] 1386-tól a Lengyel Királysághoz tartozott; ebben az időszakban I. Zsigmond, Báthory István erdélyi fejedelem és III. Szász Ágost is szigorú szabályokkal védte az erdő állatállományát a királyi vadászatok érdekében.[7] Lengyelország harmadik felosztása után, a 19. században az orosz cárok vadászterülete volt, ami szintén védettséget jelentett számára, például mentes volt az erdőirtások és a korábbi erdőterületek mezőgazdasági művelésbe vonása alól.[1][4] 1888 és 1894 között épült fel a cári kastély Białowieżában.[7] Az első illegális fakivágások az első világháború idején történtek, és 1919-ben pusztult ki innen az európai bölény.[4]
Védetté nyilvánítás
Az erdőt 1921-ben nyilvánították védetté, ezt követően 1929-ben telepítették vissza európai bölényt. 1932-ben itt jött létre Lengyelország első nemzeti parkja.[1] 1939-ben az erdő a Molotov–Ribbentrop-paktum következményeként a Fehérorosz SZSZK része lett, majd a második világháború után kettévágta az országhatár.[8] A területet 1979-ben vették fel az UNESCO Világörökség listájára, 1992-ben pedig kiterjesztették a világörökségi területet a fehéroroszországi oldalra is (ahol 1991-ben jött létre a Belavezsszkaja Puscsa Nemzeti Park[8]), így kiterjedése ma 92 669 hektár.[1][9] 1993 óta bioszféra-rezervátum.[9]
21. századi kihívások
2016 tavaszán Jan Szyszko lengyel környezetvédelmi miniszter bejelentette, hogy engedélyezni fogják a fakitermelés háromszorosára (63 000 m³-ről 188 000 m³-re) emelését az erdőben. A döntést a miniszter és az erdészek betűzőszú-fertőzéssel indokolták, azonban kutatók és környezetvédelmi csoportok szerint a döntés szakmailag értelmetlen, szembemegy a természetvédelmi területeken alkalmazandó gyakorlattal.[10][11] A lépés összeütközésekhez vezetett az Európai Unióval és környezetvédő csoportokkal, akik szerint ellentétes lehet a környezetvédelmi szabályokkal, illetve helyrehozhatatlan károsodást okozhat az őserdőben, a turisták számának csökkenését is okozva. A Greenpeace 120 000 aláírást gyűjtött össze az erdő védelmében.[5] 2017 júliusában az Európai Bíróság átmeneti határozatában a fakitermelés azonnali felfüggesztésére szólította fel Lengyelországot, mielőtt még „komoly és visszafordíthatlan károkat okoznának” a védett erdőségben.[12][13] A lengyel kormány azonban válaszában kijelentette, hogy folytatják a fakivágásokat.[11][14] 2018 áprilisában az Európai Bíróság meghozta végső döntését, mely szerint uniós jogot sért, és illegális volt az intenzív fakitermelés.[15] Mivel a határozat kötelező érvényű, az ügy lezárultával Lengyelország komoly retorziókra számíthat.[11][13]
2022 januárjában Lengyelország úgy döntött, hogy 186 km hosszú, 5 m magas határkerítéssel vágja ketté az őserdőt, válaszul a Fehéroroszország felől 2021 végén felerősödő, jellemzően közel-keleti eredetű illegális migrációra. Ökológusok és természetvédők szerint ez az erdő élővilágában komoly károkat okozhat.[16]
Białowieżai Nemzeti Park (Lengyelország)
