dél-koreai énekes, színész, táncos From Wikipedia, the free encyclopedia
I Themin (hangul: 이태민, handzsa: 李泰民, RR: I Taemin), ismert művésznevén Taemin (1993. július 18.[2]–) dél-koreai énekes, táncos és színész. 2008-ban, a SHINee együttes tagjaként debütált az SM Entertainment menedzselésében. Számos fiatal K-pop-idol tekinti példaképének, emiatt az „idolok idola” becenév ragadt rá.[3][4]
Taemin | |
Született | 이태민 1993. július 18. (31 éves)[1] Szöul |
Állampolgársága | dél-koreai |
Foglalkozása | |
Iskolái |
|
Taemin aláírása | |
A Wikimédia Commons tartalmaz Taemin témájú médiaállományokat. | |
Sablon • Wikidata • Segítség |
2014-ben jelent meg első szólólemeze Ace címmel, mely első helyen végzett a Kaon ( ) albumlistáján, a Danger című kislemez pedig 5. volt a digitális toplistán. Első nagylemeze, a Press It 2016-ban jelent meg és szintén első helyezett volt a koreai albumlistán. Ugyanebben az évben Taemin Japánban debütált Szajonara hitori című középlemezével.
2017-ben adta ki második koreai nagylemezét Move címmel, ezt 2018-ban a Taemin című japán nagylemeze követte. Harmadik koreai stúdióalbuma 2020-ban a Never Gonna Dance Again címet kapta.
Gyakornokként került az SM Entertainmenthez, és 2008-ban, 14 évesen debütált a SHINee együttes tagjaként az Ingigajo ( ) című műsorban az SBS csatornán.[5] 2009-ben kapta első színészi szerepét az MBC csatorna Thehi, Hjegjo, Csihjon ( )(태희혜교지현이) című napi szappanoperájában.[6] 2012-ben a Koala Kid című animációs film főszereplőjét szinkronizálta.[7] Részt vett az Immortal Songs 2 televíziós programban is, melyben sztárok versenyeztek örökzöld slágerek előadásával.[8]
2012. szeptember 19-én jelent meg első filmzenei betétdala, a U, melyet a To the Beautiful You című sorozathoz vett fel.[9]
2013 áprilisában az SM Entertainment közölte, hogy Taemin a We Got Married című valóságshow résztvevője lesz Szon Naun ( )nel.[10] Ugyanebben az évben a Dating Agency: Cyrano című sorozatban játszott, három epizód erejéig.[11] Decemberben a Prime Minister & I című televíziós sorozat egyik betétdalát énekelte, Footsteps címmel.[12]
2014-ben Taemin a Princess Hours című manhvából ( ), illetve sorozatból készült japán musicalben szerepelt.[13] Augusztus 18-án megjelent első szóló középlemeze Ace címmel.[14] A lemez első helyet ért el a Kaon ( ) albumlistáján, a Danger című kislemez pedig ötödik volt a digitális kislemezlistán.[15][16] A dalhoz készült videóklipet augusztus 16-án mutatták be; a tánckoreográfiát az amerikai Ian Eastwood és az SM Entertainment BeatBurger nevű koreográfuscsapata alkotta meg. Taemin Los Angelesbe utazott a koreográfia elsajátításához.[17]
2015. február 3-án bejelentették, hogy az énekes szerepelni fog a Match Made in Heaven Returns (천생연분 리턴즈) című varietéműsorban.[18] Április 14-én a JTBC Welcome Back to School című varietéműsorban lépett fel.[19] Júniusban a Who Are You: School 2015 című sorozathoz vette fel a That Name című dalt, Kim Dzsonghjon ( )nal.[20]
Első nagylemeze Press It címmel 2016. február 23-án jelent meg. A Press Your Number című kislemez társproducere Bruno Mars volt.[21][22] A lemez első lett a Kaon ( ) albumlistáján.[23]
2016 júliusában megjelent első japán középlemeze, a Szajonara hitori, melyen a Press Your Number japán nyelvű verziója is helyet kapott.[24] Taemin ebben az évben az Mnet csatorna Hit the Stage című táncműsorában is részt vett,[25] Szugavara Koharu japán tánckoreográfus volt a partnere, aki a Szajonara hitori koreográfiáját készítette.[26] Megnyerték az első helyet a második epizódban.[27]
Taemin 2017 júliusában tartotta első japán szólókoncerjét a Nippon Budókanban,[28] 28 000 néző előtt.[29] Ugyanebben a hónapban jelent meg második japán középlemeze, a Flame of Love.[30] Első szólókoncertjét Koreában augusztus végén tartotta, három nap alatt 12 000 rajongó előtt.[31] Október 14-én és 15-én még két koncertet adott Szöulban,[32] 20 000 fő előtt.[33][34] Ezt újabb japán koncertek követték.[35]
