Dzserbai csata

A dzserbai csata 1560 májusában volt a mai Tunéziához tartozó Dzserba szigete közelében a keresztény szövetség és az Oszmán Birodalom hajóhada között. Az ütközetet a törökök nyerték meg, aminek révén hatalmuk csúcsára jutottak a Földközi-tenger medencéjében.

Dzserbai csata
A csata korabeli térképe
Időpont	1560. május 9-14.
Helyszín	Dzserba, Tunézia
Eredmény	Döntő oszmán győzelem
Szemben álló felek
Oszmán Birodalom Keresztény szövetség
Parancsnokok
Piali pasa Turgut Giovanni Andrea Doria Juan de la Cerda Don Alvaro de Sande
Szemben álló erők
cc. 86 hajó cc. kb. 100 hajó
Veszteségek
cc. kb. 1000 fő cc. 9 – 18 ezer fő
Térkép
Dzserbai csata Pozíció Tunézia térképén
é. sz. 33° 46′ 60″, k. h. 10° 52′ 60″33.7833, 10.8833

Előzmények

Az Oszmán Birodalom terjeszkedése egyre nagyobb aggodalmat okozott a térség keresztény államaiban. A korábbi negyedszázadban két katasztrofális vereséget is szenvedtek: 1538-ban Prevezánál, 1541-ben pedig Algírnál, mindkétszer Hajreddin Barbarossa ellen. 1558-ban Piali pasa elfoglalta a Baleár-szigeteket, és Turguttal, a kalózkapitánnyal a spanyol partokat fosztogatta. II. Fülöp spanyol király felhívta IV. Pál pápát és szövetségeseit, hogy szerezzék vissza Tripolit Turguttól, aki 1551 augusztusában foglalta el a várost a Szent János lovagrendtől.

A flották

William H. Prescott történész azt írta, hogy a dzserbai hadjáratról szóló korabeli források annyira ellentmondásosak, hogy lehetetlen pontosan leírni, mi történt. Az általánosnak tekinthető történészi vélemény szerint a keresztény szövetségesek – Spanyolország, a Pápai állam, a máltai lovagok, Genova, a Toszkánai Nagyhercegség és a Nápolyi Királyság – 50-60 gályával és 40-60 kisebb hajóval vonultak fel. Giacomo Bosio, a Szent János-lovagrend históriása 54 gályát,^[1] Fernand Braudel francia történész 54 gályát és 36 ellátóhajót írt.^[2] Carmel Testa, aki hozzáférhetett a máltai archívumhoz, a következő felsorolást adta: 54 gálya, 7 brigg, 17 fregatt, két kisebb gálya, 28 kereskedőhajó és 12 kis méretű vízi jármű.^[3] Matthew Carr 200-ra tette a hajók számát. A flotta parancsnoka Giovanni Andrea Doria volt, a genovai admirális, Andrea Doria unokaöccse. Messinából Máltára hajóztak, ahol a rossz idő miatt két hónapot töltöttek.^[4][5] Betegségek miatt kétezer emberük halt meg eközben.

1560. február 10-én a flotta kihajózott Tripoli felé. A katonák számát pontosan nem lehet tudni, Braudel 10 és 20 ezer közötti számot, Testa 14 ezret írt, a régebbi adatok 20 ezer emberről szólnak, de ennyit a kor gályái nem tudtak befogadni. A katonák Tripoli közelében partra szálltak, de a víz hiánya és a betegségek miatt a parancsnokok eltértek az eredeti tervtől, és március 7-én Dzserbára hajóztak. Juan de la Cerda, Szicília alkirálya erődépítésre adott parancsot, de május 11-én váratlanul megérkezett Piali pasa 86 gályából álló flottája Isztambulból.^[6]

A csata

A csatában a keresztény gályák felét elsüllyesztették, vagy elfoglalták. Anderson^[7] 18 ezerre, Guilmartin^[8] 9 ezerre teszi a keresztény veszteséget, megjegyezve, hogy az áldozatok kétharmada az evezősök közül került ki. Az életben maradtak a sziget erődjébe vonultak vissza, amelyet nem sokkal korábban fejeztek be. Hamarosan megtámadta őket a pasa és Turgut közös serege. Giovanni Andrea Doriának sikerült egy kis hajóval elmenekülnie még az ostrom kezdete előtt. A védők három hónapon át kitartottak, végül megadták magukat. Bosio szerint a törökök ötezer foglyot Isztambulba vittek, köztük a spanyol parancsnokot, D. Alvaro de Sandét.

Következmények

A spanyolokat legérzékenyebben az emberveszteség érintette, ugyanis meghalt 600 hivatásos, jól képzett tengerész és 2400 muskétás. Őket nem lehetett egyik napról a másikra pótolni.^[9] A dzserbai csata után a máltai csatorna szabadon állt az oszmán hajók előtt.

Fordítás

Ez a szócikk részben vagy egészben a Battle of Djerba című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

Jegyzetek

1. Giacomo Bosio, History of the Knights of St. John, ed. by J. Baudoin, 1643, Book XV, p. 456.
2. Braudel, Fernand. The Mediterranean and the Mediterranean World in the Age of Philip II (University of California Press, Berkeley, 1995).
3. Carmel Testa,Romegas (Midsea Books, Malta, 2002).
4. R. C. Anderson, Naval Wars in the Levant 1559-1853 (Princeton University Press, Princeton, 1952).
5. Matthew Carr: Blood and Faith: The Purging of Muslim Spain, The New Press, 2009, ISBN 1595583610, page 121.
6. John Guilmartin, Gunpowder and Galleys (Cambridge University Press, Cambridge, 1974).
7. Anderson op cit.
8. Guilmartin op cit.
9. John F. Guilmartin, Jr. (2002) Galleons and Galleys: Gunpowder and the Changing Face of Warfare at Sea, 1300-1650. Cassell, p. 133