Németországra vonatkozó végleges szabályozásról szóló szerződés

nemzetközi államjogi szerződés From Wikipedia, the free encyclopedia

Németországra vonatkozó végleges szabályozásról szóló szerződés
Remove ads

Németországra vonatkozó végleges szabályozásról szóló szerződés vagy „Kettő plusz Négy” szerződés a második világháborút lezáró német békeszerződés volt. 1990. szeptember 12-én írta alá a Német Szövetségi Köztársaság, a Német Demokratikus Köztársaság, a Francia Köztársaság, Nagy-Britannia és Észak-Írország Egyesült Királysága, a Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetsége és az Amerikai Egyesült Államok külügyminiszterei. Maga az elnevezés abból ered, hogy a békeszerződést még a két német állam írta alá a négy egykori szövetségessel.

Gyors adatok
Remove ads

A „német kérdés” a második világháború után

Bővebben: Németország szövetséges megszállása, Német Demokratikus Köztársaság és Nyugat-Németország

A hidegháború kezdete

Bővebben: Berlini blokád

A második világháborút követően a szövetségesek nem kötöttek a Német Birodalommal békét. A megszálló csapatok helyzetét a jaltai és a potsdami értekezlet során hozott határozatok rendezték. Ezek értelmében a korábbi Német Birodalom területét 4 megszállási övezetre osztották, mindegyik győztes nagyhatalomnak (Szovjetunió, Egyesült Királyság, Franciaország, Egyesült Államok) juttatva egy-egy megszállási zónát. Berlint magát is négy megszállási övezetre osztották. A megszállt területek igazgatási kérdéseiben a négy győztes által alkotott, berlini székhelyű Szövetséges Ellenőrző Tanács volt hivatva dönteni. A békeszerződés megkötését későbbi időpontra halasztották, a szerződési feltételek kidolgozását a külügyminiszterek ülésein kellett volna végrehajtani. Bár a külügyminiszterek számos alkalommal össze is ültek, melyek közül a legnevezetesebb az 1954-es genfi tárgyalás volt, mely a hidegháború első szakaszának a végét, az enyhülés kezdetét jelentette (ún. genfi szellem), mégsem sikerült tető alá hozni egy mindenki által elfogadható megállapodást. A következő évtizedekben az európai hidegháborús szembenállás központi problémáját a német kérdés rendezetlensége jelentette. Magának a német kérdésnek pedig a magvát a szovjet megszállási övezetben fekvő, de négyfelé osztott Berlin helyzete képezte.

A hidegháború kibontakozása összefüggött a két német állam létrejöttével. Az Egyesült Államok attól tartott, hogy az eurázsiai kontinensen zajló összes konfliktus (kínai polgárháború, indokínai háború, valamint Kelet-Európa szovjetizálása) egy összefüggő mestertervet alkot, melynek célja, hogy a szovjetek megszerezzék a kontinens fölötti dominanciát, és a világforradalom jegyében elterjesszék a kommunista uralmat. Ebben az összefüggésben az Egyesült Államok meghirdette a containment, azaz a feltartóztatás politikáját, illetve hozzálátott Nyugat-Európa gazdasági (Marshall-segély folyósítása) és katonai talpra állításához (1949, a NATO létrejötte). A kapitalista világ újjászervezéséhez tartozott az EGK létrehozása és a németek újrafelfegyverzése is. Ezzel egyidejűleg a Szovjetunió bekerítve érezte magát, és attól tartott, hogy a kapitalista országok a második világháborúhoz hasonló küzdelmet fognak indítani területe ellen – különösen a német újrafelfegyverzés idézett föl rossz emlékeket. Sztálin úgy tartotta, hogy a fasizmus pusztán a kapitalizmus egyik formája, és a kapitalista országok bármikor kiegyezhetnek egymással, mint azt tették az 1938-as müncheni egyezménnyel. Emiatt a szovjet vezetés is hozzálátott az uralma alá került területek megszervezéséhez a megszállt országokkal aláírt kétoldalú katonai megállapodásokkal, majd a KGST létrehozásával. Mindez természetesen fokozta a nyugatiak gyanakvását, így végül egy öngerjesztő folyamat indult be, az ellenérdekű oldal tetteinek félremagyarázásával.

