A Színház- és Filmművészeti Főiskola elvégzése után 1978-ban a szolnoki Szigligeti Színházhoz szerződött. 1981-ben a Nemzeti Színház (jelenlegi nevén Pesti Magyar Színház), 1982-től a budapesti Katona József Színház alapító tagja. 1994-től az Új Színház, 1997-től a Bárka Színház, 2002-2024 között a Nemzeti Színház társulatának tagja volt.[3]
Édesanyja Dévay Camilla (Dévai Camilla, Dévay Kamilla) (1922–1998) színésznő.[4][5] Két alkalommal a színpadon is találkoztak. A Szentivánéji álom című darabban gyerekszereplőként, a Titániát játszó mama közelében lehetett. A bemutató, Németh Antal dr. rendezésében 1959. április 23-án, Kecskeméten volt.
Felnőttként egy alkalommal lehettek partnerek. 1989. december 7-én, a Játékszínben volt a Janika című darab bemutatója. Az előadást Berényi Gábor rendezte.[6]
Édesapja Udvaros Béla (1925–2020) rendező[7] egy alkalommal rendezte, az Evangélium Színházban, a Csongor és Tündében. Bemutató: 2007. november 17.[8]
2023. június 26-án választották a nemzet színészévé Máthé Erzsi megüresedett helyére.[9]
Magánélete
Fia, Gyöngyösi Máté (1986), kaszkadőr, a PPKE BTK-n lengyel nyelvet és szlavisztikát tanult.[10][11] Korábban évekig élt együtt Széles László színésszel.[12][13]
- Ala (Mrożek: Tangó)
- Alkméné (Kleist: Amphitryon)
- Amelie Gianelli (Luchino Visconti: Rocco és fivérei)
- Anna Galactia (H. Barker: Jelenetek egy kivégzésből)
- Armanda (Molière: A tudós nők)
- Bugár Mara (Tasnádi: Titanic vízirevü)
- Cecília (Goldoni: Az új lakás)
- Céliméne (Molière: Mizantróp)
- Clodia (Füst Milán: Catullus)
- Constance (Dumas: A három testőr)
- Cressida (Shakespeare: Troilus és Cressida)
- Doris (Slade-Daniels: Jövőre veled újra)
- Elmira (Parti Nagy Lajos–Molière: Tartuffe)
- Emerenc (Szabó Magda: Az ajtó)
- Feleség (Akutagava-Müller: A vihar kapujában)
- Frau Plastic Chicken (Tasnádi: Nexxt)
- Gertrudis királyné (Katona József: Bánk bán)
- Ginevra királyné (Tankred Dorst: Merlin, avagy a puszta ország)
- Goldoni: Mirandolina
- Heléna (Euripidész: Oresztés)
- Hippolyta-Titánia (Shakespeare: Szentivánéji álom)
- Horn Mici (Szabó Magda: Abigél)
- Iokaszté (Oidipusz)
- Ira (Petrusevszkaja: Három lány kékben)
- Irma (Breffort Monott: Irma, te édes)
- Isabella grófné (Carlo Goldoni: Házasság Palermóban)
- Isobel Glass (Hare: A titkos elragadtatás)
- Jelena Andrejevna (Csehov: A manó)
- Webster: Amalfi hercegnő
- Jó és/vagy rossz ember (Brecht: Jó embert keresünk)
- Kar (Oidipusz)
- Kenrei-Mon-In (Oswald: Versekkel kártyázó szép hölgyek)
- Klárika Lőrinczy Attila: Könnyű préda
- Kreisler: Lola Blau
- Lady, Jabe felesége Tennessee Williams: Orfeusz alászáll)
- Laura Lenbach (Krleža: Agónia)
- Lavinia (O'Neill: Amerikai Elektra)
- Lena (Trifonov: Csere)
- Lulu (Wedekind: Pandora szelencéje – Lulu)
- M - A - D - Á - C - H[14]
