1941-ben a Werbőczi Gimnáziumban érettségizett. 1945-ben Eötvös-kollégistaként szerzett magyar–olasz szakos diplomát a Pázmány Péter Tudományegyetem Bölcsészkarán, majd Horváth János tanítványaként 1947-ben bölcsészdoktor lett. Budapesten és külföldön (a párizsi Sorbonne és a római La Sapienza egyetemeken) oktatta a magyar nyelvet és a régi magyar irodalmat.
1950 és 1955 között egyik fő szervezőként (és az MTA I. Osztálya szaktitkáraként) részt vett az MTA Irodalomtudományi Intézetének létrehozásában, melynek kezdetben (1956. január 1-jétől) igazgatóhelyettese, majd 1984-től haláláig igazgatója volt. Számos külföldi egyetem és akadémia egyetemi professzora, vagy tiszteletbeli tagja volt. Ő kezdeményezte a Nemzetközi Magyar Filológiai Társaság, valamint a Kulturális és történelmi emlékeink nyilvántartása, feltárása és kiadása című országos tudományos kutatási alap létrehozását is. Évtizedekig irányította a hazai medievisztikai, reneszánsz és barokk kutatásokat, munkatársaival több kiadványsorozatot indított (Reneszánsz Füzetek, Humanizmus és Reformáció, Studia Humanitatis), vagy élesztett újra (Bibliotheca Scriptorum Medii Recentisque Aevorum).
Egyszerre volt kiváló alkotó és előadó, előkészítő és kivitelező, ösztönző és ösztönzött.
Komoly szerepe volt a hungarológia külföldi terjesztésében, valamint a régi magyar irodalom értékeinek közzétételében és rendszerezésében. Nemeskürty István írta: „Hogy a régi magyar irodalomról, melyet a középiskolákban már szinte egyáltalán nem vagy csak alig tanítanak, még mindig szó van és még mindig tudomány, az nem kismértékben az ő érdeme."
Fáradhatatlan munkabírással dolgozott és ugyanezt várta el munkatársaitól is. Jól példázza ezt Bodnár György vallomásának egy részlete: „Nagyon jellemző volt rá az a telefonhívás, amelyik rendszerint ezzel a mondattal kezdődött esténként 10 óra után: Ugye dolgozol? Itt Klaniczay, ugye dolgozol?". Egykori intézete, az MTA Irodalomtudományi Intézet 2002-ben megalapította a róla elnevezett irodalomtörténész-díjat.
Gyermekei: Péter (1955–), Gábor (1950–) és Júlia (1954–) Galántai György képzőművész felesége.
A fátum és szerencse Zrínyi műveiben; PPTE Bölcsészeti Kar, Budapest, 1947 (Dissertationes Facultatis Philosophicae)
Klaniczay Tibor–Barta János–Czibor János: Magyar irodalomtörténet a gimnáziumok számára. Ideiglenes tankönyv. 1. rész; Tankönyvkiadó, Budapest, 1950
Végvári vitézek – szegénylegények; Takáts Sándor tanulmányai nyomán összeáll. Klaniczay Tibor; Művelt Nép, Budapest, 1951
Magyar irodalmi szöveggyűjtemény. 1. köt.. Szöveggyűjtemény a régi magyar irodalomból; szerk. Barta János, Klaniczay Tibor; Tankönyvkiadó, Budapest, 1951
A régi magyar irodalom. 1. r.; ELTE, Budapest, 1958
Zrínyi Miklós összes művei; sajtó alá rend. Klaniczay Tibor; Szépirodalmi, Budapest, 1958
Reneszánsz és barokk. Tanulmányok a régi magyar irodalomról; Szépirodalmi, Budapest, 1961
Magyar költők. Versgyűjtemény; vál., sajtó alá rend. Klaniczay Tibor és Pándi Pál; Szépirodalmi, Budapest, 1962 (Aranykönyvtár)
Klaniczay Tibor–Szauder József–Szabolcsi Miklós: History of Hungarian literature / Kis magyar irodalomtörténet; ford. angolra Hatvany József, Farkas István, bibliogr. Szabó György; Collet–Corvina, London–Budapest, 1964 (franciául, németül, oroszul is)
Italia ed Ungheria. Dieci secoli di rapporti letterari; szerk. Horányi Mátyás, Klaniczay Tibor; ford. olaszra többekkel Elena Baracs; Akadémiai, Budapest, 1967
Forgách Mihály–Justus Lipsius levélváltása; sajtó alá rend. Stoll Béla, latinból ford. Pirnát Antal, bev., szerk. Klaniczay Tibor, V. Kovács Sándor, életrajz Komlovszki Tibor; MTA Irodalomtudományi Intézete, Budapest, 1970 (Studium)
A múlt nagy korszakai; Szépirodalmi, Budapest, 1973
La crisi del Rinascimento e il manierismo / A reneszánsz válsága és a manierizmus; ford. olaszra és bev. Riccardo Scrivano; Bulzoni, Roma, 1973 (Strumenti di ricerca, 1.)
Mattia Corvino e l'umanesimo italiano; Accademia Nazionale dei Lincei, Roma, 1974 (Problemi attuali di scienza e di cultura. Quaderno, 202.)
Rapporti veneto-ungheresi all'epoca del rinascimento. 2. Convegno di Studi Italo-Ungheresi, Budapest, 20-23 giugno 1973; szerk. Klaniczay Tibor, olaszra ford. Kohut Éva; Akadémiai, Budapest, 1975 (Studia humanitatis, 2.)
