Robert William Seton-Watson
brit történész / From Wikipedia, the free encyclopedia
Robert William Seton-Watson (London, 1879. augusztus 20. – Skye, 1951. július 25.) skót felmenőkkel rendelkező brit publicista, történész és politikai aktivista. Korábbi írásaiban a Scotus Viator (vándorló skót) álnevet használta. Ifjúkori ideáljai még a magyarok voltak, de aztán egyre jobban a szlovákokhoz kötődött. Történészi tevékenysége vitatott, de mindezek ellenére jelentős történeti kutatásokat folytatott és forrásértékű munkákat publikált a szlovák, a délszláv és a román történelem vonatkozásában.
Robert William Seton-Watson | |
Robert William Seton-Watson 1921 körül | |
Született | 1879. augusztus 20.[1][2][3][4][5] London[6][7] |
Elhunyt | 1951. július 25. (71 évesen)[7][1][2][3][4] Skye |
Álneve |
|
Állampolgársága | brit |
Házastársa | Marion Esther (May) Stack |
Gyermekei |
|
Foglalkozása |
|
Iskolái | Oxfordi Egyetem |
Kitüntetései |
|
Halál oka | Parkinson-kór |
A Wikimédia Commons tartalmaz Robert William Seton-Watson témájú médiaállományokat. | |
Sablon • Wikidata • Segítség |
1905 őszén Bécsbe utazott azért, hogy tanulmányozza a Habsburgokat. Ekkor még „a magyarok nagy barátjának” vallotta magát, de három év múlva 1908 decemberében megjelent könyve, az Etnikai problémák Magyarországon (Racial Problems in Hungary) egyértelművé tette ennek éppen az ellenkezőjét. Íróként gondolatait a saját tulajdonát képező a New Europe (Új Európa) című hetilapban propagálta. Kelet-Közép-Európa etnikai elvű átrendezésének az ő általa elképzelt vízióját éppen 1918–19-ben mutatta be, amikor a központi hatalmak vereségével egyidőben a győztesek nagyon hasonló módon ezt a gyakorlatba is átültették.
A 20. század elején még sokan, jellemzően angolszász és pánszláv körökben az Osztrák–Magyar Monarchia és Délkelet-Európa egyik legelismertebb nemzetközi szakértőjének gondolták. Írói és szervezői tevékenységének, valamint egyes politikai körök által támogatott vélemények következtében a trianoni békeszerződés egyik legjelentősebb előkészítője lehetett, majd később a végrehajtott határrevíziók ellenére is az egyik szívós védelmezője próbált lenni az ott lefektetett elveknek.[8] Magyar részről a történelmi Magyarország sírásójának tartották, javarészt csak a felháborodás és a harag hangján írtak róla, míg ezzel szemben a kisantant országok dicsőítették; díszdoktori címeket adományoztak neki, királyi és elnöki meghívásokban részesítették, valamint tiszteletére emléktáblákat avattak és a szlovákok szobrot is állítottak.