Szarvásztiváda
From Wikipedia, the free encyclopedia
From Wikipedia, the free encyclopedia
A szarvásztiváda (szanszkrit: सर्वास्तिवाद; kínai: 說一切有部, pinjin: Shuō Yīqièyǒu Bù) korai buddhista iskola volt, amely a mindenkori (múlt, jelen, jövő) dharma birtokosának vallotta magát.[1]
A szarvásztiváda az egyik legbefolyásosabb buddhista szerzetesrend volt, amely Észak- és Dél-India mellett egész Közép-Ázsiában virágzott. Úgy tartják, hogy ebből az iskolából vált külön a múlaszarvásztiváda szekta, jóllehet a két irányzat viszonya még nem lett egészen pontosan meghatározva.
A szarvásztiváda elnevezés szanszkrit eredetű kifejezés, amely nagyjából annyit jelent, hogy "minden létező elmélete". Az elnevezés páli alakja szabbatthiváda.[2]
Bár a kifejezés elemzésének módjában nincs teljes egyetértés, általánosan úgy vélik, hogy három részből tevődik össze: szarva "összes" vagy "minden" + aszti "létezik" + váda "beszél", "mond" vagy "elmélet". Ez pontosan megfelel a kínai Shuō Yīqièyǒu Bù 說一切有部 elnevezésnek is,[3] amely szó szerint azt jelenti, hogy "a szekta, amely a minden létezéséről beszél".
Egyesek szerint a szarvásztiváda a szthaviraváda iskolából vált ki.[4]
A szarvásztiváda iskola Kaniska császár támogatását élvezték és ennek köszönhetően a Kusán-dinasztia idején jelentősen megerősödtek. A következő ezer évre ez az iskola vált az egyik legdominánsabb buddhista iskolává.[4]
Közép-Ázsiában néhány buddhista rend számított csak történelmileg is jelentősnek. A tudósok a közép-ázsiai buddhista missziókat három időszakra osztják. Ezek időrend szerint a következőek voltak:[5]
I. sz. 148-170 között a parthiai An Si-kao szerzetes Kínába utazott és lefordított egy művet (Da Biqiu Szancsien Veiji - kínaiul: 大比丘三千威儀), amely leírja az öt legfőbb indiai szerzetesrend ruháinak (szanszkrit: kaszája) színét.[6] Egy későbbi szöveg (Sáriputrapariprccsá) fordítása hasonló információkkal szolgál,[6] azonban a dharmaguptaka és a szarvásztiváda rendek színei fordítva szerepelnek az utóbbiban - itt szarvásztivádáé a fekete és a dharmaguptakáé a sötét vörös szín.[7][7]
Buton Rincsen Drub tibeti történész szerint a mahászánghikák a prákrit nyelvet, a szarvásztivádák a szanszkritot, a szthavirák a paisácsit és a szammatíják az apabhramsa dialektust használták.[8]
A szarvásztiváda két al-szektája a vaibhásika és a szautrántika volt. Az előbbit a Mahavibhása-sásztra támogatói hozták létre. A vaibhásika-szarvásztiváda szektának volt messzemenően a legteljesebb tangyűjteménye a korai buddhista iskolák közül.[9] Ez az iskola Indiában és azon túl is hatalmas sikereket ért el.[10]
A szautrántika szekta ezzel szemben a buddhista szútrákra helyezte a hangsúlyt. A szautrántika kifejezés is azt jelenti, hogy "azok, akik a szútrákat védelmezik". A szautrántikák azt a nézetet vallották, hogy egy időben több Buddha is létezhet egyszerre.[11]
Indiában a korai buddhista iskolák gyakran osztották fel a buddhista gyakorlatokat "szekerekre" vagy "kocsikra" (jána). Például a vaibhásika szarvásztiváda hagyomány követői állítólag a három szekér gyakorlatát alkalmazták:[12]
A szarvásztivádák Buddha fizikai testét (Skt. rúpakája) tisztátalannak és helytelennek tartották menedékvétel szempontjából. Ők a Buddha igazságtestében (Dharmakája) vettek menedéket.[13] As stated in the Mahāvibhāṣā:[13]
A buddhák és a bodhiszattvák természetfeletti képességeit hirdették és az arhatok esendőségét.[14] A szarvásztivádaNágadatta-szútra kritizálja ezt a mahísászaka nézetet. Mára felveszi a főhősnő, Nágadatta apjának alakját és megpróbálja meggyőzni, hogy a teljesen megvilágosodott buddha szintje helyett (szamjakszam-buddha) elégedjen meg az arhat tudatszint egy alsó szintjével.[15] Nágadatta elutasította ezt a tanácsot.[16]
A dharmaguptakák elutasították a szarvásztiváda prátimoksa szabályokat, azon az alapon, hogy az eredeti Buddha tanítások elvesztek.[17]
A teljes szarvásztiváda vinaja megtalálható a kínai buddhista kánonban. A 7. században írt Jicsing művekből kiderül, hogy Kelet-Kínában a legtöbb egyházi ember a dharmaguptaka vinaját követte, Kuancsong környékén a mahászanghika vinaját, a Jangce környékén és attól délre pedig a szarvásztiváda vinaját használták.[18] A Kínában használt többféle vinaja gyakorlatát több, neves kínai buddhista mester is bírálta. A 8. században Dao An mester a császár támogatásával rendeletben szabták meg, hogy Kínában a szangha minden tagjának a dharmaguptaka-féle vinaját kell használnia.[19]
A szarvásztiváda iskolától ma már rendelkezésre áll egy szinte teljes szútra-gyűjtemény egy nem régi felfedezésnek köszönhetően Afganisztánban, ahol egy kolostor romjai között megtalálták a Dírgha-ágama szanszkrit szövegének kétharmadát. A Madhjama-ágama (T26, Chinese trans. Gotama Saṅghadeva) és a Szamjukta-ágama (T99, Chinese trans. Guṇabhadra) kínai fordításai már azelőtt is rendelkezésre álltak. Ezáltal a théraváda mellett a szarvásztiváda az egyetlen korai iskola, amelynek egy szinte teljes szútra-gyűjteménye is megmaradt eredeti állapotában - igaz a théravádától eltérően a szarvásztiváda szövegek nem teljes egésze található meg az eredeti nyelven.
A szarvásztiváda Abhidharma hét szövegből áll:
A vaibhásika szövegeihez tartozik még:
Az összes szöveget lefordították kínai nyelvre és a kínai buddhista kánon részét képezik.
Seamless Wikipedia browsing. On steroids.
Every time you click a link to Wikipedia, Wiktionary or Wikiquote in your browser's search results, it will show the modern Wikiwand interface.
Wikiwand extension is a five stars, simple, with minimum permission required to keep your browsing private, safe and transparent.
