Nyelvtani kategória
From Wikipedia, the free encyclopedia
A nyelvészetben a nyelvtani kategória olyan terminus, amely többé-kevésbé tág jelentésekkel található meg a különböző nyelvű szakirodalmakban, olykor egyazon nyelvűben is, különböző szerzőknél, sőt, egyazon szerzőnél is. Az európai indoeurópai nyelveken írt szakirodalomban a latin grammatica szóból képzett melléknévvel használt kifejezésnek felel meg, és magyar munkákban is megtalálható szinonimájaként a grammatikai kategória szókapcsolat.
A terminusnak két fő jelentése van, melyek a „kategória” szó két jelentéséből erednek. Általában egy vagy több közös tulajdonsággal rendelkező entitatások „osztály”-át, „csoport”-ját jelenti, szűkebb értelemben pedig a filozófiában használatos, és „a legáltalánossabbak közé tartozó fogalom” a jelentése.[1]
„Osztály” jelentéssel a hagyományos grammatikában kétféle nyelvtani kategóriákról van szó: mondattani kategóriák alatt a mondatrészeket értik (alany, állítmány stb.), alaktani kategóriák alatt pedig a szófajokat (főnév, ige stb.).[2]
„Fogalom” értelemben is használják az „alaktani kategória” kifejezést, a szófajok olyan tulajdonságait értve alatta, mint eset, szám, igemód stb.[2]
Egyes szerzők a nyelvtani kategóriákat csak az alaktaniakra szűkítik le, azokon belül is a szófajokra.[3] Mások is csak alaktani értelemben használják a „nyelvtani kategória” terminust, de csak grammatikai morfémával (ragal, jellel stb.) jelzett tulajdonságot, vonást értenek alatta.[4] Ebben az értelemben nem minden nyelv rendelkezik ugyanazokkal a nyelvtani kategóriákkal. Például a magyar nyelvből hiányzik a grammatikai morfémával jelzett nem kategóriája.