Vonaldíszes kerámia kultúrája
From Wikipedia, the free encyclopedia
A vonaldíszes kerámia kultúrája (rövidítve: VK, angolul: Linear Pottery Culture, németül: Linearbandkeramik, németül rövidítve: LBK) névadó díszítésmódja a bekarcolt vonalakból alkotott önálló motívumkincs[1], amely Európa újkőkorszaki régészeti leletanyagának egyik fő jellegzetessége. A kultúra körülbelül 7500-6500 éve virágzott. Vonaldíszes áruként (portékaként), vonaldíszes kerámiaként vagy bekarcolt áru (portéka) kultúraként is ismert, és a Vere Gordon Childe által leírt „Duna I.”-kultúrába tartozik.
A kultúra legsűrűbb bizonyítékai a Duna középső szakaszán, az Elba felső és középső szakaszán és a Rajna felső és középső szakaszán vannak. Ez a kultúra reprezentálja a mezőgazdaság európai elterjedésének fő eseményét. A kerámiák közé, amelyekről a kultúra a nevét kapta, egyszerű csészék, kupák, vázák, korsók tartoznak, fülek nélkül, de a későbbi fázisokban fülekkel vagy átfúrt fogantyúkkal. Ezeket nyilvánvalóan konyhai edényeknek készítették vagy a sürgős illetve helyi élelmiszer- és italszállítás céljaira.
A fontos lelőhelyek közé tartozik a felvidéki Nyitra, a csehországi Bylany, a németországi Langweiler és Zwenkau, az ausztriai Brunn am Gebirge, a Rajnánál Elsloo, Sittard, Köln-Lindenthal, Aldenhoven, Flomborn és Rixheim, a Duna felső szakaszán Lautereck és Hienheim, az Elba középső szakaszán Rössen és Sondershausen.
A vonaldíszes kultúra ismertetőjegye a hosszúház(wd) is.[2]. A legrégebbi, 7500 éves hosszúházak nyomait a Magyarországon tárták fel: 1995–1996-ban az M3-as autópálya nyomvonalán végzett leletmentésnél Füzesabony-Gubakút lelőhelyen[3], 2007-ben pedig a Szombathely környéki Torony község Nagyrét dűlő lelőhelyén[4]. A legnagyobb dunántúli VK települést a Balaton déli partján fekvő Balatonszárszó mellett tárták fel 2003-ban. A kultúrához köthető, Kr.e 5500-5000 között épített 45 hosszúházból 39 egy sűrűn beépített körzetet alkotott.[5]
A lengyelországi Oslonkinál végzett ásatás (keltezés 6300 éve, késői VK), feltárt egy nagy erődített települést 4000 m²-es területen. Közel 30 trapéz alakú hosszúházzal és több mint 80 sírral az egyik leggazdagabb régészeti lelőhely egész Közép-Európában. A derékszögű hosszúházak 7–45 méter hosszúak és 5–7 méter szélesek. Ezek erős facölöpökből épültek, melyek köré ágakat fontak és vakolattal betapasztották (magyar szakkifejezés: paticsfal).
A korai vonaldíszes kerámiának két változata ismert:
- A korai vagy nyugati vonaldíszes kultúra a Duna középső szakaszán fejlődött ki, beleértve Nyugat-Magyarországot, majd a Rajna, az Elba, az Odera és a Visztula folyásiránya mentén terjedt tovább.
- A keleti vonaldíszes kerámia kultúrája Kelet-Magyarországon virágzott.
A középső és a késői fázisokat is meghatározták, a korai vonaldíszes kerámia kultúrája szimbiózisba lépett a Bug–Dnyeszter-kultúra területére, ezzel kezdetét vette a kottafejes kerámia készítése. A késői fázisban a tűzdelt szalagdíszes kerámia kultúrája terjeszkedett a Visztula és az Elba folyásirányában. Végül számos kultúra váltotta fel a vonaldíszes kerámia kultúráját annak területén, de egyik sem egy az egyben hozzá, hanem különböző változataihoz és utódkultúráihoz kapcsolódik. A kultúrák feltérképezése bonyolult. Néhány utódkultúra: Hinkelstein, Großgartach, Rössen, Lengyel, Cucuteni–Tripolje, Boian–Marica.