A Białowieżai Nemzeti Park (lengyelül: Białowieski Park Narodowy) Lengyelország legrégebbi és Európa egyik legrégebbi nemzeti parkja. 1921-ben nyilvánították védetté, és 1932-ben emelték nemzeti park rangjára Białowieżában. A második világháború után 1947-ben állították helyre, és azóta viseli mai nevét.[1][2] A nemzeti park területét 1996-ban több mint duplájára növelték, azóta az erdő lengyelországi részének egyhatodát fedi le. A 10 517 hektáros összterületből 5726 ha szigorúan védett, de a parkot körülvevő állami erdőgazdaság 3224 hektáros területét is pufferzónának jelölték ki.[2][4] 2009-ben a lengyel kormány kezdeményezte a nemzeti park területének kiterjesztését, de a helyiek az infrastrukturális fejlesztések és befektetések ellehetetlenülésétől félve ellenezték a tervet annak ellenére, hogy a kormány 100 millió złoty kompenzációt ajánlott fel a kilenc érintett településnek.[3]
A nemzeti park kultúrtörténeti szempontból érdekes része az 1889–1894 között épült cári kastély melléképületei és a századfordulón kialakított, 50 hektáros angolparkja, melyet Walery Kronenberg tervezett (a kastély maga 1944-ben leégett). A park legrégebbi épülete az 1845-ben fából épült kúria, legrégebbi műemléke pedig a III. Szász Ágost király 1752-es vadászatának emlékére emelt obeliszk.[2]
Belavezsszkaja Puscsa Nemzeti Park (Fehéroroszország)
A Belavezsszkaja Puscsa Nemzeti Park Fehéroroszország öt nemzeti parkjának egyike.[9] Az erdő 1939 óta (Fehéroroszországhoz kerülése óta) védett terület; 1957-től emellett állami vadászterület is volt. 1991-ben itt jött létre az ország első nemzeti parkja. A területen több mint ezer óriásfát írtak össze, köztük több száz éves famatuzsálemekkel.[8]
A Białowieżai Nemzeti Parkot évente mintegy 150 000 hazai és külföldi látogató keresi fel.[3] A látogatókat jelzett túraútvonalak, kilátók, pihenőhelyek szolgálják. A szigorúan védett területek kötött útvonalon, legfeljebb 20 fős csoportokban, vezetővel látogathatók, és betekintést adnak a fák teljes életciklusába. A többi terület szabadon látogatható; a jelzett útvonalak gyalogosan, kerékpárral és télen sível is bejárhatók. A nemzeti park területén emellett vadaspark, természeti és erdészeti múzeum is működik, valamint megtekinthető a kastélypark és bölénymegfigyelő helyeket is kialakítottak.[17][18][19]
A Belavezsszkaja Puscsa Nemzeti Park csak szervezett túra keretében látogatható.[9] Látogatóinak száma a Szovjetunió összeomlása után évi 200 000-ről 15 000-re esett vissza, de 2003-ra elérte a 62 000-et.[20] Magán az erdőn kívül állatkert, könyvtár és múzeum működik a területén. Két kis szálló is a vendégek rendelkezésére áll, de gyakori, hogy breszti szállásukról tesznek egy kirándulást a nemzeti parkba.[9]
Az országhatáron Fehéroroszország az ezredforduló környékén kerítést épített,[3] de túrázók és kerékpárosok számára működik egy határátkelő.
Upton Sinclair A mocsár (The Jungle) (1906) című könyvének litván főszereplője a regény szerint „Litvánia azon részén született, melyet Brelovicznak neveznek”. Az erdő a tárgya a Belovezsszkaja puscsa című orosz balladának, melyet Alekszandra Pahmutova szerzett 1975-ben, szövegét Nyikolaj Dobronravov írta, és a Pesznyari folkegyüttes adott elő.[21] Szerepel Alan Weisman The World Without Us (2007) című, környezetvédelmi témájú könyvében, mely az ember nélküli Föld képét mutatja be lakatlan, elhagyott helyeken keresztül.[22]
Wikiwand in your browser!
Seamless Wikipedia browsing. On steroids.
Every time you click a link to Wikipedia, Wiktionary or Wikiquote in your browser's search results, it will show the modern Wikiwand interface.
Wikiwand extension is a five stars, simple, with minimum permission required to keep your browsing private, safe and transparent.