Európában a német kérdés először a berlini blokád kapcsán került a gyújtópontba. 1946-47 folyamán ugyanis a nyugati megszállók – élve a Potsdamban kapott felhatalmazással – összevonták területüket egy központi igazgatás alá, valuta-reformot jelentettek be. A potsdami megállapodás azonban nem rendelkezett arról, hogy a nyugati megszálló csapatok hogyan juthatnak el Nyugat-Berlinbe, a szovjetek emiatt lezárták a Berlinbe vezető utakat, azt remélve, hogy kiéheztetik majd Berlin nyugatiak által megszállt részét, emiatt Nyugat-Berlin majd „átáll” a szovjet oldalra, és így a nyugati hatalmak presztízsveszteséget fognak elszenvedni azáltal, hogy nem tudták megvédeni a nyugat egyik részét. A blokád végül békésen oldódott meg, azonban Németország két államra szakadt.

Sztálin javaslata és a hadiállapot megszüntetése

Sztálin, hogy megakadályozza, hogy az NSZK-t felvegyék a NATO-ba, javasolta, hogy a szövetségesek közösen kössenek békét a németekkel, és Németország legyen demilitarizált zóna. A felvetésből nem lett semmi, ráadásul a nyugatiak 1954-ben, a párizsi megállapodásokkal felvették az NSZK-t a NATO-ba. Ezzel egyidejűleg a világ más pontján is hasonló jellegű szervezeteket hoztak létre (CENTO, SEATO, ANZUS). A Szovjetunió ezt követően hozta létre válaszul a Varsói Szerződést. A szovjetek, hogy a németeket a maguk oldalára állítsák, 1955-ben megszüntették a hadiállapotot az NDK-val, kimondva, hogy a szovjet fél kész a teljes és egységes Németországgal békét kötni, és csak a nyugati imperialista hatalmak agresszív, háborús politikája akadályozza a hadiállapot megszüntetését. A nyugati tömb államai az egykori Németország vonatkozásában ugyan nem voltak hajlandóak engedni a szovjetek zsarolással felérő ajánlatának, azonban ki akarták fejezni hajlandóságukat, hogy készek a német kérdésben együttműködni. Ebben a kontextusban került sor az 1955-ös osztrák államszerződésre.

Hruscsov ultimátuma

Bővebben: Berlini fal és Kubai rakétaválság

Időközben Nyugat-Berlin integrálódott az NSZK gazdasági és politikai életébe: gazdasági fellendülés ment végbe, ugyanolyan pártok indultak a választásokon, mint az NSZK-ban (pl. Willy Brandt Nyugat-Berlin polgármestere volt, majd az NSZK kormányfője). Berlin nyugati része azonban egyúttal menekülőutat is jelentett az NDK-ban rekedt németek számára, a nyugatra történő szökések miatt pedig az NDK tömegével veszítette el diplomás munkaerejét. Emiatt 1958. november 27-én Hruscsov kormányjegyzékben foglalt ultimátumot küldött a nyugati tömb államfőinek. Ebben kifejtette, hogy az egykori szövetségeseknek teljes Berlint szabad várossá kell nyilvánítaniuk, ellenkező esetben a Szovjetunió átadja a Kelet-Berlin fölötti ellenőrzési jogait az NDK-nak, mint teljesen szuverén államnak. A javaslat megint azzal fenyegetett, hogy Nyugat-Berlin el lesz vágva a külvilágtól, és idővel a szovjetek kezére kerül, mivel az NDK, mint szuverén állam, teljesen jogosan tilthatta volna meg a légtér és a szárazföldi útvonalak használatát a saját területén Nyugat-Berlinbe utazni szándékozó nyugati megszálló csapatok előtt. Az újabb berlini válság rendezésére összeült párizsi tárgyalások megfeneklettek az U–2 felderítő repülőgép lelövése miatt, majd a kibontakozó karibi rakétaválság háttérbe szorította a hruscsovi javaslatot. A kérdést végül a berlini fal építése oldotta meg.

