(1934-2016) magyar filozófus From Wikipedia, the free encyclopedia
Márkus György (Budapest, 1934. április 13. – Sydney, 2016. október 5. előtt)[3] magyar filozófus.
Márkus György | |
Született | 1934. április 13.[1] Budapest |
Elhunyt | 2016. október 5. (82 évesen)[1] Sydney[2] |
Állampolgársága | |
Foglalkozása |
|
Iskolái | Moszkvai Állami Egyetem (–1957) |
Kitüntetései |
|
Sablon • Wikidata • Segítség |
Moszkvában, a Lomonoszov Egyetemen V. F. Aszmusz tanítványa volt. Itt ismerkedett meg a kortárs „polgári” filozófiával is. 1957-ben végzett, majd Magyarországon kezdett dolgozni. 1957 és 1965 között az ELTE-n tanított, 1958 és 1973 között az Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Filozófiai Kutatóintézetének volt a munkatársa. 1963-ban magyarra fordította Wittgenstein Logikai-filozófiai értekezését.
Lukács György környezetében Fehér Ferenccel, Heller Ágnessel és Vajda Mihállyal közösen az ún. „budapesti iskola” csoport, egyben baráti kör tagja volt, amely kezdetben a lukácsi ihletésű, „a marxizmus reneszánsza” nevű filozófiai programon dolgozott. Ekkor írta a Marxizmus és „antropológia” című kis könyvet. Az ELTE Filozófia Tanszék vezetésének várományosaként tartották számon. Amikor azonban az Aczél György nevével fémjelzett kommunista kultúrpolitika egyetemi tanári kinevezését tervezte, egy cikkében elutasította, hogy a magyar filozófiaoktatásban Lukács marxizmusa monopolhelyzetbe kerüljön.
A csoport az 1968-as politikai események hatására egyre inkább eltávolodott a marxizmustól, és Lukács 1971-es halála után szembefordult azzal. 1968-ban aláírta a Csehszlovákia VSZ-megszállása elleni tiltakozást, az ún. korcsulai nyilatkozatot, amiért kizárták az MSZMP-ből. Ezután kezdett Bence Györggyel és Kis Jánossal a Hogyan lehetséges kritikai gazdaságtan? című könyv írásába, amely Marx nézeteinek bírálata. A könyv az új gazdasági mechanizmus visszavonása és a politikai reformok elmaradása miatt már nem jelenhetett meg. Az oktatás átalakítására hivatkozva, de valójában politikai nézetei miatt 1973-ban elbocsátották állásából és publikálási tilalommal sújtották.
Ezután fordítói és szerkesztői munkát végzett, aminek egyik eredménye az akkoriban hiánypótlónak számító Brit moralisták a XVIII. században című kötet lett. 1977-ben családjával Nyugat-Berlinbe, majd Ausztráliába emigrált. Ott a University of Sydney filozófia tanszékén volt professor emeritus. 1989-ben Nyelv és termelés című könyve alapján megítélt magyarországi akadémiai doktori címszerzése adminisztratív okokból meghiúsult. 1990-től az MTA külső tagja.
Az 1960-as években a budapesti iskola tagjaként az elidegenedés-fogalom elemzésén keresztül megpróbálta megújítani a marxista filozófiát. Újbaloldali kritikusa volt a „létező szocializmusnak”, így szembekerült az ideológiailag is egyeduralkodó állampárttal. 1968 után fokozatosan elfordult a marxizmustól. A Hogyan lehetséges kritikai gazdaságtan? című könyvében bírálta a marxi elképzeléseket.
Emigrálása után kultúraelméletekkel és hermeneutikával kezdett foglalkozni.
Seamless Wikipedia browsing. On steroids.
Every time you click a link to Wikipedia, Wiktionary or Wikiquote in your browser's search results, it will show the modern Wikiwand interface.
Wikiwand extension is a five stars, simple, with minimum permission required to keep your browsing private, safe and transparent.