2017 szeptemberében az Amazon Prime saját gyártású, Final Life: Even If You Disappear Tomorrow (ファイナルライフ-明日、君が消えても-; Final Life: Asita, kimi ga kietemo; Hepburn: Final Life: Ashita, kimi ga kietemo) című japán krimisorozatában szerepelt.[36][37] Betétdalt is felénekelt a sorozathoz What's This Feeling címmel.[38] Ezt egy saját valóságshow követte, a V Live-on közvetített The Taemin: Xtra Cam.[39]
2017 októberében Taemin a Idol Rebooting Project: The Unit című tehetségkutató műsor egyik idolmentora lett.[40] Második koreai nagylemeze Move címmel ugyanebben a hónapban látott napvilágot.[41] Az azonos című dal koreográfiája futótűzként terjedt Koreában.[42][43][44] A lemez második volt a Kaon ( ) albumlistáján és harmadik lett a Billboard World Albums listáján.[45][46] December 10-én megjelent a lemez újracsomagolt változata Move-ing címmel, négy új dallal.[47] Ugyanebben a hónapban a KBS Song Festivalon kellett volna fellépnie, de együttesbeli csapattársa, Dzsonghjon ( ) halála miatt lemondta a megjelenést.[48]
2018 májusában a JTBC csatorna Why Not? The Dancer című műsorában szerepelt, ahol Unhjok ( ) (Super Junior) és I Gigvang ( ) (Highlight) társaságában Los Angelesbe utazott, hogy koreográfusnak tanuljon.[49] Később a The Call című zenei műsorban vett részt, ahol Behwyvel a UV-vel közösen szerepelt.[50][51][52] 2018. szeptember 21-én japán turnére indult.[53] 16 városban 32 teltházas koncertet adott, összesen több mint 100 000 néző előtt.[54] November 5-én megjelent Taemin című japán nagylemeze.[55]
Második koreai középlemeze Want címmel 2019. február 11-én jelent meg.[56] A lemez negyedik volt a Billboard World Albums listáján, és ötödik a Heatseekers Albums listán.[57] Március 15 és 17 között három koncertet adott Szöulban.[58]
Június 8-án arénaturnéra indult Japánban XTM címmel.[59] Eredetileg 14 koncertet terveztek, de augusztusban még hármat hozzáadtak a turnéhoz a kereslet miatt.[60] Ugyancsak augusztusban adta ki harmadik japán középlemezét, Famous címmel.[61] A lemez vezette az Oricon albumlistáját.[62]
Ugyanekkor Taemin a SuperM nevű supergroup tagjaként debütált, melyet az SM Entertainment a Capitol Recordsszal közösen hozott létre, kifejezetten az amerikai piacra.[63] Decemberben Taemin újra Japánban koncertezett, fellépett a Yokohama Arénában és az Osaka-jo Hallban.[64]
2020 márciusában ismét Szöulban lépett volna fel, ám a Covid19-pandémia miatt a koncertet le kellett mondani.[65][66] Új lemezének megjelenése előtt egy online valóságshowban vett részt, melynek a Rare-Taem címet adták, és ahol egy táblajáték alapján küldetéseket kellett megoldania.[67] Harmadik koreai nagylemeze Never Gonna Dance Again címmel látott napvilágot két részletben, szeptemberben és novemberben.[68] A lemezt és a Criminal, valamint az Idea című kislemezeket a kritikusok az év egyik legjobb K-pop-kiadványának tartották.[69][70][71][72]
2021 márciusában a Navillera című sorozathoz felvette a My Day című dalt.[73] 2021 áprilisában bejelentette, hogy május 31-én megkezdi sorkatonai szolgálatát a hadsereg katonazenekarában.[74][75] Advice című harmadik koreai középlemeze május 18-án jelent meg.[76] Előtte, május 2-án online koncertet tartott a Beyond Live platformon, melyet 119 országból mintegy 90 000 ember követett nyomon.[77] Bevonulása előtt még részt vett a 2020. évi nyári olimpiai játékokra írt Colorful című dal felvételeiben.[78]
2022. január 14-én bejelentették, hogy civil szolgálatosként fogja a hátra lévő szolgálati idejét letölteni, rosszabbodó depressziós és pánikrohamos tünetei miatt.[79]
Stúdióalbumok
Seamless Wikipedia browsing. On steroids.
Every time you click a link to Wikipedia, Wiktionary or Wikiquote in your browser's search results, it will show the modern Wikiwand interface.
Wikiwand extension is a five stars, simple, with minimum permission required to keep your browsing private, safe and transparent.