Kálvária
From Wikipedia, the free encyclopedia
A Kálvária Krisztus kereszthalálának helyszíne Jeruzsálemben. Jelenthet ugyanakkor egy keresztény kultikus helyet,[1] amely többnyire egy domb lejtőin épült. Célja Jézus Krisztus szenvedésének ábrázolása; az ún. keresztútjárás kultuszának színhelye.
A kálváriákat különösen a ferences és a jezsuita rendek kedvelték, legelterjedtebbek Olaszországban és az egykori Habsburg (katolikus) Közép-Európában.
A középkorban sok-sok keresztény zarándok látogatta a Jeruzsálemi keresztutat, főleg a ferences rendi atyák vezetésével. Ők „szent circulus”-nak, körjáratnak nevezték.
Mivel nem kereshette fel minden hívő a Szentföldet, ezért a római Szentszék („Sedes Sancta”) megengedte, hogy másutt is állítsanak fel kereszteket és képeket, amelyek a keresztút jeleneteit ábrázolják, és azoknak, akik ezeken a felállított keresztutakon ájtatosságukat végezték, hasonló búcsút engedélyezett.
A ferences rend volt a legbuzgóbb terjesztője a keresztúti ájtatosságnak. Különösen a Porto Maurizio-i Szent Lénárd (1676–1751) római ferences szerzetes tűnt ki ebben, és tulajdonképpen ő volt az, aki ezt az ájtatosságot rendszeresítette. Ő maga 576 keresztutat állított fel. Negyvenéves missziós működése idején 326 népmissziót tartott Észak- és Közép-Itáliában. (Itália „apostolának” is nevezték.) 1867-ben avatták szentté, 1923-ban pedig a népmissziók védőszentje lett.[2] Épp ezért a pápák a keresztutak felállításának jogát kizárólag a ferencesekre ruházták, akik ezt másoknak is továbbadhatták. Megjegyzendő azonban, hogy egy keresztút érvényességéhez feltétlenül szükséges, hogy mind a 14 állomáson egy-egy fakereszt legyen. A keresztút egyes jeleneteit ábrázoló képek nem szükségesek. A történelmi Magyarországon a legszebbnek tartott kálvária a selmecbányai. Franciaországban és Németországban több művészi kivitelű kálvária maradt reánk, mint pl. a frankfurti, lübecki, nürnbergi (ez utóbbi stációinak reliefjeit Adam Kraft készítette).