A manierizmus; bev., vál., szerk. Klaniczay Tibor, ford. Lontay László et al.; Gondolat, Budapest, 1975
Hagyományok ébresztése; Szépirodalmi, Budapest, 1976
Renaissance und Manierismus. Zum Verhältnis von Gesellschaftsstruktur, Poetik und Stil; ford. németre Reinhard Gerlach; Akademie, Berlin, 1977 (Literatur und Gesellschaft)
Janus Pannonius; vál., szöveggond., jegyz. Klaniczay Tibor, ford. Kardos Tibor et al.; Szépirodalmi, Budapest, 1982 (Magyar remekírók)
A history of Hungarian literature; szerk. Klaniczay Tibor; Corvina, Budapest, 1983 (angolul és franciául is)
Zrínyi Miklós: Tábori kis tracta / Mátyás király életéről való elmélkedések / Ne bántsd a magyart! Az török áfium ellen való orvosság; szöveggond., jegyz. Klaniczay Tibor; Szépirodalmi, Budapest, 1983
Zrínyi Miklós: Szigeti veszedelem; szöveggond. Klaniczay Tibor; Szépirodalmi, Budapest, 1984
Pallas magyar ivadékai; Szépirodalmi, Budapest, 1985
Renesans, manieryzm, barok; szerk. Jan Slaski, ford. lengyelre Elzbieta Cygielska; Państwowe Wydawnictwo Naukowe, Warszawa [Varsó], 1986
Geschichtsbewusstsein und Geschichtsschreibung in der Renaissance. Arbeitsgespräch in Eger, 6. bis 10. April 1987; szerk. August Buck, Klaniczay Tibor, Németh S. Katalin; Brill–Akadémiai, Leiden–Budapest, 1989
Nemzeti örökségünk. A "Kulturális és történelmi emlékeink feltárása, nyilvántartása és kiadása" című kutatási program tevékenységének összefoglalása, különös tekintettel az 1986–1991 közötti munkára; összeáll. Klaniczay Tibor és Petneki Áron; Arbor, Budapest, 1992
A Magyar Tudományos Akadémia Irodalomtudományi Intézete. Ismertető; szerk. Klaniczay Tibor és Kádár Judit; MTA Irodalomtudományi Intézete, Budapest, 1993
A magyarországi akadémiai mozgalom előtörténete; Balassi, Budapest, 1993 (Humanizmus és reformáció)
Matthias Corvinus and the humanism in Central Europe. Papers read in Székesfehérvár, 16-19, May 1990 at the conference; szerk. Klaniczay Tibor, Jankovics József; Balassi, Budapest, 1994 (Studia humanitatis, 10.)
Klaniczay Tibor–Klaniczay Gábor: Szent Margit legendái és stigmái; Argumentum, Budapest, 1994 (Irodalomtörténeti füzetek, 137.)
Stílus, nemzet és civilizáció; vál., szerk. Klaniczay Gábor és Kőszeghy Péter; Balassi, Budapest, 2001 (Régi magyar könyvtár. Tanulmányok)
Alle origini del movimento accademico ungherese / A magyarországi akadémiai mozgalom előtörténete; olaszra ford. Amadeo Di Francesco, Papp Judit , Száraz Orsolya, bev. Monok István, előszó Amadeo Di Francesco; dell'Orso, Alessandria, 2010
Mit kell tudni a magyar irodalomtörténetből? (1965); A magyar irodalom története I-II. kötet szerkesztése (1964); Poetik und Stil (1977); Von besten der Alten ungarischen Literatur (1978); Reneszánsz és barokk (posztumusz második kiadás) (1997)
NEMESKÜRTY István: A múltból a mának = N. I.: Olvasók és olvasmányok, 1984
Az MTA Irodalomtudományi Intézet és Reneszánsz Kutató Osztálya 2002-ben megalapította a Klaniczay Tibor-díjat, melyet évente ítélnek oda kiváló, régi magyar irodalommal foglalkozó irodalomtörténészek számára.[6]
Ugyancsak egykori intézete domborművet készíttetett portréjával, mely az Eötvös Collegium épületében működő kutatóműhely folyosójának falán látható.
1994-ben a Balassi Kiadó és az MTA ITI gondozásában megjelent a "Klaniczay-Emlékkönyv", mely egykori tanítványainak és kollégáinak – tiszteletére írt – írásait tartalmazza.
Klaniczay-emlékkönyv. Tanulmányok Klaniczay Tibor emlékezetére; szerk. Jankovics József; Magyar Tudományos Akadémia Irodalomtudományi Intézete–Balassi, Budapest, 1994
Klaniczay Tibor hatvanadik születésnapjára; Akadémiai, Budapest, 1983
Collectanea Tiburtiana.Tanulmányok Klaniczay Tibor tiszteletére; szerk. Galavics Géza, Herner János, Keserű Bálint; JATE, Szeged, 1990 (Adattár XVI-XVIII. századi szellemi mozgalmaink történetéhez)
85 éve született Klaniczay Tibor, 1923–1992; szerk. Jankovics József; Magyar Tudományos Akadémia Irodalomtudományi Intézete; Budapest, 2008
Ács Pál–Székely Júlia: A reneszánsz reneszánsza. Beszélgetések Klaniczay Tiborról és a reneszánszkutatásról; Bölcsészettudományi Kutatóközpont, Budapest, 2021
Irodalomportál
• összefoglaló, színes tartalomajánló lap
Wikiwand in your browser!
Seamless Wikipedia browsing. On steroids.
Every time you click a link to Wikipedia, Wiktionary or Wikiquote in your browser's search results, it will show the modern Wikiwand interface.
Wikiwand extension is a five stars, simple, with minimum permission required to keep your browsing private, safe and transparent.