Neue Ostpolitik és Grundvertrag

Az NSZK háború utáni, Adenauer által megfogalmazott politikai célkitűzése az volt, hogy sor kell kerüljön a német egyesülésre, de oly módon, hogy az Európa számára túl hatalmas egyesült Németország szuverenitását a nemzetközi szervezetekben kell visszaszerezni, illetve gyakorolni: így a német újrafelfegyverzésre a NATO, a német gazdasági csodára pedig az EGK keretében került sor – maga a római szerződés ki is mondta, hogy az NSZK egy újraegyesülés esetén jogot formál arra, hogy a keleti területei is az NSZK-tagság révén bekerüljenek a Gazdasági Közösségbe. Az NSZK mindeddig nem volt hajlandó elismerni magát az NDK-t sem (ezt Hallstein külügyminiszter után Hallstein-doktrínának nevezték).

Az 1969-es választásokon azonban a szociáldemokrata Willy Brandt került a kancellári tisztségbe, aki szakított a Hallstein-doktrínával és meghirdette az Új Keleti Politikát (Neue Ostpolitik), melynek lényege az volt, hogy hajlandó volt elismerni az NDK-t és megegyezni a németekkel szomszédos államokkal a határok kérdésében. Jórészt ennek a nyitottságnak köszönhetően az egykori náciellenes szövetségesek között sor került egy négyhatalmi megállapodásra Berlin státuszáról. A két német állam pedig elismerte egymást egy alapszerződésben (Grundtvertrag). Ezt követően Brandt hozzálátott, hogy megteremtse a német egyesüléssel érintett többi állam (a Harmadik Birodalom területéből részt kapó Lengyelország, illetve a Szudétavidék miatt érintett Csehszlovákia) hajlandóságát a német egyesülés elfogadására. Ennek keretében NSZK-csehszlovák, illetve NSZK-lengyel alapszerződésekre került sor, melyekben az NSZK lemondott a rovására megállapított határvonalak revíziójáról, illetve elismerte az ún. Odera-Neise határvonalat. Németország, és benne Berlin helyzetében ezt követően jelentősebb változás nem történt egészen az 1990-es évek elejéig.

Remove ads

A tárgyalási folyamat

Gorbacsov pártfőtitkár reformjainak következtében a keleti tömbben megindult a rendszerváltozás. A keleti tömb gazdaságilag összeomlott, Gorbacsov meghirdette az ún. Sinatra-doktrínát (Frank Sinatra My Way című dala után), mely kimondta, hogy minden szovjet-csatlós állam saját külpolitikát folytathat és nem kell egyeztetnie Moszkvával. Ez gyökeres fordulatot jelentett a korábbi, Brezsnyev által megfogalmazott Brezsnyev-doktrínához képest, mivel ez utóbbi kimondta, hogy a szovjet tömb államainak joguk van beavatkozniuk bárhol Kelet-Európában, ahol a szocializmust veszély fenyegeti.

A német kérdés ezt követően három aspektusból játszott szerepet: egyfelől tisztázni kellett a két német állam egymáshoz való viszonyát, az újraegyesülés folyamatát. Másfelől tisztázni kellett a megszálló államok és az egykori vesztes Németország, harmadrészt pedig Németország és az EGK egymással való viszonyát. Emiatt az egyesülési tárgyalások, a tulajdonképpeni béketárgyalások, valamint az EGK átalakításával járó maastrichti tárgyalások egymással közel egy időben, egymással párhuzamosan folytak.

Németország újraegyesülése az NSZK irányítása alatt ment végbe: először valuta- és vámunióra került sor, majd az NDK beolvadt az NSZK-ba, mely állami vagyonügynökséget, Treuhandot hozott létre a keleti területen lévő vállalatok és az NDK adósságának szanálására. Németország egyesülésével azonban az EGK gazdasági súlypontja keletebbre került, emiatt a francia diplomácia eleinte blokkolni akarta az újraegyesülést – ennek keretében Mitterand francia elnök demonstratíve ellátogatott Honecker kancellárhoz, hogy erősítse az NDK szuverenitását. A francia kísérletek kudarca után került sor az Európai Unió létrehozására, mely egy hárompilléres szerkezetet hozott létre (közös piac, bel- és igazságügyi együttműködés, kül- és biztonságpolitika), ezáltal a tagállamok, így Németország további részeket engedtek át a szuverenitásukból az Európai Közösség javára. Így elhárult a német dominancia veszélye.

