füves pályán játszható sport From Wikipedia, the free encyclopedia
A golf egy füves pályán játszható sport. Ez a labdajáték nagy hagyományokkal rendelkezik, a játékosok számát világszerte 50 millióra becsülik.
Az első golffal kapcsolatos írásos emlékek 1457-ből származnak, amikor II. Jakab király és a skót parlament betiltották a futballt és a golfot, hogy a skótokat az íjászat gyakorlására késztessék. A tilalmat később III. Jakab (1471) és IV. Jakab (1491) is jóváhagyta. A Skócia és Anglia közötti 1502-es békeegyezmény szükségtelenné tette a lakosság további félkatonai képzését. Nem sokkal ezután maga IV. Jakab is kipróbálta a játékot, az Udvari Tanács pedig egy rendeletben határozta meg a golfütőkre vonatkozó szabályokat.
I. Károly a 16. század végéig egész Nagy-Britanniában betiltotta a golfot. Az első ismert polgári golfozó Sir Robert Maule volt, aki 1527-ben Barry Links területén, Carnoustie közelében játszott. St. Andrewsban az első golfra történő utalás 1552-ből származik, egy évvel megelőzve a helyi érsek rendeletét, amely a környékbeliek számára engedélyezte a játékot. A sport Franciaországba Stuart Mária révén jutott el, aki 1567-ben, nem sokkal férje halála után, az első ismert női golfozóként játszotta a játékot (többen kritizálták is emiatt).
Az ütőkészítők közül William Mayne vált elsőként ismertté 1603-ban, aki „királyi ütőkészítőként” VI. Jakab számára kezdett golfütőket készíteni. A „featherie”, a tollal töltött labda 1618-ban jelent meg. A golf Amerikában elsőként egy 1659-es rendelet révén bukkant fel, melyben a New York állambeli Albany utcáin megtiltották a játékokat. Az első nemzetközi meccsre 1682-ben került sor Leith városában, ahol a skótok (akiket York hercege és George Patterson képviselt) legyőztek egy ismeretlen nevű angol párost. Ezen esemény kapcsán vált ismertté az első ütőhordó (caddie), egy bizonyos Andrew Dickson, aki York hercegének ütőit hordozta.
1735-ben megalakult az első golfklub, a Royal Burgess Golf Society. 1743-ban indították útnak Amerikába az első golfütő szállítmányt. 1744-ben Leith-ben megalakult a Gentlemen Golfers of Leith társaság, amely elsőként kezdte lejegyezni a golf szabályait. Később belőlük alakult meg a még ma is létező Honourable Company of Edinburgh Golfers társaság. 1754-ben a legelső golfklub, amely St. Andrews Society of Golfers néven jött létre és amely a későbbiekben a Royal & Ancient Golf Club of St Andrews nevet kapta, megjelentette az első kodifikált golf szabályzatot. A stroke play 1759-ben jelent meg St Andrewsban, a korábbi match play változataként. 1766-ban a Londonhoz közeli Royal Blackheath-ben megalakult az első Skócián kívüli golfklub, amely 1768-ban Leith-ben nyitotta meg klubházát.
1810-ben Musselburgh-ban került megrendezésre az első feljegyzett női torna. 1867-ben St Andrewsban létre jött az első női golfklub. 1820-ban került sor az első Brit-szigeteken kívüli klubalapításra, az indiai Bengaluruban. 1826-ban készítették az első ütőnyelet hikori fából, 1891-ben pedig megjelent az acél ütőnyél. 1848-ban látott napvilágot a featherie könnyebb és olcsóbb változata a guttapercha, amelyet 1898-ban a készítőjéről elnevezett, kemény gumi borítású Haskell-labda követett. 1860-ban, Prestwickben került első ízben megrendezésre a legrégebbi torna, a napjainkig fennmaradt Open Championship. 1867-ben Young Tom Morris érte el a legelső egy ütésből történő győzelmet, azaz hole in one-t. 1894-ben létrejött az USGA. 1898-ban Stableford pontozási rendszert dolgozott ki, 1899-ben pedig szabványosították a labdatartót.
1900-ban és 1904-ben a golf szerepelt az olimpiai játékokon. 1902-ben jelent meg a hornyolt felületű ütőfej. 1905-ben szabványosították a golflabdák felületén található bemélyedéseket, amelyek az egyenes repülést biztosítják. 1910-ben jelent meg a középre illesztett nyelű putter, amelyet az R&A elutasított, az USGA pedig elfogadott. Ezzel kezdetét vette egy 42 éves időszak, amelyben a hivatalos golf szabálykönyvnek két változata létezett. 1911-ben az R&A az acél ütőnyelet is elutasította. 1916-ban megalakult a PGA of America, a profi golfozók érdekképviseleti szervezete. 1929-ben az acél ütőnyél mindenütt engedélyezetté vált, kiszorítva ezzel a hikori ütőnyelet. 1938-ban alkalmazták először a 14 ütős szabályt, amely limitálja a játékosok számára a felhasználható ütők mennyiségét. 1951-ben az R&A és az USGA egységesíti a szabálykönyvet, eltörölve a stymie-t (az ellenfél labdájának megkerülésére vonatkozó szabályt) és elfogadva a középre illesztett nyelű puttert. 1963-ban megjelent a gumi markolat (felváltva a bőrt) és az öntöttvas ütőfej (felváltva a kovácsoltat), amelyeket 1969-ben a grafit ütőnyél és a Cavity Back ütőfej követett. 1971-ben Alan Shepard elvégezte az első golfütést a Holdon. 1979-ben megjelent az első fém driver ütőfej, megkezdve a datolyaszilva fából készült változat kiszorítását. 1994-ben titánból készült wood ütők jelentek meg az amerikai piacon.
Seamless Wikipedia browsing. On steroids.
Every time you click a link to Wikipedia, Wiktionary or Wikiquote in your browser's search results, it will show the modern Wikiwand interface.
Wikiwand extension is a five stars, simple, with minimum permission required to keep your browsing private, safe and transparent.