- Maria Vörös Róbert: Nyáron, este fél tizenegykor
- Margit (William Shakespeare: III. Richárd)
- Matilda (Walker: A büntető kéz)
- Mária (Páskándi: Vendégség)
- Mita Baston (Ion Luca Caragiale: Farsang)
- Monika Gall (Gombrowicz: Esküvő)
- Natalja Ivanovna (1985); Olga (2010) (Csehov: Három nővér)
- Norine (Labiche: Gyilkosság villásreggelivel)
- Orbánné (Örkény István: Macskajáték)
- Paquette (Bernstein-Voltaire: Candide)
- Parti Nagy Lajos: A Bandy-lányok
- Polly (Brecht-Weill: Háromgarasos opera)
- Ranyevszkaja (Csehov: Cseresznyéskert)
- Ritter (Bernhard: Ritter, Dene, Voss)
- Riza (Bródy: A medikus)
- Rosalinda (Shakespeare: Ahogy tetszik)
- Sophie, Margarita (Halász: Önbizalom)
- Szidónia, Solmay neje (Csiky Gergely: Buborékok)
- Szofja Jegorovna (Csehov: Platonov)
- Táncosnő (A kínai)
- Violet Weston (Tracy Letts: Augusztus Oklahomában)
- Vivian Bearing (Edson: Fekete angyal)
- Weér Rebeka(Bartis Attila: Anyám, Kleopátra)
- Zilia (Heltai: A néma levente)
- Zina (Dosztojevszkij: A nagybácsi álma)
Játékfilmek
- Pókfoci (1976)
- Rosszemberek (1978)
- Ripacsok (1980)
- Vámmentes házasság (1981)
- Szívzűr (1981)
- Dögkeselyű (1982)
- Hatásvadászok (1982)
- Elveszett illúziók (1982)
- Viadukt (1983)
- Te rongyos élet (1983)
- Boszorkányszombat (1983)
- Redl ezredes I-II. (1985)
- Forog a film
- A nagy generáció (1986)
- Csók, anyu (1986)
- Hajnali háztetők (1986)
- Banánhéjkeringő (1987)
- Miss Arizona (1987)
- Titánia, Titánia, avagy a dublőrök éjszakája (1988)
- Jézus Krisztus horoszkópja (1988)
- A hecc (1989)
|
|
Tévéfilmek
- Rendőrség (1976)
- A luxusvilla titka (1977)
- A Zebegényiek (1978)
- Mednyánszky (1978)
- Az elefánt (1978)
- Petőfi (1981-tévésorozat)
- Johann Sebastian Bach (1985-tévésorozat)
- Vigyázat, mélyföld! (1985)
- Üvegvár a Mississippin (1985)
- A varázsló álma (1986)
- Kérők (1986)
- Csodakarikás (1987)
- Hétpróbások (1988)
- Tihamér (1989)
- Zenés húsvét (1993)
- Glóbusz (1993)
- Családi nyár (1996)
- Kávéház (2001–tévésorozat)
- Az alkotás folyamata (2001)
- Karácsony verse (2003)
- Kire ütött ez a gyerek? (2007)
- A mi kis falunk (2017–tévésorozat)
- Terápia (2017)
- Valami Amerika (2023)
- Ők tudják, mi a szerelem (2024)
|
- Átutazó (1985)
- Kányádi Sándor: Hang-játszma (1991)
- Eve Ensler: A vagina Monológok
- Helen Fielding: Bridget Jones naplója
- Majdnem valaki (2015)
- Dés–Bereményi: Átutazó (1985)
- Dés–Bereményi: Férfi és nő (2008)
- Hrutka-Bereményi: Majdnem-valaki (2015)
Kapcsolódó fejezetek:
A Duna Televízió, forrásokban megjelölt portréfilmje alapján. Az előadások részletes információi, szintén ezen a platformon megjelölt Színházi Adattárából származnak
A források között megjelölt Színházi Adattár alapján
A Színházi Adattárban rögzített első bemutató. Huszonötödik Színház - 1974. március 7.