Ebben az európai környezetben került sor a második világháborút tulajdonképpen lezáró „kettő plusz négy”-tárgyalásokra, majd a szerződés aláírására. A szerződés megszabta Németország határait, rendelkezett a területén állomásozó szövetséges csapatok kivonásáról, illetve megszabta, hogy milyen nagyságú haderőt tarthat Németország fegyverben, illetve rendelkezett arról, hogy nem lehet atom-, biológiai és vegyi fegyvere, valamint megtiltotta, hogy az egykori szovjet megszállási övezetbe NATO-csapatok települjenek.

Remove ads

A békeszerződés tartalma

Az egyesült Németország magában foglalja majd a Német Szövetségi Köztársaság, a Német Demokratikus Köztársaság és egész Berlin területét. Külső határai a Német Demokratikus Köztársaság és a Német Szövetségi Köztársaság határai, és ezen szerződés hatálybalépésének napján végérvényesek lesznek. Az egyesült Németország határai végérvényes jellegének elismerése lényeges alkotórésze Európa békés rendjének.

I/2. Az egyesült Németország és a Lengyel Köztársaság a közöttük fennálló határokat nemzetközi jogilag kötelező szerződésben ismerik el.

I/3. Az egyesült Németországnak semminemű területi követelése nincs más államokkal szemben, és ilyeneket a jövőben sem fog támasztani. (…) III/1. A Német Szövetségi Köztársaság, a Német Demokratikus Köztársaság kormányai megerősítik lemondásukat atom-, biológiai és vegyi fegyverek előállításáról, birtoklásáról és a felettük való rendelkezési jogról. (…)

III/2. A Német Szövetségi Köztársaság kormánya a Német Demokratikus Köztársaság kormányával teljes egyetértésben 1990. augusztus 30-án Bécsben az európai hagyományos haderőkről szóló tárgyalások során a következő nyilatkozatot tette: >A Német Szövetségi Köztársaság kormánya kötelezettséget vállal arra, hogy az egyesült Németország haderőit háromtól négy évig terjedő időszak alatt 370 000 fős személyi állományra csökkenti.< (…) A Német Demokratikus Köztársaság kormánya ehhez a nyilatkozathoz határozottan csatlakozott.

IV./1. A Német Szövetségi Köztársaság, a Német Demokratikus Köztársaság, a Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetsége kormányai kijelentik, hogy az egyesült Németország és a Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetsége szerződéses formában szabályozni fogják a szovjet haderőnek a mai Német Demokratikus Köztársaság és Berlin területén való tartózkodásnak a feltételeit, valamint ezen haderők kivonásának lebonyolítását, amely 1994. év végéig a Német Szövetségi Köztársaság és a Német Demokratikus Köztársaság kormányai kötelezettségeinek megvalósításával összefüggésben, amelyre jelen szerződés 3. cikkének 2. bekezdés vonatkozik, végrehajtásra kerül.

V./1. A szovjet haderőknek a jelen szerződés 4. cikkével megegyezően a mai Német Demokratikus Köztársaság és Berlin területéről való kivonása befejeztéig ezen a területen az egyesült Németország haderőiként kizárólag a szárazföldi védelem német kötelékei állomásoznak majd, amelyek nincsenek betagolva azon szövetségi struktúrába, amelyeknek német haderők a többi német területen alá vannak rendelve. A jelen cikk 2. bekezdésének ellenére ezen időtartam alatt más államok haderői ezen a területen nem állomásoznak vagy nem fejtenek ki valamely egyéb katonai tevékenységet
– Grotius folyóirat
Remove ads

Források

Remove ads

Kapcsolódó szócikkek

Loading related searches...

Wikiwand - on

Seamless Wikipedia browsing. On steroids.

Remove ads
Remove ads