From Wikipedia, the free encyclopedia
A kínai rockzene (más néven C-rock, kínaiul: 中国摇滚, pinjin: Zhōngguó yáogǔn, magyaros átírással: csungkuo jaokun) a rockzene kínai nyelvű műfaja. A műfajon belül beszélhetünk mandorockról és kantorockról, attól függően, hogy a dalok nyelve mandarin vagy kantoni.
A kínai rockzene szülőhelye és központja Peking (ellentétben például a popzenével, ami mára már tajvani központú). Az első rockegyüttesek az 1980-as években jöttek létre, főképp szállodák bárjaiban léptek fel és nyugati feldolgozásokat játszottak.
A kínai rock atyjának Cuj Csient ( ) tartják, akik eredetileg a Pekingi Filharmonikusoknál játszott trombitán. Az áttörést 1985-ben, egy tehetségkutató versenyen érte el, ami után új együttest alakított ADO néven (melynek magyar basszusgitárosa volt), s kiadta a kínai rock egyik mérföldkövének számító Hszin Csangcseng lusang tö jaokun ( ) című lemezét.
Cuj ( ) munkássága nyomán sorra alakultak a rockzenekarok, 1987-ben alakult például a glam rockot játszó, mai napig is fellépő Hejpao ( ). Ebből az együttesből vált ismertté a kínai rockélet két kimagasló egyénisége, Tao Vej ( ) és Ting Vu ( ). Utóbbi alakította meg Kína első heavy metal-együttesét, a Tang csao ( )t.
1993-ban megnyílt az ország első rockiskolája, a Beijing Midi Music School, mely minden évben rangos rockfesztivált is szervez.
A kínai rockzene tágabb fogalom, mint Európában vagy az Amerikai Egyesült Államokban megszokott. A kínaiak ide sorolnak minden olyan előadót, akinek a dalaiban élő hangszerek (elektromos gitár, dob stb) szólalnak meg és a dalszövegek túlmutatnak a mando- illetve kantopop szokásos behatárolt érzelemvilágán.
A kínai rockzene meglehetősen periférikus helyzetben van a kínai popzenével szemben, az együttesek és a közönség zöme is a nagyvárosokban, főképp az egyetemi kampuszok környékén koncentrálódnak.
Seamless Wikipedia browsing. On steroids.
Every time you click a link to Wikipedia, Wiktionary or Wikiquote in your browser's search results, it will show the modern Wikiwand interface.
Wikiwand extension is a five stars, simple, with minimum permission required to keep your browsing private, safe and transparent.